Nemzetgyűlési napló, 1920. IV. kötet • 1920. július 22. - 1920. augusztus 19.
Ülésnapok - 1920-73
112 A Nemzetgyűlés 73. ülése 1920 tehát változtatni kell, ennek az állapotnak véget kell vetni, (Elénk helyeslés és felkiáltások bal felől : Záros határidőn belül !) be kell hozni a progresszív adót, a vagyonadót és tessék általában a fináncminister urnák bölcsességéhez képest olyan adó-e törvényekkel előállani, amelyek ettől a stagnálástól, illetőleg ettől a lejtőn való örökös lecsúszástól valahára a nemzet életét megmentik. „Ezek azok, — mert tovább nem óhajtom fárasztani becses figyelmüket, (Halljuk 1 Halljuk! half elől) — amelyek meghallgatásáért a Nemzetg3 r ü]és mélyen t. tagjainak köszönetet mondok. Különben az a reményem, hogy a kormány tagjai és a kormányelnök ur csakugyan megvalósítják a most már beigérfc erős kéznek a munkáit, e programmât— annakellenére, hogy más pártállásuak vagyunk — elfogadjuk ; mert hiszen nem a mindenáron való ellenzékieskedés a mi szerepünk, hanem egy egyszerű éber őrállás .... Hornyánszky Zoltán : Nem héber ! (Derültség half elől.) Kovács Emil : . . . amely elaludni nem engedi a lelkiismeretet, hanem ahol jó lelkiismeretet lát és tetterőt, az előtt szívesen hajlik meg és hazafiúi örömmel fogja szemlélni azt a jót, amit e nemzet érdekében cselekszenek, épugy, mint ahogy ostorozni fog feltétlenül minden mulasztást, akárki érdekében történik az e világon, ha az egyszer nincs a nemzet érdekében, hanem kárára van ! (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a hal- és szélsőbaloldalon.) Szabó József: Legalább hallottunk egy komoly ellenzéki beszédet is. Elnök : Szólásra következik ? Haller József jegyző : Taszler Béla. Taszler Béla: T. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk !) Az egymásra torlódó külpolitikai események s az ezzel kapcsolatos belpolitikai helyzet késztetnek arra,, hogy a kormány programmja feletti vitában részt vegyek és at. Ház szives türelmét igénybe vegyem. (Halljuk! Halljuk!) Nem tartozom azon kishitűek közé, akik az eseményeket a pesszimizmus sötét szemüvegén nézik ; de nem tartozom azok közé sem, akik a fennforgó eseményeknek komoly jelentőséget és fontosságot nem tulajdonítanak, s mindent az optimizmus rózsás szemüvegén nézve, teljes lelki nyugalommal várják az események továbbfejlődését és az azokból leszürődő konzekvenciákat. T. Nemzetgyűlés ! A közelmúlt politikusai és államférflai ez utóbbi szélsőségeknek voltak a hiyei ; akik még a forradalom kitörése előtt is néhány nappal mindig azt hirdették, hogy Magyarországon a forradalomnak nincs talaja, a magyar nép nem forradalmi természetű, a magyar nép király- és alkotmány hű, és legfőképen pedig törvénytisztelő. Hát ez, t. Nemzetgyűlés, nagy általánosságban igaz ; de normális és konszolidált viszonyok között. Ezek a jó urak azonban megfeledkeztek arről, hogy a négy és félesztendős háború óriási pusztítást vitt véghez a magyar nép szivében és lelkében ; megfeledkeztek arról, hogy az etikai és erkölcsi alapunk összeomlott ; megfeledkeztek arról, hogy '. évi július hó 30-án, pénteken. a közéleti korrupció úrrá lett az egész vonalon, s hogy a felelőtlenségük tudatában tomboló destruktív demagógok soha hálásabb és jobb talajra nem találhattak, mint a hosszú háború és korrupció által megmételyezett és elvadult szenvedélyekre. De megfeledkeztek ők a történelem tanulságairól is ; nem azért, mintha a történelmet nem ismerték volna, hanem azért, mert történeti tudásukat nem hasznosították az ország javára ott és akkor, ahol és amikor annak arra az országnak a legnagyobb szüksége lett volna. T. Nemzetgyűlés ! A vesztett háború melegágya a romboló forradalmi eszméknek. Azonban a háborti elvesztése nem meglepetésként ért bennünket. Mert hiszen 1918 őszén, az akkor tartott történelmi nevezetességű országgyűlésen Tisza 1st- ' ván, az akkori ministerein ök, a leghatározottabb formában kijelentette, hogy a háborút elvesztettük. Akkori vezérpolitikusaink és államférfiaink — ahelyett, hogy minden óvintézkedést megtettek volna az esetleges lázadás letörésére, vagy bármiféle forradalmi villongás elnyomására, — öcszetett kézzel és tehetetlenül nézték a torlódó eseményeket ; azok, akik akkor tudtak erőt és hatalmat mutatni, amikor gyengébbekkel állottak szemben, erőtlenek voltak, amikor annak gyakorlása a haza és a nemzet iránt szent kötelesség lett volna. (Élénk helyeslés half elől.) Mert, t. Nemzetgyűlés, nem elég a hatalmat birtokolni, a hatalommal élni is kell tudni. Ez a nagy államférfiak kritériuma. Sajnos, ezt a kritériumot ők nem ütötték meg, mert ők csak akkor tudtak nagyok és hatalmasok lenni a béke idejében, amikor semmiféle veszély nem volt előttük, de abban a pillanatban, amikor veszély elé kerültek, megszűntek hatalmasak lenni, megszűntek nagyok lenni, hitvány bábokká törpültek és degeneráltak voltak. Ez okozta a nemzet vesztét. Pedig a veszély nem is volt oly nag}^, nem is volt elháríthatatlan, mert, ha a forradalom előtti kormány a helyén marad, ha erélyes, hatá- ' rozott intézkedésekkel erőt mutat, akkor nincs Magyarországon forradalom, nincs kommunizmus, de nincs román megszállás sem. (Ugy van! Ugy van ! a jobboldalon.) Hogy ez mit jelentett volna áz országra nézve, azt hiszem, ezzel részletesebben foglalkozni felesleges, tudjuk, érezzük valamenynyien. Szijj Bálint: Ëp oly bűnösök, mint a kommunisták ! Taszler Béla: Két okból rekrimináltam a közelmúlt eseményeit. Az egyik az, hogy a bel- és külpolitikai helyzetet egybevetve, ma legkevésbé sem látom veszélytelenebbnek az időt arra, hogy az ország konszolidációját bármi tekintetben is előmozdítsuk. Sokkal nagyobb veszélyt látok ma mint közvetlenül a háború után. A másik ok az, hogy máris feledjük a közelmúlt véres és borzalmas eseményeit. Vonjuk le a közelmúlt tapasztalataiból a tanulságot. És itt azzal a tiszteletteljes figyelmeztetéssel és kéréssel fordulok az összkörmányhoz, "—• sajnos, senkit sem látok itt a
