Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.
Ülésnapok - 1920-78
A Nemzetgyűlés 78. ülése 1920. évi augusztus hó 5-én, csütörtöhÖn. 235 lépett Landler Jenő népbiztos szolgálatába, mint annak egyik személyi titkára. Vele egyidejűleg a másik személyi titkár az a rangidősb kartárs lett, aki a minister mellett addig is intézte a személyi .titkár teendőit, különösen Nagy Vince volt minister mellett. Április elején a panaszlott dr. Glosz Ödön és a népbiztosnak most említett másik személyi titkára bizalmas iratban, mely a népbiztos asztalán feküdt, arról szereztek tudomást, bogy Corvin-Klein Ottó több ismert közéleti férfiúnak azonnali letartóztatását javasolta, Ekkor mind a ketten elhatározták, hogy szolgálati beosztásukból mindenáron és azonnal szabadulni fognak. Ezt a törekvésüket a népbiztos abból az indokból, mert a régi tisztikar tagjai iránt a szociálista-párt amúgy sem viseltetett bizalommal, honorálta is és mindkét tisztviselő április 8—10-ike körül a személyi titkári szolgálat alól felmentvén, Glosz Ödön a belügyi népbiztosságnál akkoriban felállított vasutügyi csoportban nyert uj elhelyezést. Innen rövid idő múlva a csoportnak Zoltán-utcai beszerzési alosztályába került és a diktatúra bukásáig ott is maradt. Á vizsgálat folyamán arról, hogy vájjon a panaszlott Landler népbiztos mellé személyi titkárnak a saját vagy másnak kezdeményezésére került-e, megnyugtató bizonyíték nem volt beszerezhető. Panaszlott állítása szerint — és ezt egyes kartársai, mint tanuk is igazolják — őt Landler Jenő, akit néhány hivatalos találkozásból már előzőleg ismert volt, már 1918 decemberében, amikoriban Landler Jenő tudvalevőleg belügyi államtitkárnak volt kiszemelve, felszólította, hogy nála a személyi titkári teendőket vállalja. Panaszlott erre a körülményre való hivatkozással azt állította a vizsgálat folyamán, hogy a népbiztos őt hivatalbalépése napján magához hivatta és a titkári teendők ellátására utasította, mint tisztviselőt, amit panaszlott azzal a feltétellel vállalt el, hogy a másik személyi titkár az a kartársa is marad, aki addig is Nagy Vince mellett a titkári teendőket ellátta. Panaszlott tagadta azt, hogy ő kereste volna fel a népbiztost és hogy ő maga ajánlotta volna neki titkári szolgálatait. Panaszlott tagadásával szemben összesen csak egy tanú volt és pedig a népbiztos szobájában alkalmazott gépírónő, aki azt állította, hogy a népbiztos neki egy alkalommal arra a kérdésére, hogyan került Glosz Ödön melléje titkárul, azt válaszolta, hogy a panaszlott maga kérte őt arra, hogy vegye maga mellé személyi titkárnak. Ez a tanú azt is vallotta a vizsgálóbiztos előtt, hogy amikor egyszer együtt mentek haza a belügyi népbiztos autóján, t. i. a népbiztos, a panaszlott és a tanú, Landler felemlítette, hogy aznap reggel néhány embert felakasztottak. Glosz erre a tanú állítása szerint, azt a megjegyzést tette, hogy nem is lesz addig itt rend, amíg egy párat fel nem akasztanak. Panaszlott e tárgyban az vallotta, hogy a kérdéses alkalommal annak a csőcseléknek a megrendszabályozásáról volt szó, amely akkoriban különösen a villanegyedekben fosztogatott, és ő természetesen ezekre tette azt a megjegyzést, hogy egy párat közülök fel kell akasztani. A gépírónő viszont azt állította, hogy nem csőcselékről, de burzsujok akasztásáról volt szó. Ettől az állítástól azonban később a fegyelmi bizottság előtt kénytelen volt elállani és ezt az állítását odamódositotta, hogy nem emlékszik arra, hogy vájjon burzsujok akasztásáról volt-e szó. Ezek a terhelő adatok, t. Nemzetgyűlés, az illető ministeri titkárral szemben. Ezek közül kétségtelenül beigazoltnak tekinthető az, hogy a panaszlott a proletárdiktatúra első heteiben, mintegy két héten át, Landler népbiztos mellett titkárként működött a belügyi népbiztosságnál, továbbá, hogy ebből a szolgálati beosztásából egy másik kartársával egyetemben saját kezdeményezésére egy másik szolgálati beosztásba helyeztetett át. Egész serege a tanuknak azt vallotta ós vallomásaik által beigazolást is nyert az a körülmény, hogy a panaszlott ministeri titkár azt a rövid szolgálatát, amelyet Landler oldalán teljesített, egyrészről arra használta fel, hogy a népbiztosnál történt vagy megtudott fontosabb eseményekről régi kartársait, de különösen a rendőri osztály tagjait naponta bizalmasan értesítse, másrészről pedig arra, hogy a terror elől menekülni óhajtó úriembereket és uri családokat, akik útlevélre vagy más szívességre a népbiztos részéről nem számíthattak, a szolgálati beosztásából származó előnyös helyzetnek és a tömeges aláírások által okozott zavarban nyújtott lehetőségeknek felhasználásával útleveleik megszerzésében és egyéb közbenjárásokkal tőle telhetőleg tényleg támogatta. Ugron Gábor: Ugy van! Magam is legalább húsz esetről tudok. Beniczky Ödön : Mindezeket a körülményeket szem előtt tartva és lelkiismeretesen mérlegelve, én, mint belügyminister, az igazsággal és a méltányossággal nem tartottam összeegyeztethetőnek, hogy a fegyelmi bizottság javaslatát magamévá tegyem és a panaszlott tisztviselőt a legsúlyosabb fegyelmi büntetéssel, a hivatalvesztéssel sújtsam, különösen akkor, amikor a fegyelmi bizottságot súlyos határozatának meghozatalában oly körülmények mérlegelése is vezette, amely körülmények vizsgálására a bizottság nem volt illetékes, mert a hivatkozott 4359/1919. M. E. számú kormányrendelet csupán a proletárdiktatúra alatt tanúsított magatartásra vonatkozólag rendelte el a vizsgálatot. Láttam azonban a fegyelmi bizottság határozatából, hogy dr. Glosz Ödönnel szemben a ministeriumban óriási ellenszenv áll fenn. Ennélfogva kérdést intéztem az elnöki osztály vezetőjéhez, hogy miután nézetem szerint dr. Glosz 30*
