Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.

Ülésnapok - 1920-83

M "À Nemzetgyűlés 83. ülése 19.20. évi augusztus %6 li-én, szerdán. telessége, hogy a gyanút a saját tagjain száradni , ne engedje s annak tisztázására a lehetőségig módot nyújtson. Egy kisebbrendü, egy, az erkölcsi színvonalnak alacsonyabb fokán álló testület megengedheti magának azt a luxust, hogy a tagjai közt súlyos bűntettekkel gyanúsított férfiakat is megtűr, de a magyar Nemzetgyűlés nincs abban a helyzetben, hogy ezt a fényűzést magának megengedje. (Helyeslés.) Az a körülmény, hogy súlyt fektetünk — és azt hiszem, hogy minden alkotmányosan érző ember súlyt fektet — a hatalmak megoszlásának elvére, azt követeli, hogy ennek a mentelmi jognak oly magyarázatát adjuk, hogy a Nemzetgyűlés nem bíráskodik akkor, amikor ebben a kérdésben dönteni fog. Nem dönti, nem döntheti el természetesen a bűnösség kérdését. Ha ugy dönt, hogy kiadja Friedrich Istvánt, akkor az nem jelenti, hogy fokozza a gyanuokokat, amelyek ellene szólnak ; épugy nem dönti el a kérdést érdemben azzal sem, hogy ha megtagadja kiadatását. A hatalmak megoszlásának elvéből folyik, hogy az igazságszolgáltatás dolgaiba a Nemzetgyűlésnek beleszólnia nem lehet. (Ugy van! a hál- és a szélsőbáloldalon.) A Nemzetgyűlés a szuverenitás önkorlátozása" folytán lemond a bíráskodásról és csupán abból a szempontból vizsgálhatja meg az ügyet, hogy vájjon — amit tegnap t. képviselőtársaim igen jól kifejtettek — nem forog-e fenn oly zaklatás esete, hogy kellő indok nélkül kivannak valakit a bíróság elé hurcolni. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Az egedig fenforog!) Azt kell megvizsgálnunk, fenforog-e ily zaklatás esete. Ehhez meg kell állapítani mindenekelőtt, fenforog-e oly bűntett, amely miatt bűnvádi üldözésnek helye van; másodszor van-e gyanuok arra, hogy Friedrich István ellen is megindittassék ez az eljárás; harmadszor, hogy kellő formák között terjesztetett-e a Nemzetgyűlés elé ez a kérelem, amely felett m|t dönteni kell. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Nem !) Gondolom, abban mindnyájan egyetértünk, hogy e három kérdés az, amelynek a megoldásától a Nemzetgyűlés határozata függ. (Helyeslés.) (Az elnöki széket Bottlik József foglalja él.) T. Nemzetgyűlés ! Abban a tekintetben, vájjon Tisza István meggyilkolása oly bűntett-e, amely miatt a bűnvádi eljárást meg kellett indítani, ugy gondolom, a t. Ház tagjai közt nincs nézeteltérés. Nem lehet azt vitatni, hogy oly politikai cselekményről van szó, amely a forradalom nagy tömegében elenyészik és nem kivan külön eljárást. Miután ezt az álláspontot senki «em vitatta, arra magam sem térek ki és cáfolni nem kívánom; feltételezem, hogy a t. Nemzetgyűlés minden tagja abban a meggyőződésben él, amiben én, hogy Tisza István meggyilkolása nemcsak szerencsétlenség volt erre az országra, hanem egyúttal a történelem legnagyobb gaztetteinek egyike. (Igaz ! Ugy van !) Ilyen körülmények között nem vizsgálom ezt a kérdést; kiindulok ebből a tényből. Vizsgáljuk magát a gyanút. Yan-e gyanú? Hornyánszky Zoltán : Ez a fontos ! Bernolák Nándor : Ugy van, ez a fontos. Ha az ember kezébe veszi azt a vádiratot, amelyet a budapesti kir. ügyészség kiadott, és ennek alapján akar itélnj, — lehetetlen, hogy más álláspontra helyezkedjék, mint amelyre a tegnap felszólaló t. képviselőtársaim legnagyobb <része helyezkedett, t. i. arra, hogy Friedrich István kiadatásáról szó sem lehet. Ez a vádirat t. i. csakugyan megállapítja, hogy Friedrich István neve bekerült ugyan a jelen bűnügybe, azonban Hüttnernek vallomása, részben vádemelésre elegendő alapot nem nyújt, részben valótlannak bizonyult. Ilyen körülmények között, mélyen t. Nemzetgyűlés, a kiadatásról beszélni sem lehetne. De — és itt egy nagyon szomorú dologra kell kiterjeszkednem, amelyre ugy gondolom, bizonyos vonatkozásokban az igen t. igazságügyminister ur is alig kerülheti el, hogy kiterjeszkedjék — ki kell terjeszkednem itt arra a sajátságos viszonyra, amelyet a felszólaló képviselő urak is tárgyaltak, t. i. arra a sajátságos és kinos viszonyra, amely a katonai hatóságok és a polgári bíróság és ügyészség között mutatkozik. Ennek gyökerei visszanyúlnak még abba az időbe, amikor közös hadseregünk volt. Akkor t. i., miután öt legfelsőbb bíróság működött, melyeknek egymással valamely harmóniában kellett volna lenniök, t. i. a magyar kir. Curia, az osztrák legfelsőbb bíróság, a közös hadseregnek legfelsőbb katonai törvényszéké, egyfelől a magyar, másfelől az osztrák legfőbb törvényszék, ennélfogva nem volt, nem lehetett ezeknek közös fóruma, amely legalább a vitás hatásköri kérdésekben dönthessen. Ma ez a helyzet jelentékenyen megváltozott, annyiban, hogy nincs közös hadsereg és semmi közünk az osztrák legfelsőbb polgári ós katonai bíróság ítélkezéséhez. Mi itt a magyar államban egész önállóan rendezhetjük be a magunk igazságügyi hatóságait, tehát megtalálhatjuk, sőt szerény nézetem szerint már megtalálhattuk volna azt a módot, amelyen elkerülhető minden összeütközés a két különböző bíróság között. Elvi álláspontom az, hogy semmi ok sincs külön katonai bíráskodásra. (Ugy van! a jobboldalon.) Tulajdonkópen ezt kívánná a bíráskodásnak a kormányzattól, közigazgatástól, honvédelemtől való teljes elválasztása. De erről az elvi álláspontról most nem beszélhetek, mert a tény az, hogy két önálló bíróság áll fenn és két bíróság felett közös hatásköri bíróság nincs. Ez kétségtelenül egyik hézaga a magyar törvényhozásnak és ennek a hézagnak pótlásáról mielőbb kell gondoskodnunk. Valami modus vivendit azonban az 1912. évi XXXII. és ••