Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.
Ülésnapok - 1920-76
176 A Nemzetgyűlés 76. ülése 1920. Frühwirth Mátyás: Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Az 1. §-ban van néhány sor, amely szinte illuzöriussá teszi az egész törvényt, . . . Griger Miklós: Ugy van! Frühwirth Mátyás : . . . még pedig az a néhány sor, amely az első bekezdés negyedik soránál kezdődik. A törvényjavaslat az érdekképviseleteket nem akarja végig kiépíteni, hanem csak a megyei és járási érdekképviseletet és csak azokban a községekben akarja felállíttatni a mezőgazdasági bizottságot, amelyekre nézve a vármegyei közigazgatási bizottság gazdasági albizottsága elrendeli. Azt gondolom, hogy ez az egy pont teljesen félreérti az egész törvényjavaslat intencióját és épen az ellenkezőjét jelenti annak, amit tulajdonképen el kellene érnünk a törvénnyel. Hiszen az egész organizációnak, az egész felépítésnek az a célja, hogy a falu, a falusi nép, a földmivesnép érdekeit szolgálja, a falusi nép óhajait, panaszait juttassa el a kormányhoz és viszont ennek a falu javára történő szociális politikai intézkedéseit bevigye mindenhova. Hiszen a faluban történik ma minden, a faluból indul ki a falusi közigazgatás, ott folyik le az egész gazdasági élet, ha tehát magát a falut kapcsoljuk ki ebből, akkor szinte olyan fát ültetünk, amelynek nincs gyökere. (Ugy van!) Azt gondolom tehát, az volna a legcélszerűbb, ha megkönnyitenők, hogy minél több községben tudjon az a mezőgazdasági bizottság megalakulni. Hiszen tegnap mondta a földmivelésügyi minister ur, hogy ahol nincs meg az érzék és nincs felkeltve a gazdaság iránti érdeklődés a faluban, ott rá kell nevelnünk és rá kell vezetnünk a földmivesnépet arra, hogy érdeklődjék a mezőgazdaság dolgai iránt. Egy könnyítést akarok tehát indítványozni, hogy ne a vármegyei közigazgatási bizottság gazdasági albizottsága, ne a nehézkes bürokratikus szerv határozza el, hogy hol szükséges a mezőgazdasági bizottság alakítása, hanem a vármegyei mezőgazdasági bizottság, mely úgyis állandóan foglalkozik ezzel a kérdéssel és tudja, hogy mely faluban kell e botnak végét gyorsan megfogni, mely falu az, ahol leginkább lehet a földmivesnépet hozzájuttatni ahhoz, hogy ezt a szervet megfogja. En szeretném e szakaszt ugy módositani, hogy azt, vájjon szükséges-e a faluban a mezőgazdasági bizottság felállítása, nem a vármegyei közigazgatási bizottság albizottsága, hanem a vármegyei közigazgatási bizottság döntse el, ugy hogy a szakasz első bekezdése a következőképen hangzanék. (OlVassa) : »és azokban a közegekben amelyekben a községi elöljáróság ezt kérelmezi és a vármegyei mezőgazdasági bizottság ezt szükségesnek tartja, községi mezőgazdasági bizottságot kell alakítani.« Ez volna a módositványoin az első bekezdésre vonatkozólag. évi augusztus hó 3-án, hedden. Az 1. §. második bekezdése.így szól: (OlVassa) : »Ha különleges körülmények több szomszédos községben közös községi mezőgazdásági bizottság alakítását .tennék célszerűvé, erre nézve a vármegyei közigazgatási bizottság gazdasági albizottsága intézkedhetik«. Azt gondolom, hogy a helybeli viszonyokat elsősorban a járási főszolgabíró látja legjobban, nem pedig a vármegyei közigazgatási bizottság albizottsága és ő tudja, mely községek azok, amelyeknek együtt kellene egy közös mezőgazdasági bizottságot létesíteniük. Ne vegyünk be túlsók bürokratikus szervezetet ebbe a mezőgazdasági érdekképviseleti rendszerbe, mert különben nem érjük el azt a célt, amelyet el akarunk érni ezzel a hatalmas szervezettel. En azt szeretném ide beszúrni, hogy ne a vármegyei közigazgatási bizottság gazdasági albizottsága bizassék meg ezzel az intézkedéssel, hanem a járási főszolgabíró tegyen javaslatot a mezőgazdasági bizottságnak, hogy hol, mely községeknek kell együtt müködniök. Ez volna a javaslatom az első szakaszra nézve. Elnök: Szólásra következik? Bródy Ernő jegyző: Senki sincs felírva! Elnök : Kíván még valaki szólni ? (Nem !) Ha senki sem kivan szólni, a vitát berekeszíem. Az előadó urat illeti még meg a szó. Lukovich Aladár előadó: Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Amint méltóztatnak emlékezni, az eredeti javaslatban tulajdonképen nem volt arról szó, hogy a vármegyei közigazgatási bizottság gazdasági albizottsága döntse el, hogy melyik községben létesüljön ilyen mezőgazdasági bizottság. A magam részéről akkor, az épen ezt kifogásoló urak kedvéért is s mert meg is győztek akkor ennek a jelentőségéről, ehhez szíves készséggel hozzájárultam. Nem tartom azonban olyan jelentős dolognak az egészet, mert akár a gazdasági albizottság, akár a mezőgazdasági bizottság dönt e felett, azt hiszem, ez egészen irreleváns. Sőt talán még üdvösebbnek tartom azt az indítványt, amelyet Frühwirth Mátyás képviselő ur tett s azért a magam részéről szíves készséggel hozzájárulok ehhez az inditványhoz. (Helyeslés.) Elnök : A tanácskozást berekesztem. A* kérdést ekként fogom feltenni: elfogadja-e a Nemzetgyűlés a mezőgazdasági érdekképviseletről szóló törvényjavaslat 1. §-át változatlanul, szemben a Frühwirth Mátyás képviselő ur által beadott módosítással? Ha a Nemzetgyűlés az 1. §-t változatlanul fogadja el, akkor elesik Frühwirth Mátyás képviselő ur módosítása; ha pedig nem fogadja el, akkor fel fogom tenni egyenként a módosításnak egyes részeit szavazásra, hogy a módosítás mely részét fogadja el a Nemzetgyűlés, mely részét nem. Méltóztatnak a kérdés ekként való feltételéhez hozzájárulni? (Igen!) Ha igen, akkor felteszem a kérdést : elfogadja-e a t. Nemzetgyűlés :