Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.

Ülésnapok - 1920-84

A Nemzetgyűlés 84, ülése 19'20. évi augusztus hó 12-én, csütörtökön. • 407 nem lesz betevő falatja gyermekeinek. (Egy hang balfelől : Már 6-én sincs !) T. Nemzetgyűlés ! Ha van valami, amit nekünk el kell intézni ugy, hogy itt semmi néven nevezendő kívánalom ne maradjon hátra, ha van valami, amit nekünk radikálisan és gyökeresen meg kell oldani, az a bíróságnak, a birói karnak a javadalmazása. Ne foldozzunk mi. t. Nemzetgyűlés ! Elhibázott pénzügyi politika az, amely azt mondja : most nem adhatok többet, de majd, ha a viszonyok ugy hozzák magukkal, akkor megint cseppentek vaîamit. Ez nem fogja ennek a státusnak, ennek a karnak. a megélhetését biztosítani. Állandóan a feje felett fog függeni az a bizonyos Damokleskard, hogy hátha még se kapunk, hátha rezsimváltozás, szellemváltozás következik be, amely mindent fontosabbnak gondol, csak épen az igazságot, az emberi igazságot, a tisztességet, a becsületet, a rendet védő bíróságot nem fogja fontosnak tekinetni, épen ez az egy kaszt lesz az, amely előtte mellékes leend. (Igaz! Ugy van

! balfelől.) Nekünk ugy kell berendezni a birák életét, a bírák fizetését, hogy azok nyugodtan, minden nielléktekintet nélkül, anyagi gondoktól mentesen tudják szolgálni azt a feladatot, amely ma egyedül az ő kezükbe van letéve : a magyar nemzet reorganizációjának, a jövő boldog Magyarország felépítésének a feladatát. Kérem különvéleményem elfogadását. (Élénk helyeslés és taps a bal- és szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Bródy Ernő jegyző : Hornyánszky Zoltán ! Hornyánszky Zoltán: T. Nemzetgyűlés! A közalkalmazottak nyomorúságáról kötetekre valót beszéltek már itt a Nemzetgyűlésen. Nagyon rossz és sötét színekkel festették ki azt a rettenetes anyagi züllöttsége/t, amelybe a tisztviselői kar jutott. Nekem csak egy pár szót kell ehhez hozzáfűznöm, csak egypár ecsetvonással kell kiegészítenem azt a képet, amely előttünk áll. Nekem jutott az a szomorúan kedves vagy kedvesen szomorú feladat, hogy ennek a birói karnak, aniely ebben az országban — amint azt Somogyi István t. képviselőtársam nagyon helyesen Emiltette — a tiszta erkölcsök megteremtésének a talpköve, hogy ennek a birói karnak érdekében itt üres padok előtt beszéljek. (Felkiáltások a baloldalon : Szomorú !) Mélységesen mély szomorúság tölti el a lelkemet, hogy akkor, amikor a harmadik államhatalom birtokosáról, a birói függetlenségről és ennek kiépítéséről van szó, amikor arról kell beszélnem, hogy mit köszönhet ez a nemzet a bíróságnak, hogy milyen hálával tartozik annak a karnak, amely kidolgozta, kitaposta, kiizasztotta a maga keserves munkájával a jogrend kijegecese• dését akkor, amikor itt minden a pusztulásba ful1 ladt már, amikor már nem volt semmi bázis, amely megmentse az embernek az erkölcsbe, a jóba vetett hitét, hogy amikor erről kell beszélnem : akkor hallgatóság nincs. Budaváry László : Kérdezd meg, hogy mi a fontos akkor 1 Hornyánszky Zoltán: Itt, ugy látszik, nem törvényjavaslatok megvitatása és letárgyalása a fontos, hanem szenzációkra éhes mindenki, (Ugy van ! balfelől.) S ez egy végtelenül szomorú jelenség, mert az a birói kar, amely koplal, nyomorog, amelynek ma nincs jóformán betevő falatja, csak egyje van, az a felséges, kristálytiszta becsületessége, az valahogy ugy érzi, hogy többet követelhetett volna a nemzettől, a nemzetnek a mandatáriusaitól. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Dehát ezen én ugy sem segíthetek. Befejezett tényekkel állok szemben. Nem rekriminálok, csak le akarom szögezni azt, hogy borzalmasan szomorú, hogy a nemzet nem látja azt, hogy az ő alkotmányának a védői közt ,milyen hely illeti meg azt az ő független bíróságát, mely nem hivatal, nem bliró, hanem amely hivatottság akkor, ha megfelel annak, ami az ő kötelessége, ha megfelel annak, hogy toprongyosan, koldusán, szegényen, agyonéhezetten is szolgálja azt az ideált, amely mindegyikünké : az igazságot, azt az igazságot, amely minden államnak a talpköve. Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Nekem jutott a feladat, hogy kiemeljem azt, hogy a magyar bíróságnak mire lesz majd szüksége, hogy azt az anyagi függetlenséget hogyan kell biztosítani annak a hatóságnak, a harmadik államhatalom legfőbb letéteményesének, hogyan kell biztositanunk a megélhetést, az anyagi lehetőséget, hogy ne küzdjön gondokkal, hogy akkor, amikor az igazságnak keresésében és megtalálásában látja azt a legfelségesebb ideált, akkor ne korgó gvomórral, az éhségtől szikrázó szemekkel töprengjen azon, hogy az aktacsomók métermázsa garmadáján hogy forrja ki magát az igazság. Mert addig, amíg az anyagi lehetőséget nem nyújtjuk, nagy bajok lesznek, mert amig az a bíró is kénytelen a mindennapi gondokkal ugy küzdeni, hogy állandóan a beszerzéseken jár az esze, addig el van vonva attól a legszentebb hivatásától, amely x arravaló, hogy az a biró mindegyikünknek a lelke vágyát valahogy kiforrja magából, hogy azt az igazságot, amelyet óhajtunk, várunk, sejtünk és keresünk, hogy azt nekünk megadja, hogy azt ide fixirozza közénk azon retortán keresztül, amelyet a perrendtartás ad, — akár a polgári, akár a büntető — hogy azon a retortán keresztül leszürődjék kristálytiszta csengéssel az a felséges arany : az aranyigazság. (Helyeslés.) Ha végigtekintünk más államok birói karán, akkor azt látjuk, hogy azok a nagy nyugati nemzetek nagyon jól tudták, hogy nem az évszázados hagyományok biztosítják a függetlenséget, hanem elsősorban biztosítja az, hogy az anyagi garanciákat is nyújtják neki, (Ugy van! Ugy van! jobbjelől) mert ha ez az anyagi garancia nincs, igenis nagyon komoly az aggodalom, hogy az a birói kar sem tud ottmaradni, különösen most, amikor fokozott erőt, fokozott munkát kíván tőle az igazságszolgáltatás teljesítése, hogy megtudjon felelni- annak, aminek meg kell felelnie, hogy az igazságot minden lehető módon ide állítsa közénk,