Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.

Ülésnapok - 1920-77

190 A Nemzetgyűlés 77. ülése 1920. Elnök : A jelentés és a különvélemény ki fog nyomatni, szét fog osztatni és annak idején napirendre fog tűzetni. Következik napirend szerint Ereky Károly képviselő ur indítványának indokolása. Ereky Károly: T. Nemzetgyűlés! Nehogy inditványom azt a látszatot szülje, mintha én a pénzügyminister ur ellen adtam volna be egy, indítványt, beszédem elején azonnal tisztelettel kijelentem, hogy indítványomnak semmi körülmények között nincs személyus éle, az sem pártérdeket, sem magánérdeket nem szolgál és ennek az indítványnak beadásában és megokolásában semmiféle más érdek nem vezet, mint az, hogy hazafias aggodalommal nézem, hogy pénzügyi helyzetünk napról-napra romlik és pénzügyi helyzetünk lassanként katasztrófába viszi bele a nemzetet. Az összes intézkedések közül, amelyek akár közgazdasági, akár igazságszolgáltatási, akár közoktatásügyi, akár bármilyen természetűek, egyik sem olyan veszedelmes, mint lényegük szerint a pénzügyi intézkedések. Ha valamely országot rosszul közigazgatnak, mondjuk, kulturális téren vagy a közigazgatás terén, az igaz, hogy hónapok vagy évek multával káros hatásokat okozhat, de a rossz pénzügyi közigazgatás olyan mint a ciankáli, az egyszerre megöli a nemzetnek a szervezetét. Méltóztattak látni, hogy Kun Bélát tulajdonképen rossz pénzügyi politikája ölte meg teljességgel, mert dacára annak, hogy a legostobább politikát csinálta, amit ember csak csinálhatott, mégis hónapokon keresztül tudta magát tartani és csak akkor bukott meg, amikor pénzét, a Kun Béla-pénzt már abszolúte nem fogadták el. Méltóztassék Oroszországot megnézni. Ott a bolsevizmus még ma is fennáll, mert ezek a bolsevisták pénzügyi politikájukat nem helyezték arra az őrült alapra, amelyre Kun Béla helyezte, t. i. ők nem mondották ki azt, hogy adót nem kell fizetni. Kun Bélát az ölte meg, hogy ő kijelentette, hogy adót nem kell fizetni, mert az adó ostobaság. Azért hivatkozom erre, mert szemünk előtt történt ez a példa, hogy a rossz pénzügyi közigazgatás — és az mindegy, hogy azt Kun Béla vagy akárki más csinálja — egy államot teljesen meg tud ölni. (Ugy van! jobbfelŐl.) Hogy rámutathassak arra, hogy mi a pénzügyi politikánkban a rossz, visszamegyek 1914-ig és engedjék meg, hogy szives türelmüket igénybe véve, bizonyos fokig pénzügyi alapon fejthessem ki azt, hogy tulajdonképen mi rossz a mi pénzügyünkben és összehasonlítsam a békebeli pénzügyekkel a mai pénzügyeket. Békében az Osztrák*Magyar Banktól, tehát a jegykiboesátö pénzintézettől az állam soha, de soha pénzt máskép nem fogadott el, mint legfeljebb rövid lejáratú hitel alakjában, ép ugy, mintha egy másik banktól vett volna rövid lejáratú kölcsönt. A principium teliát az volt, évi augusztus hó 4-én, szerdán. hogy a kibocsátó intézet az államnak pénzt nem ad. A pénzügyek lebonyolítása békében rendszerint ugy történt, — hogy egy konkrét példán mondjam el ezt — bogy pl. egy földbirtokos eladta a gabonáját vagy állatjait, a kereskedő kifizette neki készpénzben, mondjuk kifizetett neki százezer koronát. A kereskedő, hogy ezt a százezer koronát, amelyet békében rendszerint nem tartott otthon asztalfiókjában, a földbirtokosnak ki tudja fizetni, — vegyük fel ezt az esetet, hogy nem volt otthon készpénze — váltóra vett fel valamely banknál százezer koronát. A bank, amely a kereskedőnek a százezer koronát adta, elvitte viszont ezt a váltót az Osztrák Magyar Bankhoz, amely kifizette a banknak a százezer koronát, ugy hogy végeredményben a földbirtokos egy gabonaváltón keresztül az Osztrák Magyar Banktól kapta meg egy magánbank és egy kereskedő közbekapcsolásával a százezer koronát. Itt volt aztán az a fontos momentum, hogy a földbirtokos nem tartotta odahaza a pénzét, mert hiszen otthon az asztalfiókban az nem kamatozott, hanem bevitte saját bankjába és ez a bank a dolog -természete szerint azonnal elvitte az Osztrák-Magyar Bankhoz, ha nem volt rá szüksége. Amint méltóztatik látni, itt egy békés körforgalom volt, ugy a mint a vér az ember testében állandóan kering, t. i. a bank utján az » Osztrák-Magyar Bankból kiment a pénz a birtokoshoz, a birtokos azonnal sietve visszatette a pénzt a bankjába, illetőleg a pénz visszakerült az Osztrák-Magyar Bankhoz. Ez volt a lényeg és principiell az OsztrákMagyar Banktól máskép nem lehetett pénzt kapni, mint hitelre, mép pedig ilyen reális gabonahitelre, terményhitelre, szóval olyan formában, amely lehetetlenné tette, hogy az OsztrákMagyar Bank sok pénzt bocsásson ki, többet, mint amennyire az embereknek szükségük volt. Valamennyien emlékezünk, hogy ha valakinek odahaza volt 2—3.000 koronája és nem volt arra a készpénzre szüksége, mindjárt, lement Budapest legközelebbi utcasarkára az ott lévő bankfiókba s betette oda folyószámlára, vagy takarékbetétképen, mert az ember odahaza békében csak annyi pénzt tartott, amennyire feltétlenül szüksége volt ; senki sem akarta pénzét kamatozás nélkül otthon hevertetni. Ez volt a magánforgalomban a pénzügyek lebonyolítása: egészen egészséges, természetes pénzforgalom. Az államé pedig az volt, hogy az állam tisztán és kizárólag a polgárságtól bevett rendes bevételei formájában szerezte be pénzét. Ilyen bevételi források voltak az adók, az illetékek, állami üzemek, pl. a vasúti jegyekért s szállításokért fizetett díjak. Szóval az állam minden rendes bevételét ugy fedezte, hogy az állampolgároktól kapta azt meg és sohasem az Osztrák-Magyar Banktól. Ha pedig hosszabb lejáratú kölcsönre volt szüksége, ha pl. vasutat