Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.

Ülésnapok - 1920-85

A Nemzetgyűlés 85. ülése 1920. évi augusztus hó 13-án, pénteken. 410 mert, száz és száz ok szól amellett, hogy ennek meg kell történnie a mai szomorú pénzügyi viszonyaink között is. Tehát diszharmóniába kerül önmagával az igazságügyminister nr, amikor ugyanezt — pedig, azt hiszem, nagyon csekély differenciát jelentene — a lakáspénzeknél is nem viszi keresztül, hanem ott a birákat és ügyészeket bizonyos régi fokozatokba degradálja. Hibája a törvényjavaslatnak továbbá, amit előttem szólott t. képviselőtársam is megemlített, hogy bizonyos szolgálati időt a besorozásnál ezen státusrendezés következtében elveszítenek. A 24. § ugyanis azt mondja, hogy csak kilenc évet lehet beszámítani oly bíráknál is, akiknél egyébként az előléptetés szempontjából több szolgálati évet kellene beszámítani. Bocsánatot kérek, amikor olyan mostohán látjuk el a birákat és ügyészeket, hogy egész életfolyamán eltöltött szolgálati idő után, amely idő 30 vagy annál több munkaévvel jár, a végén fizetése a legtöbbnek csak 14.000 korona lehet az első fokozatban, és a második fokozat közepén sem lehet ennél sokkal több, akkor még megrövidíteni ezen státusrendezéssel az egyes birákat és ügyészeket azzal, hogy az ő osztályozásuknál nem egész szolgálati idejük vétetik figyelembe, hanem legfeljebb kilenc év, ez nézetem szerint igazságtalanság. Nagyon jól tudom méltányolni mindazokat a szempontokat, amelyek amellett szólnak, hogy most csak a takarékosság alapján lehet gazdálkodni és nem lehet olyan fizetéseket adni a bíráknak, ügyészeknek s általában a közalkalmazottaknak, nem is amilyent ők megérdemelnének, hanem amilyenből ők csak némileg is, csak megközelítőleg is, tisztességesen megélhetnének. Nagyon jól tudom azt, hogy a mai viszonyok közt a legjobb indulattal és legjobb akarattal sem lehet megadni ezeknek a szerencsétlen osztályoknak azt a fizetést, amiből tisztességes, polgári módon megélhetnek. Ezen értékhatárok között azonban, amelyeket a törvényjavaslat kontemplál, és azon értékhatárok között, amelyekben ma egy polgárember féligmeddig megélhetésének a feltételeit találja, még óriási nagy a különbség. Én el sem tudom képzelni, hogy az igazságszolgáltatás vezetői mikép gondolják azt, hogy az a biró és az az ügyész, aki polgári életet kell hogy éljen még a külsőségekben is, ebből a fizetésből s az ehhez tartozó pótlékokból Budapesten és más nagy városokban hogyan élhessen meg? Két ut közti választásra kényszeritik quasi ilyen rendelkezéssel a birákat és ügyészeket, akiknek kezébe a társadalom rendjének, az állam biztonságának, az egyes egyének személy- és vagyonbiztonságának legfontosabb érdekei vannak letéve, s akik szintén nem emberfeletti lények, hanem csak emberek, ugy, mint mindnyájan vagyunk, akik nem akarunk szenvedni, nélkülözni, hanem az emberséges megélhetés feltételeit keressük, különösen ha becsületes munkánk árán azt megérdemeljük. Hogy méltóztatnak képzelni, mi lesz a bíráskodás és az igazságszolgáltatás jövője, ha ilyen rendezéssel akarjuk az éhes gyomrokat csillapítani ? Hisz az teljesen lehetetlen. Két ut áll az előtt a biró előtt, akinek nincs családi vagyona, és aki nem tudja azt a pótlást kapni családi vagyonából, ami szükséges a megélhetéséhez : vagy a nyomorúság, vagy pedig a megtántorodás útja. Az igazságszolgáltatás közegeit, azokat a birákat és ügyészeket, akik eddig a magyar állam alkalmazottai között a legelsők és a legmegtántorithatatlanabbak voltak, nem szabad sem az egyik, sem a másik útra terelni. Épen azért, mert én attól félek,, hogy az államügyeknek, a jogrendnek, az igazságnak legfontosabb feladatait intéző ez az osztály ezzel a státusrendezéssel csak elégedetlen lehet ós mert nem kívánhatjuk, hogy minden ember egy Herkules legyen, aki életét az összes eléje gördülő akadályokkal, nehézségekkel és nyomorúságokkal szemben csak harccal töltse, nagyon sajnálom, hogy az igazságügyminister ur csak ilyen sovány falatot hozott a birák és ügyészek szervezetének. Nagyon félek, hogy evvel az igazságszolgáltatásnak nem lesz hasznára, ezért a javaslatot nem fogadom el. Elnök: Ki következik szólásra? Bródy Ernő jegyző : Hegedüs György ! Hegedüs György: T. Nemzetgyűlés! (Halljuk!) Amidőn ennél a törvényjavaslatnál felszólalok és el akarom mondani röviden a véleményemet jogi életünk egyik már-már üszkösödő sebéről, ugyanakkor reá akarok térni ezzel a megbirálással egyidejűleg annak a ténynek a megbirálására is, hogy a magyar nép lelkében mindig magasan lobogó törvénytiszteletnek és alkotmányszeretetnek az elhalványulása az oka annak, hogy a mi belső konszolidációnk nem tud helyreállani és ez az oka annak is, hogy kifelé a mi aktivitásunk, a kormány ereje eléggé gyenge. Ezért mint jogi pályán működő ember kétszeresen érzem annak fájdalmát, amit minálunk jogi viszonyaink rendezetlenségének, az elszaporodott panamáknak, a fékevesztett demagógiának, általában a destruktiv elemek földalatti munkájának szomorú látványa nyújt. A törvényjavaslat előadója a javaslathoz fűzött ismertetésében csupán ugy rajzolta meg ezt a javaslatot, mintha az az ország szempontjából nem lenne más, mint az, hogy évente kiadásunk több lesz öt- vagy tízmillió koronával. A javaslat jelentőségének és céljainak ilyen irányban való feltüntetése elhomályosít azonban egy évszázados törekvést, egy évszázados küzdelmet, amely ig az sa gszolgáltatásunk terén állandóan fennállott, t. i. azt, hogy igazságszolgáltatásunkat minél biztosabb alapra és minél jobb kezekbe helyezzük el. Elhomályosítja azt a régi, évszázados célunkat, amelyet most az 1. § 58"