Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.

Ülésnapok - 1920-80

306 - A Nemzetgyűlés 80. ülése 1920. é Egyáltalában: felháborító az a durva bánásmód, amelyben a gyár zsidó vezetősége és főképen zsidó tisztviselői részesítik a keresztényszocíális munkásságot. Pár nappal ezelőtt az egyik szövőgyári munkásnő, aki már 18 éve dolgozik ebben a gyárban hűséggel, szorgalommal és becsülettel, akinek a férje is ott dolgozott s azután a harctéren elesett, az a szövőgyári munkásnő egy csekély kis panasszal fordult a gyár vezetőjéhez, s a gyár vezetője e lehető legdurvább módon utasitotta el, olyan durván bánt el vele, hogy ez a vérig zaklatott munkásnő csak azért, mert jogos panaszát illő korlátok között tiszteletteljes fromában elő merte adni a gyárnak vezetője előtt, ez a vérig zaklatott munkásnő kénytelen volt felmondani s ma ez a munkásnő három gyermekével kenyér nélkül van. T. Nemzetgyűlés ! Én nem szeretem az ellentéteket az élükre állítani. Amikor ezt a szövőgyárat üzembe helyezték, akkor is mindent elkövettem abban az irányban, hogy ne élezzünk ki olyan momentumokat, amelyek az ellentéteknek áthidalását lehetetlenné teszik, mert hiszen, őszintén megvallva, voltak olyan momentumok, a gyár életében, a gyár vezetőségének és tisztvieslőinek magatartásában, amelyeket ha én kiéleztem volna, — pedig elmondhatom, hogy talán szükség lett volna reá — akkor ez talán lehetetlenné tette volna a békés megegyezést. Mondom nem szándékozom én az ellentéteket kiélezai, de azt igenis kénytelen vagyok itt a Nemzetgyűlés szine előtt hangsúlyozni, hogy azt, hogy ennek a gyárnak keresztényszocialista munkásságát akkor, amikor jogos panasszal fordul a gyár vezetőségéhez s a maga sérelmeit, panaszait tiszteletteljes formában előadja, bántalmazzák, sértegessék, azt, t. Nemzetgyűlés, eltűrni nem lehet, ezt megengedni nem szabad. T. Nemzetgyűlés 1 Méltóztassék elgondolni azt, hogy ennek a hazafias és igazán keresztény lelkületű szövőgyári munkásságnak hogy háborog a lelke, amikor azt látja, hogy jogos panaszaira, sérelmeire orvoslást nem talál. S nekünk kötelességünk orvosolni ezeket a bajokat azért, hogy ez a vérig zaklatott munkásság azután olyan dolgokra ne vetemedjék, amelyek esetleg az állam jogrendjébe ütköznek. Nekünk -kötelességünk preventív intézkedéseket tenni. S hogy ezek a preventív intézkedések megtörténhessenek, épen ebből a célból intézem én interpellációmat a kereskedelemügyi és honvédelmi minister urakhoz. (OlVassa): »1. Van-e tudomásuk a kereskedelemügyi és honvédelmi minister uraknak arról, ko gy a Pápa városában levő Perutz-féle szövőgyár vezetősége nem tartja meg a munkásokkal kötött megállapodásokat, továbbá, hogy a munkások bérviszonyait önkényesen olykép változtatja és állapítja meg, hogy exlsztenciális alapjuk van semmivé téve? 2. Van-e tudomásuk a kereskedelemügyi és honvédelmi minister uraknak arról, hogy a gyár vezetősége és tisztviselői a keresztény-szocialista évi augusztus hó 7-én, szombaton. munkásságot hazafias magatartásában, igaz keresztény megGyőződésében sértegetik és gúiyolják? 3. Hajlandók-e a kereskedelemügyi és honvédelmi minister urak arra, hogy a kereskedelemügyi ministerium egy hivatalos megbízottja és a honvédelmi ministerium dunántúli iparügyi megbízottja közbenjöttével a fennforgó sérelmeket a legrövidebb időn belül orvosoltatní fogják?« Elnök: Az interpelláció kiadatik a kereskedelemügyi minister urnák. Szólásra következik ? Bródy Ernő jegyző: Dräxler János ! Dräxler János : T. Nemzetgyűlés i Egy rövid, nagyon egyszerűnek látszó kérdést bátorkodom a Nemzetgyűlés elé hozni, amelynek teljesítése azonban nagyon sok fájó sebet volna hivatva behegeszteni. A múlt rendszernek, a Magyarországon évtizedeken keresztül uralkodó rendszernek volt egy kialakult irányzata, amely egyenesen oda akart vezetni, hogy a falut, a népet, a földmives-elemet, az országnak valódi fentartóit, kultúra nélkül hagyja, hogy azok a kultúrának olyan fokára ne emelkedhessenek, hogy a nemzet életében számottevő tényezőkké váljanak. Ebben a tendenciózus, elitélendő munkájában oda nyúlt legelsősorban és azokat az embereket nyomta el tudatosan, — hangsúlyozom, hogy öntudatosan, — akik hivatva voltak arra, hogy ezt a népetneveljék. Nem engedte a falusi tanítóságot és a falu jegyzőjét kultúrához jutni, nem engedte őt a jólétnek még arra az elemi polcára sem, amelyet minden intelligens ember a saját részére megkövetelhet. Nem akarom a panaszok sorozatát felhozni, csak röviden óhajtottam rámutatni, hogy bár az állam már régi idő óta megadta minden köztisztviselőnek a faluról, a kisvárosból a központokba, a kultúra gócpontjaiba könnyebben való utazás céljából a kedvezményes vasúti utazás lehetőségét, a falu tanítójától, jegyzőjétől és lelkészétől ezt megvonta. Csak hosszú herce-hurcák, keserves könyörgések után végre 5—6 esztendő előtt adta meg az a rendszer a tanítóknak is és a jegyzőnek is a saját személyére szóló kedvezményes féláru menetjegy-igazolványt akkor, amikor más társadalmi osztályok ezt családtagjaik részére is megkapták. Ezt sérelmesnek tartottuk már akkor, de semmiféle lépés sem vezetett eredményre. A lelkészek azonban még akkor sem kapták meg ezt * a kedvezményt, még saját személyükre sem. Most arról értesülünk, hogy az amúgy is drágává vált vasúti utazás díja 2—300%-kal emeltetik fel. Mit jelent ez ? Azt, hogy az a falusi tanító vagy jegyző, akinek 6—700 K a maximális fizetése, ha egy családtagját Budapestre fel akarja hozni — pl. gyermekét az iskolába, vagy betegét a kórházba — elfizetheti félhavi fizetését a vasútra. Miből él akkor egész hónapon át ? Hát hogyha kétszer kell feljönnie ? Ez lehetetlen állapot. Épen azért tisztelettel kérem a Nemzetgyűlést, hogy jelen esetben méltóztassék szerény interpellációmnak súlyt adni azzal, hogy mozdítsa elő e kérdés-