Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.

Ülésnapok - 1920-84

392 A Nemzetgyűlés 84. ülése 1920. évi augusztus, hó 12-én, csütörtökön. nem létezik. Es az a mentelmi bizottság, amelynek ülésén — bár tagja vagyok — sajnos, nem vehettem részt, igen nagyot tévedett, és mert tévedett, bár jóhiszeműen járt el, mégis azt kell mondanom, hogy igenis megsértette a törvényt és nem óvta mega mentelmi jogot. Ha eljárása nem jóhiszemű volna, igazán hanyagsággal és felületességgel kellene megvádolni, hogy a mentelmi jogot igy kezelte. Természetesen azok, akik a mentelmi bizottságban és itt a képviselőházban is felszólaltak, a súlyt az,, eset szenzációjára vetették talán, arról volt szó, hogy talán egy nagyérdekü ügy, egy hatalmas affér, amely körül a szenvedélyek igazán az égig csapnak, forog a szemünk előtt, és hogy itt, nem tudom, a közvélemény igényeit kell kielégitenünk nekünk is, „a Nemzetgyűlésnek is fel kell venni a napi izlés könnyű köntösét, a közvélemény nyelvén kell beszélnünk és meg kell feledt eznünk arról, hogy mi is a jogi szempont. Az igen t. előadó ur is, — akin csodálkozom, mert hiszen jogászember, — egész laikus módjára azt mondotta, hogy itt nincs sok beszédnek helye a jogi disztinkciók körül. Ennél szörnyűbbet nem lehet mondani, azért, mert tudni kell, hogy a jogi disztinkcióknál egy-egy szó, amely csak néhány betűből áll, századok kálváriáját járta végig, amig jelentőséghez jutott, amig a királyi tanácskormány helyébe, amig a dikasztériális kormány helyébe a felelős kormány lépett, tehát ez a szó: »felelős« utat tört magának, óriási szabadságharcoknak vér- és könyárfolyama folyt le ; amig a rendi országgyűléstől eljutottunk a parlamentáris országgyűlésig, ezért az egyetlen distinkcióért : »parlamentáris«, megint rengeteg vér és rengeteg köny folyt el ; amig eljutottunk a nyomozó, inkvizíciós rendszertől a bűnvádi eljárás során a vádrendszerig, ezért a három betűért : »vád«, százezrek és százezrek csontja porladt el a rendi biróságoknak, úriszéki bíróságoknak tömlöceiben. T. Nemzetgyűlés! Addig, mig ehhez a három betűhöz : »vád«, vagy eddig a kis jogi disztinkcióig: »mentelmi jog«, amely az egyszerű polgári szabadságtól annyiban különbözik, hogy »mentelminek« hívják, tehát egy puszta szón múlik, eljutottunk, hány nemes szívnek kellett vérpadokon megállnia ! Nagyon természetes, hogy az a fogalom, hatalmas érdek,' amelyet az ilyen kicsike sző föd s SLZ cL hatalmas intézmény, melyet jelöl, ma már nem tűnik fel ilyennek, mert megvan, mert már élő valósággá vált, de a lelkiismeretes jogásznak arra kell gondolnia, hogy ez a szó milyen óriási utat, századoknak nehéz útját tette meg, mig idáig eljutott, és tudnia kell, hogyha még egyszer ennek a szónak jelentőségét elhomályosítani engedjük, ezeknek egyikét vagy másikát, akkor megint az ország összeomlása, társadalmi összeomlás fog bekövetkezni. Mert hiszen nem ugy van, ahogyan szokták mondani. A jogászt s a jogot ugyanis le szokták becsülni, pedig minden hiba, ami történt, az is, hogy az országunk elpusztult, épen azon múlott, hogy nem helyeztünk olyan nagy súlyt a jogi disztinkciókra. Hiszen ebben az országban mindenütt folyt a munka gazdasági téren, a technikai, mechanikus tereken; a magyar gazda nem dolgozott kevesebbet, a magyar katona nem volt kevésbé bátor, végig az utolsó pillanatig az volt, de mert a jogi disztinkciókkal nem törődtünk, mert az alkotmányunk kifejlesztését, a polgári szabadságnak a valódi értelemben vett megvalósítását és sok más jogi dolgot elhanyagoltunk, amelynek elhanyagolása azt jelentette, hogy nem voltunk és nem lehettünk a saját sorsunknak, saját országunknak uraivá, és mert nem lehettünk, mert a jogi szempontokat elmulasztottuk, mert mindazokat a rendezéseket, melyeknek jogi formában kellett volna végbemenniök, az összes reformokat mindig elhalasztottuk, elmulasztottuk : össze kellett omlanunk. Össze kellett omlanunk annak dacára, hogy itt a szellemi munkás, fizikai munkás és úgyszólván mindenki megtette a magáét, de réseket hagyott a jog, a jogtudomány és a jogot alkotó testület, a törvényhozás az államnak épületén és természetesen, mert a jog — amint az itt már felidézett nagy szellem, a magyar jogászság büszkesége, Caemegi Károly mondotta — nem ódon épület, melyből le lehet bontani egy-egy részt, hanem organikus összefüggés, organizmus, melyből ha egy részt kivesznek, elsorvadni engednek, összedől az egész épület. Én tehát óva intem a t. Nemzetgyűlést attól, hogy az ilyen könnyelműen tett kijelentést, amely látszólag talán tetszéssel is fogadtatik, hogy: mi jogi disztinkciókkal nem törődtünk, valamiképén is csak ugy fogja fel, hogy ezzel szemben azután most már — nem tudom — bizonyos érzelmi momentumoknak adjunk itt szabad folyást. T. Nemzetgyűlés! Csak ennyit akartam mondani, azt akartam megértetni, hogy itt nem arról a konkrét igazságról beszélünk, amelyről abban a nagy perben szó van, amelyben mi igenis látni akarjuk az igazságot, az igazsághoz hozzá akarjuk juttatni az illetékes fórumokat, hogy ezt az igazságot ki is szolgáltassák — nem erről van szó ebben a teremben és nem lehet arról szó, hogy ezt megakadályozzuk, hanem arról kell hogy szó legyen, hogy az igazságszolgáltatás szabadságának egyúttal oly képen kell deferálnunk, hogy a törvényhozás szabadságát is megoltalmazzuk. A törvényhozás szabadságát ezúttal határozottan megsértenők, ha mi akkor, amikor hivatalos adatok nincsenek előttünk — mert hiszen mi természetesen privát tudomásokat, a magunk emberi meggyőződését, az utcán árult ujságlapokat vagy pedig egyik-másik képviselőtársunk diligenciájából idekerült iratokat, amelyek csak őnála vannak meg, figyelembe semmiképen nem vehetünk, nem ezért az esetért, hanem az ezen eset után következő száz és száz ujabb esetért —