Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.

Ülésnapok - 1920-74

A Nemzetgyűlés 74. ülése 1920. évi július hó 31-én, szombaton. 135 nagy diadallal. Természetesen a rendőrség el akarta kobozni, de nem tudta. Ekkor a főkapitány azoknak a szocialistáknak a vezetőjével, akik velünk együtt jöttek a nemzetiszínű., zászló alatt, összebeszélt és azt mondta neki, hogy nekik semmi közük sincs a nemzetiszínű zászlóhoz. Erre a szocialisták el is húzódtak tőlük. Innen kezdődik a szocializmus. (Derültség.) Magyarországon tulaj donképen szocializmus nincs. És ha van is, a szocializmuson nem lehet ugy segíteni, amint azt az urak vélik. A szocializmuson csak egy intézménnyel lehet segiteni. Ha mi olyan intézményt létesítünk, amely népjóléti lesz, akkor a szocializmus erapeióját mindenesetre megelőzhetjük. Mert csak az az ember haragszik a vagyonra, akinek öregségére nincsen miből megélnie és az a gondolat bántja mindig, hogy öregségére mi lesz vele-. Ha az állam már a szabadelvű éra alatt is foglalkozott volna kissé a szociális intézményekkel, akkor talán még a kommunizmus sem tört volna ki. Ha az állam behozna valami általános biztosítást vagy nyugdíjfélét, úgyhogy a munkás tudná, hogy akár baleset éri, akár megöregszik, az élete biztos lesz, akkor megszűnnék az az ellenséges hangulat, ami a munkásság körében uralkodik. De eddig nem történt semmi. Mindig csak beszéltek, de soha megfelelő intézményeket nem létesitettek. Tessék beszélni öregebb munkásokkal, akik tisztességes magyar emberek, akiket ezek a maszlagok nem mérgeztek meg, akik hisznek az Istenben, szeretik a hazájukat. Nem nemzetköziség kell azoknak, hanem attól félnek, hogy mi lesz öregségükre velük és családjukkal. Én azt hiszem, hogy a munkás szivesebben adná hetenként az ő filléreit egy ilyen intézménynek, mint a munkássegélyzőnek vagy a betegsegélyzőnek vagy nem tudom, minő más címekre, ahol azokat a filléreket nem az ő tulaj donképeni érdekeinek előmozdítására, hanem a munkásvezérek hasznára és a szociális propagandára forditják. A gazdaközönségnek is nagyon jó lenne, ha az általános biztosítást hozná be az állam, ha biztosítaná az életét és a vagyonát mindenféle kár ellen. Csináljanak állami kényszer biztosítást. Hiszen tudjuk, hogy a biztosítóintézetek, milyen óriási nyereséggel dolgoznak. Nem tudná ezt az állam is megcsinálni ? Hányszor megesik, hogy egy gazdának kivesz minden disznaja vagy elhullik minden marhája ! A károsult hosszú időre, 10—20 évre tönkre van téve, mert nem tudja veszteségét pótolni. Ha mi azt akarjuk, hogy igazán több termelés legyen, akkor mezőgazdasági iskolákat kellétesiteni. Nem földmivesiskolákat, hanem mezőgazdasági iskolákat a kisgazdák számára. A mi vidékünkön, pedig kultúrában elég előrehaladott vidék, alig ismerik a műtrágyát, a tulaj donképeni műveleti ekékkel, a paternoster ékkel, vetőgépekkel alig tudnak dolgozni. Ha a kisgazdáknak alkalmuk lenne ilyen iskolákban a maguk szemével látni, hogyan kell művelni a földet, akkor evvel sokkal többet érünk el, mint mindenféle elméleti oktatással. Nekem húsz hold földem van. Olyan intenziven gazdálkodom, hogy nem ritkaság a szőlőmben a 120 hektoliter bor és a földemen a 16 métermázsa gabona. Ha én ezt megtudom csinálni, meg tudná csinálni a szomszédom is. Igen sokszor az én egy hold szőlőmben több van, mint a szomszédom két holdján. Kuna P. András: Hátha a jég elveri? Ujváry Géza : Az Isten akarata ellen nem lehet semmit sem csinálni. A fő a munka és a szorgalom. Ha mi ezekben az iskolákban meomutatjuk, hogyan kell gazdálkodni és már az apró gyermeket betanítjuk a gazdálkodásba, akkor azt hiszem, el fogjuk érni azt, hogy Magyarország boldog lesz és mindenki jól jár, nemcsak a gazda, hanem a fogyasztó is. Én egy város képviselője vagyok. Csodálkozom, hogy itt a Nemzetgyűlésen sok városi képviselő ül, mégis a városok szomorú helyzetét még senki fel nem tárta. Az állam annyi terhet hárít a városokra, hogy pótadójuk legnagyobb része az állam által rájuk rótt kötelezetségek eljesitésére szolgál. Arra kérem a kormányt, hogy ne részesítse olyan mostoha sorsban a városokat, mint eddig, mert különben nem tudnak kulturális és anyagi kötelezettségeiknek megfelelni. Huszár Elemér: Szubvenciókat kapnak! Ujváry Géza : Igen, 30,000 koronát s ezért 300,000 korona terhet viselnek. Áttérek most a tisztviselőkérdésre. Lehetetlennek tartom, hogy a megmaradt 16 vármegye olyan anyagi megélhetést biztosítson a tisztviselőknek, mint amilyet azelőtt az egész ország nyújtott. Mióta képviselő vagyok, gyakran bejárok a ministeriumokba és azt látom, hogy ott csak ugy hemzsegnek a hivatalnokok és hivatalnoknők. Ennyi hivatalnokot nem bír el a kis Magyarország. De hiába van sok hivatalnok, akármire van szüksége annak a városnak vagy községnek, mégis évekig tart, amig a ministeriumban elintézik a dolgát. Arra kérem a ministerelnök urat, hasson oda, hogy a ministeriumokban gyorsabban intézzék el az aktákat. Sok szó esett a szerencsétlen wagonlakókról is. Ezeknek az ügyét nem lehet ugy megoldani, mint ahogy akarják. Ezt csak ugy lehet megoldani, ha elsősorban a háziuraknak visszaadják házaikat, másodszor, ha a lakáshivatalt feloszlatják, végül harmadszor, ha az építőipart a kormány elősegíti. A mai ministeri rendeletek annyira korlátozzák a házigazdákat, hogy a ház tulaj donképen nem is a házigazdáké, hanem a lakóké, a lakást nem a házigazda adja ki, hanem a lakásbizottság. Engedelmet kérek, ily körülmények között senki sem fog'lakást építeni és ha nem fognak lakást építeni, akkor nem fog javulni*semmikép sem a lakók helyzete. Én sokat foglalkoztam a lakáshiány kérdésévei. A lakáshiányt csak ugy lehet megjavítani, ahogy elmondtam.