Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-97

A Nemzetgyűlés 97. ülése 1920. évi szeptember hó 3-án, pénteken. 175 Szádeczky Lajos: Felhívom erre nemcsak a parlament, de az egész ország figyelmét, hogy ez a »nincstelen« szó épen az ellenkezőjét jelenti, mint amit jelezni akarnak vele. A -talán -telén képző a magyar nyelvben az ellenkezőre változtatja a szó értelmét. Ezért nevezik fosztó képzőnek a nyelvészek. A vagyontalan azt jelenti, hogy nincs vagyona, az esztelen, hogy nincs esze, az értelmetlen, hogy nincs értelme. A nincstelennel mégis azt akarják kifejezni, hogy nincs az illetőnek vagyona ; pedig a nincstelen kifejezés azt teszi, hogy nincs neki nincsene, tehát van neki valamije, legalább is annyija, mint annak, akit az én kerületemben, Hódmezővásárhelyen »vanos«-nak neveznek. Ez a szó ott megvan. Akinek ott nincs nagy vagyona, de valami kevese mégis van,azt ott »vanos«-nak hivják. Hallván nemrég egy választópolgáromtól, megkérdeztem hogy mi az a »vanos« ? és azt mondta, az olyan kisebb vagyont jelent, ha van az illetőnek egy kis háza, kertje stb. Gaal Gaszton : Majd gondoskodik róla Korányi, hogy ne maradjon ! Szádeczky Lajos: Hogy a nincstelen kifejezés mennyire beférkőzött hozzánk, erre egy klasszikus példát hozok elő, kezemben van, itt is kiosztottak köztünk egy jegyzőkönyvet, az Értekezletről a földbirtokreform ügyében, amely az egyik igen t. ministerünk elnöklésével tartatott, akinek megnyitójában, mindjárt az első lapon olvasom a következőket : >Előttünk áll a munkáskérdés, a nincsetlenek kérdése.« Alább : »Vannak területek, ahol rendkivül nagy a nincsetlen munkástömeg.« Azok a nincstelen munkástömegek, azt hiszem örvendenének, ha ők igazán nincstelenek volnának, mert akkor, ha nem is vagyonosak, de legalább »vanosok« lennének és volna valamijök. Küszöböljük ki ezt a szót legalább innen a parlamentből, küszöböljék ki az irók is, mert épen az ellenkezőjét mondja annak, amit mondani akar. Nem csoda, ha ilyen nyelvérzékkel f még mindig Wienbe járunk, pedig az már Árpád apánknak is Bécs volt. Yan is értelme, rokon szó a »Bécsé«, »Becskerek« szavakkal. A Nyelvtörténeti Szótárban megnézheti, akit érdekei, hogy mit jelent. En nem mondok és irok soha Wient, csak ha németül beszélek, vagy levelet oda, és ha tanítványaim közül valamelyik valaha wieni békét emlegetett volna a bécsi béke helyett, valószinüleg megbuktattam volna ; de erre nem volt alkalmam, mert előttem sohasem mondták ezt. A költő szerint is »nyögte Mátyás bus hadát Bécsnek büszke vára«, sőt a török szultánnak is »bécsi király« volt a német császár, aki Bécsben lakott. Ez annyira ősmagyar és ősrégi szó, hogy nem szabad feladnunk. De elég legyen a példákból ennyi. Azzal zárom le, amit egy igen tudós, de szerény orvosprofesszor kollégám mondott egyszer nekem, aki olyan elismert orvosprofesszor volt Erdélyben, hogy nála nélkül élni és halni nem tudtak az emberek, s mikor ide, Budapestre jött nyugalomba, hogy meneküljön erdélyi kliensei elől, akik nem tudtak nála nélkül lélegzetet sem venni, itt is megtalálták, sőt még betegágyából is kihúzták, hogy konzultáljanak vele. O mondotta egyszer az orvosi tudományra jellemző következő szavakat : »Kedves kollégám, ha mi olyan sokat tudnánk, mint amilyen keveset tudunk, igen szívesen odaadnők azt a kicsit, amit tudunk, azért a rengeteg sokért, amit nem tudunk«. Körülbelül igy áll a dolog a tudomány minden ágánál : minél többet tudunk, annál inkább belátjuk, hogy az, amit tudunk, végtelen csekély ahhoz a sokhoz képest, amit nem tudunk. Ezeket tudva és látván a tudományok terén a magyarság elmaradottságát, végtelenül fáj nekem az, hogy á tanulást megszorító törvényjavaslat fekszik előttünk. Sajnálattal látom, hogy az egyetemi és főiskolai tanulmányok terén ezentúl épen olyan szellemi adagolás és közellátás vár az ifjúságra, mint amilyenben gyönyörködünk a közéletben az élelmezés terén. Vannak kenyéradagok, lisztjegyek, lesznek ezután tanulmányi jegyek is. Pedig ez elvileg és elméletileg mondva, ellenkezik az 1848-iki törvényben biztosított ... Közbeszólás : Lefektetett ! Szádeczky Lajos: . . . nem lefektetett, most lesz lefektetve, hanem biztosított tanszabadsággal, amely a tanítás és a tanulás korlátlan szabadságát biztosítja. Mégis, t. Nemzetgyűlés, olyan vis major előtt állunk, amely az elmélet eszményi magaslatáról le kell hogy szállítson bennünket a gyakorlati élet talapzatára. Igazat kell adnunk az indokolás három erős érvének, az egyiknek, hogy az egyetemek célja a tudományos ismeretek magasfoku közlése mellett a gyakorlati pályákra való előkészítés is, a másik érvnek, hogy a szellemi proletariátus semmi jóra nem vezet és a harmadik érmek, hogy a nemzethüség és erkölcsiség tekintetében is vizsgálat alá kell vetni azokat, akik a magasabb tudományokra bocsáttatnak. Hozzáteszem e három súlyos érv mellé azt a negyediket, hogy ezek által a megszorítások által az ifjúság egy részét olyan gyakorlati pályákra terelhetjük, amely nekik is több hasznot hajt kenyérkereseti szempontból, mintha túlzsúfolt tudományos pályákra tódulnának, viszont az államnak is több hasznot hajt, mert a gyakorlati pályákat, amelyek el vannak hanyagolva, fogják megnépesiteni. Már magában az is nagy előny lesz, ha megszüntetjük, vagy legalább is csökkentjük azt az anomáliát, hogy a tanulóifjúság nagy része közpályára, közhivatalnoki, államhivatalnoki pályákra tódult eddigelé ; nem ijedve vissza attól az első pillantásra abszurdumnak látszó, de sok igazságot tartalmazó szállóigétől, hogy az állami hivatalnoknak ugyan semmije sincs,