Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.

Ülésnapok - 1920-69

20 A N emzetgyülés 69. ülése 1920. évi július hó 22-én, csütörtökön. hogy ily sokáig meghallgatott, befejezem beszéde­met. (Általános élénk helyeslés, éljenzés és taps. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. A vallás- és közoktatásügyi minister ur ki­van szólni. Haller István vallás- és közoktatásügyi mi­nister : Tisztelt Nemzetgyűlés ! (Halljuk ! Hall­juk !) Van szerencsém benyújtani a következő törvényjavaslatot : »Törvényjavaslat a tudomány­egyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra, a Jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról.« Kérem a Nemzetgyűlést, nyomassa ki a tör­vényjavaslatot és utasitsa azt a közoktatásügyi és a pénzügyi bizottságokhoz. (Éljenzés.) Van szerencsém benyújtani még a következő törvényjavaslatot : »Törvényjavaslat a budape&ti m. kir. egyetemi közgazdasági tudományi kar fel­állításáról és ideiglenes szervezetéről.« Kérem, hogy a Ház nyomassa ki a törvény­javaslatot és adja ki a közoktatásügyi és pénzügyi bizottságnak. (Éljenzés.) Elnök : A két törvényjavaslat a közoktatás­ügyi és pénzügyi bizottságnak fog tárgyalás és jelentéstétel végett kiadatni. Szólásra következik ? Haller József jegyző: Kenéz Béla! Kenéz Béla : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk ! Halljuk 1) Az egyesült keresztény nemzeti kisgazda­és földmivespárt nevében van szerencsém szólni. (Halljuk ! Halljuk !) Mindnyájan meg vagyunk győződve arról, hogy igaza van a ministerelnök urnák akkor, ami­kor azt mondja, hogy nem volt még kormány, amely komolyabb helyzetben vette volna át az ügyek vezetését. Hiszen a munkának, a köteles­ségnek és a felelősség átérzésének akkora terhe nehezedik vállaira, amelyhez hasonlót kormány még nem viselt. Nincsen ebben semmi túlzás, t. Nemzetgyűlés! En tudom nagyon jól : idők múlá­sán, nemzedék hullásán másul a felfogás, válto­zik a dolgok értéke, mértéke. A ma szülötte nem érti meg a tegnap leventéit, akik egy könnyért, egy mosotyért, egy betűért tizezrek életét fojtották vérbe. Lehet, hogy az, ami ma szemünkben óriás, az a holnap mérlegén törpévé zsugorodik össze. Nem hihetem, hogy jöhet kor, amely valaha is kicsinyeknek mondaná országunknak mostani tá­tongó sebeit. Ám a sebeknek, t. Nemzetgyűlés, csuda te vő hatásuk is van : talán meg .tudják törni a pártoskodás szörnyű turáni átkának sötét vará­zsát. (Ugy van! Űgy van I) Lehet, hogy innen van, hogy a parlamentek történetében szinte pél­dátlan egyértelműséggel sorakozik a kormány háta mögé a Nemzetgyűlésnek majdnem minden tagja, abban a meggyőződésben, amelyet néhányan már több hónap óta vallottunk és megvalósitani is igyekeztünk, hogy a reánk váró feladatok terhét elviselni, elbirni csak egy egész nemzetnek egyesi­tett és megf eszitett ereje képes. (Ugy van ! Ugy van ! a középen.) Ennek a nagy tömegű és szilárd többségnek támogatása, ugy gondolom, könnyiteni fog a kor­mány és az ország nehéz hefyzetén ; könnyiteni fog, mert gyorsítani fogja a belső konszolidáció , művének befejezését ; mert emelni fogja a Nem­zetgyűlés munkaképességét. Hiszen elnémitja a pártok és az osztályok közt az ellentét, a bizalmat­lanság, a féltékenység disszonáns hangját és a par­lament tekintélyét rontó és idejét rabló személyes­kedéseknek is véget vet. Ezzel, — mert ha valaha, hát most tisztában veil lennünk azzal az igazság­gal, hogy a legcélszerűbb külpolitika mindig a leg­okosabb belső politika — ezzel egyúttal kifelé is / emelni fogjuk és vissza tudjuk szerezni becsületün­ket a külföld előtt s ezen a réven talán látni fog­juk tettekben is megnyilatkozni azt a sokat igért, várva-várt és a ministerelnök ur beszédében is megcsillogtatott barátságot, amelynek gyakorlati érvényesítésére eddig, is lett volna ugyan alkalom, de ezt a gyakorlati érvényesítést, azt hiszem, im­már elodázhatatlan parancsoló szükséggé teszi a nemzetközi helyzet és annak belátása, hogy Ma­gyarországnak egységes, erős, csorbittatlan volta nemcsak magyar érdek, hanem egyetemes európai érdek is, (Ugy van !) s hogy akkor, amikor az en­tente bennünket erősit és támogat, tulaj donképen önönmagát segiti meg. (Ugy van !) De amikor mi ezt a barátságot a magyar ember lelkének veleszü­letett őszinteségével és viszonzásra kész rokonérzé­sével várjuk, ezer év szenvedéseinek tapasztalatán és ugyancsak ezer év szenvedéseiben megacélozott hittel és akarattal, nemzetünk jövendőjébe vetett rendithetetlen bizalmunk legfőbb zálogát mégis csak önömagunk erejében és a mi önzetlen, józan, célját szem elől soha nem tévesztő, kitartó munkánkban kell látnunk, (Ugy van !) Itt át kell látnia, át kell éreznie mindenkinek azt, hogy egy élet-halálharc tüzében állunk, ahol nincs más választás, mint a biztos elvérzés, vagy a dicsőséges feltámadás. Erre a feltámadásra érde­mesek és képesek csak akkor leszünk, ha minden­kinek a lelkében ott él a nemzeti önfentartás pa­rancsa. Ebben a gondolatkörben áldozatrakész szere­tettel fordul tekintetünk a nemzet minden munkás polgára felé, de legfőképen féltett kincsünk, büsz­keségünk és reménységünk, nemzeti hadseregünk felé, (Éljenzés.) amelyre nemcsak Magyarország­nak, de Európának és az egész emberiség legfőbb javainak megvédésében a legnagyobb hivatás vár. (Igaz ! Ugy van I) A magyar nemzet világtörté­nelmi reneszánszának, nemzeti megerősödésének munkájában a kormány bemutatott pro grammja alapján mindenkor bizton számithat pártunknak a segitésére. De ez a támogatás nem lesz szolga­lelkű alkalmazkodás a kormány kívánságaihoz, -=—'

Next

/
Oldalképek
Tartalom