Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.

Ülésnapok - 1920-84

390 A Nemzetgyűlés 84. ülése 1920. évi augusztus hó 12-én, csütörtökön. különben is magas állásánál fogva ex kathedra beszél, a mentelmi bizottság álláspontjára helyezkedtek, egy egészen végzetes, egy egészen téves területre jutott ez a kérdés. Senki itt még e vita során nem vette észre azt, hogy tulajdonképen nincsen tárgyalási alapunk, nincsen pedig tárgyalási alapunk azért, mert az a vizsgálóbírói végzés, melyre itt hivatkozások történnek, egyenesen törvénybeütköző, egyenesen semmis. Ha valamiképen mód lenne arra — hiszen az érdekelt képviselő ügyvédje utján mindenesetre megteheti, — hogy ez a végzés a vádtanács elé kerüljön, annak a vádtanácsnak, a vizsgálóbíró felettes hatóságának, első ténykedése az volna, vagy legalább kellene lennie a bűnvádi perrendtartás 379. §-a alapján, hogy ezt a vizsgálóbírói végzést hivatalból megsemmisítse. Minden egyes képviseld ellen bűnvádi eljárást is, nemcsak birói eljárást, mely már több, de még bűnvádi eljárást sem lehet indítani, mielőtt a mentelmi jog fel nincs függesztve, (Ugy van! a baloldalon) annál kevésbé lehet ellene birói eljárást indítani, amely birói eljárás, ugyebár, azonos a vizsgálat elrendelésével. Senki nem vette talán észre azt az elnöki enunciációt, annak végtelen fontosságát, amikor itt az egyik képviselőtársam felszólalásához fűzve onnan, az elnöki szók magasságából elhangzott az, hogy a Nemzetgyűlésen igenis bírálat alá vonható minden. Ez nagyon természetes, hiszen ez alkotmányos államokban a parlamentarizmus lényegéből folyó megtagadhatatlan tétel, de hogy mennyire igaz, mennyire gyakorlatilag is fontos, bizonyítja épen ez az eset, mert most itt a Nemzetgyűlésen igenis egy birói ténykedést kell bírálat tárgyává tennünk, igenis egy bírói tényről kell megállapítani, hogy törvénybe ütközik, hogy az valósággal kétségtelenül semmis. T. Nemzetgyűlés! A bűnvádi perrendtartásnak 1. §-a e tekintetben természetesen egyezvén a büntető törvénykönyvvel, az anyagi törvénnyel is, az alkotmányosság magának az egész állam épületének homlokzatára írja a legmagasztosabb, leghatalmasabb elvet, amely védi ez országban a polgári szabadságot, de védi az alkotmányt, véd egyáltalán mindent, ami az országban értékes és ami egy alkotmányos államban érték lehet, amikor az állam épületének homlokzatára felírja azt az elvet, amelyet minden alkotmányos államban ott látunk ragyogni, hogy bűnvádi ügyben birói eljárás csak törvény értelmében, csak vád alapján ós csak az ellen indítható, akit bűntett vagy vétség nyomatékos gyanúja terhel. Ez áll, t. Nemzetgyűlés a közönséges polgárra, arra a polgára, aki állásánál fogva nem foglal el az országban valamely olyan kiemelkedő, kimagasló helyet, hogy őt még külön is oltalomba kelljen részesíteni. De ha áll ez egy közönséges értelembe vett polgárra, akkor annál inkább kell hogy álljon a törvényhozás tagjára. Hiszen itt hosszasan kifejtetett az, hogy ez a jog, a mentelmi jog, a képviselőnek a védelme nem az illetőnek személyes ügye, hanem az ő állásának az ügye. Öt a privilégium az állásánál fogva illeti meg, az állást illeti meg, ugy hogy valósággal, amikor ma tárgyalunk ebben a kérdésben, nekünk Friedrich István nevét meg sem kell említeni, az ügyet sem kell megemlíteni, hanem azt kell mondanunk, hogy egy képviselőnek a mentelmi jogát kérik felfüggeszteni. Tisztán jogkérdéről van szó, tisztán objektiv szempontok lehetnek irányadók és mert ezek lehetnek irányadók a kérdésben, amikor az ország közjogának megvédelmezéséről van szó, akkor nagyon természetesen reám nézve is első kötelesség, hogy azt a politikai elfogultságot, amivel én Friedrich Istvánnal szemben viseltetem, mert hiszen a politikáját, az ő politikájának metódusát nem ismerem, kivülhagyjam a Ház falain és épen ilyen kötelességem kívül hagyni azokat a pietási szempontokat is, amelyek viszont Tisza István tragikus alakjához, egyéniségében mindenesetre igen nagy alakjához engem fűznek. Nem tekinthetünk mást, csak az objektív jogot és azt a legnagyobb és leghatalmasabb jogot, hogy a törvényhozás szabadságának védelme érdekében tétessék meg minden, fejtessék ki a legnagyobb aggodalommal a legnagyobb óvatosság, nehogy ezt a legértékesebb, legnagyobb közjogát ez országnak valamiképen is sérelem érje vagy valamiképen is "problémává váljék. Pedig azon az utón vagyunk ma, t. Nemzetgyűlés, hogy ebben a nederben hagyjuk meg, ha mi itt a fontosabb szempontokra, az egyedül lényegesekre tekintetet nem vetünk, hanem magunkat az ügy nagyságához képest frázisnak mondható kijelentésekkel, t. i. az igazság szempontjával, a férfibecsület szempontjával, az igazságszolgáltatás szabadságának szempontjával, félre akarjuk magunkat vezettetni. Mert ha ezek a nagy szempontok és ezek a nagy értékek, t. Nemzetgyűlés, ad hominem argumentáció akarnak lenni, ha ezek a szívhez akarnak szólni, aminthogy ezúttal másról nem lehet szó, akkor ezek eltörpülő kis kérdések ahhoz képest, hogy mi történik azonban a törvényhozás szabadságával. Mert hiszen, t. Nemzetgyűlés nem lehet itt a teremben senki sem kétségben aziránt és nem volt soha e világon senki, akinek alkotmányos érzék lakott a szivében és aki a törvényes rendet, a törvények uralmát a legmagasabb piedesztálra helyezte, hogy ha azon dilemma előtt állunk, hogy a törvényhozás szabadsága, vagy az igazságszolgáltatás szabadsága óVassék-e meg, és itt kiegyenlíthetetlen ellentét mutatkozik: akkor egyenes kötelességünk elsősorban azt az igen nagy érdeket is, amely az igazságszolgáltatás szabadságához fűződik, feláldozni a törvényhozás szabadsága érdekének. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon. Egy hang a szélsöbaloldálon : Ez a legelső!) Mert hiszen az államélet legfelsőbb nyilvánu-