Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.
Ülésnapok - 1920-81
310 A Nemzetgyűlés 81. ülése 1920 Ez gyökeresedett meg a közgazdasági életben is és általában áthúzódott a közgazdasági politikára is. A háborúban mindent értékeltek: élelmiszert, lovat, ágyút, fegyvert : csak az ember maga volt olcsó, az ember ingyen termett. Ezt tovább nem szabad folytatnunk. Mióta vége a háborúnak, mióta uj orientálódás folyik szociális téren, azóta az embert oda kell állitani a maga igazi helyére, s mz embert magát kell értékelni munkája, tudása szerint, de nemcsak eszerint, mert az ember nemcsak annyit ér, amennyit dolgozik, hanem annyit is, amennyi nemes érzés és gondolkodás van benne. A munkaerő megvédelmezésére minden eszközt fel kell az államnak használnia. A régi jogállam helyébe a népjóléti államnak kell következnie. Ebben az uj államban, amelyet keresztény államnak is nevezhetünk, minden embert, aki munkájával hozzájárul az ország közgazdaságának a fentartásához, meg kell becsülnünk, tisztelnünk kell, kalapot kell előtte emelnünk, munkájának a gyümölcsét biztositanunk kell. Ebben az államban csak egy osztálynak, egy emberfajtának nincs joga élni : annak, aki másnak a munkájából ingyen, munka nélkül akar megélni. (Elénk helyeslés a szélsöbalőldálon. ) A munkaerőnek fentartása a szocziális biztositásnak egyik hatalmas alapja. Nemcsak a munkásbiztositás, a betegsegélyezés és a balesetbiztosítás az, amely a munkaerőt fentartja, hanem arra is kell törekednünk, hogy megbecsüljük a megrokkant munkást és tisztviselőt is, akinek a munkaerejét kihasználták s akit, ha megvénült, megöregedett és munkájával nem tudja tovább szolgálni a munkaadót, egyszerűen kitesznek az utcára anélkül, hogy törvényben biztosított végkielégítést vagy nyugdíjat kapna. Ezt, ennek az uj államnak, a keresztény kurzusnak, tovább tűrnie nem szabad. (Helyeslés a baloldalon.) KiA, mondják ugyan, hogy a közgazdaságot nem szabad megterhelni a szociális biztosítás hatalmas költségeivel. Tényleg rengeteg pénzbe kerül minden szociális intézmény fentartása. Mindazok az államok, amelyek a szociális biztosítást bevezették és törvényen alapuló intézményeket létesítettek, horribilis milliókat áldoznak a szociális intézményekre, De ugyanezeket a kifogásokat emelték a mi munkaadóink, a tőkék urai, akkor is, amikor arra szorították őket, hogy gyáraikban a balesetek elhárítására mindenféle eszközöket és gépalkatrészeket szereljenek fel. Akkor is avval védekeztek, hogy az ipar ezt nem bírja ki. Hozzáértő emberek azonban kimutatták, hogy a tőkések, a gyárak és vállalatok urai sokkal többet fizettek a balesetek folytán munkaképességben csökkent, beteg munkások kártalanítására, mint amennyibe a baleset-elhárítás került volna. Ugyanez áll azokkal szemben, akik azt állítják, hogy a szociális biztosítás költségeit nem birja ki az ipar. Hiszen Németországban és más államokban, ahol már évi augusztus hó 9-én, hétfőn. régóta megvalósították a szociális biztosítás nagyszerű intézményeit, ott kibírja az ipar ezeket a költségeket, a mi iparunknak is ki kell tehát birnia, mert mindenkinek szempontjából és elsősorban a nemzeti vagyon szempontjából fontos az, hogy a magyar munkásság, a magyar tisztviselői kar munkaereje biztosítva legyen, és hogy ne kerüljön ki az utcára, ha megrokkan, ha munkaerejét elveszti. Gondoskodnunk kell tehát mindazokról, akikről az állam nem gondoskodik, akik fiatalságukat, munkaenergiájukat elpazarolják a magyar ipar szolgálatába. Gkmdoskodnunk kell róluk akkor is, ha megöregednek, ha megrokkannak, ha nincs már munkaerejük. Hiszen a bér maga, amit egész életükön át kapnak, sohasem szokott olyan nagy lenni, hogy abból vagyonokat, olyan tőkét lehessen összegyűjteni, aminek elégséges legyen későb'bi megélhetésükre. Dániában már 1891-ben megvalósították az állami nyugdíjbiztosítást. Franciaország két m évtizede állami nyugdíjban részesít mindenkit, aki 70-ik évét elérte, vagyontalan és munkaképtelen. Igaz, hogy ennek a törvénynek csak szegény gondozási jellege van és egészen más, mint amit megvalósított Németország, amely ország a szociális biztosítás, a szociális intézmények létesítésében Európában vezető szerepet visz. Angliában, ahol hozzá vannak szokva az emberek, hogy nem az államtól várjanak mindent, hanem a társadalom maga teremti elő mindazokat a feltételeket, amelyek a munkásság és a tisztviselői kar munkaerejének fentartásához szükségesek, számtalan társadalmi intézmény van, amely nyugdíj formájában éltük végéig gondoskodik a megöregedett, megrokkant munkásokról. A belgák 1900-ban állami felügyelet alá helyezték az összes magán-nyugdíjintézeteket és gyönyörű intézményben építették ki a társadalmi nyugdíjbiztosítást, ugy hogy ott a lakosságnak körülbelül 1 /g része benn van a biztosításban és évenkint sok-sok millió koronát fizetnek ki nyugdíjra. Németország valósította meg legszebben a szociális biztosítás eszméjét. Felülmulta ebben egész Európát, sőt nemcsak Európát, hanem magát Amerikát is. Németországban minden 16 éven felüli férfit és nőt kényszernyugdíjbiztositás alá vonnak és a hatalmas szociális intézmény fentartásához nemcsak az alkalmazott járul hozzá, hanem paritásos alapon fele részben a munkaadó is. Ok leszállították a 70 éret 65 évre. Mindenki, aki eléri a 65 éves kort, akár van vagyona, akár nincs, ha biztosítva van, megkapja a törvényben megállapított nyugdíját. A másfél évtizedes intézmény vagyona ma már meghaladja a negyedmilliárd koronát és körülbelül 1,200.000 embernek.adnak évenkint nyugdíjat. Óriási szociális intézmény ez, rengeteg tőkékkel, amely számos munkástelepet, kórházat, árvaházat és egyéb szociális intézményt létesített.
