Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.

Ülésnapok - 1920-46

A Nemzetgyűlés 46. ülése 1920. Közbevetem még azt is, bogy árpából az idén valószinüleg sokkal több vetés van ezen a kis területen, mint más években, mert hiszen a tiszántúli őszi vetéseket a román megszállás miatt nem lehetett akkoriban elvégezni és ha az állam az árpát és az egyéb fölös terményeket is szabad vásárlásban megvenné, ezt szintén odacsaphatná ehhez az exporthoz. A kérdés másik oldala az volna, hogy miképen szándékozik az állam ezt az exportot értékesiteni. Azt hiszem, legfontosabb volna elsősorban, hogy elegendő szénmennyiséget biztosítsunk, mert ha el tudjuk látni a közüzemeket és teljes üzembe jöhetnek a gyárak is, akkor az iparcikkek tekintélyes részét belföldön gyárthatjuk, — értem ez alatt főleg a legszükségesebb cikkeket — és ha megtiltjuk a luxuscikkek importját vagy legalább is nagyon korlátozzuk és az exportért nem értéktelen pénzt kívánunk, hanem vagy saját pénzünket, amelynek ezáltal értékét emeljük, vagy jó külföldi valutát, — tehát a rossz osztrák valutának kizárásával csináljuk meg ezt az exportot ; akkor valutánk javulása, és a drágaság csökkenése, azt hiszem, automatikusan és gyorsan be kell hogy következzék. Emellett az iparcikkek drágulása sem következnék be ugy, mint a szabad forgalomban. Hiszen miután a belföldi ipar olcsón jutna élelemhez, nem volna semmi indok arra, hogy a termelés még drágább legyen, mint eddig volt. Az elmondottakkal, azt hiszem, bebizonyítottam, hogy ha a kérdést helyesen fogjuk meg és helyesen oldjuk meg, ezzel beláthatatlan hasznot hozunk az országnak, mig a hibásan és tévesen fogjuk meg ezt a kérdést, akkor elvesztünk egy talán soha vissza nem térő alkalmat az ország megmentésére. Minthogy a kormány ebben a kérdésben eddig nem nyilatkozott, a közvéleményt pedig nagy mértékben foglalkoztatja ez, már azért is, mert a múltban igen fontos állami érdekeket érintő üzleti kérdésekben nem tapasztaltam azt a gondosságot és körültekintést, amely ilyen kérdések megoldásánál feltétlenül szükséges, a következő kérdést vagyok bátor az igen t. kormányhoz intézni (olvassa) : »Hajlándó-e a kormány nyilatkozni az idei termés körüli eljárás kérdésében 1. a közellátásra szoruló népesség ellátása, 2. az értékesités és 3. a kivitel tekintetében U (Élénk tetszés.) Elnök : Az interpelláció kiadatik a földmi velésügyi minister urnák. A földmi velésügyi minister ur szólni kíván. Rubinek Gyula földmivelésügyi minister: T. Nemzetgyűlés ! Legyen szabad az összkormányhoz intézett ezen interpellációra válaszolnom és tájékoztatnom a t. Nemzetgyűlést és a felszólaló képviselő urat, hogy tulaj donképen milyen intézkedések terveztetnek. Csak nagy vonásokban adhatom elő a dolgot, mert épen tegnap állapodtunk meg mi, közgazdasági ministerek, a követendő eljárás tekintetében, amelynek részletei azonban évi május hó 20-án, csütörtökön. 77 természetesen csak most kerülnek kidolgozásra. Tehát csak a rendelet főbb vonásait ismertethetem és nem egyúttal a részleteit is. (Halljuk ! Halljuk !) Teljesen igaza van t. képviselőtársamnak abuan, hogy nekünk a régi rendszert nem lehet fentartanunk. Ebben a tekintetben a kormány már ismételten nyilatkozott is, illetőleg az egyes érdekelt ministereknek volt alkalmuk ebben a tekintetben nyilatkozni. A régi rekvirálási rendszer már csak azért sem tartható fenn, mert hiszen annak a szervét, a Haditerményt, még a múlt évben felszámoltattuk. Emiek a felszámolása most folyik. Helyébe igyekeztünk egy másik szervet beállítani, ez azonban nagyon hiányosan teljesítette a maga kötelességét, aminek az az oka, hogy az uj szervek még nagyon gyakorlatlanok és nem is részesültek a gazdaközönség részéről olyan támogatásban, amint kívánatos lett volna. Oka az is volt, hogy a gabonaárak túlalacsonyan voltak megszabva és a gazdaközönségnek volt alkalma gabonáját jobban értékesiteni. A 200 és 300 koronás ár tényleg nem volt valami csábító, de az állam anyagi helyzete olyan volt, hogy lehetetlenség volt magasabb árat fizetni. Abban tehát teljesen egyetértünk, hogy a régi rekvirálási rendszer nem tartható fenn. Azonban tekintettel arra a helyzetre, hogy különösen a tisztviselők és a munkások ma nincsenek olyan viszonyok között, hogy teljesen szabad forgalom mellett a maguk ellátásáról gondoskodhassanak, okvetlenül szükséges, hogy egyrészről a feltétlenül ellátandókról gondoskodás történjék, másrészről pedig lehetetlenség, hogy az állam mai súlyos pénzügyi helyzetében ne használja ki a mostam — mondjuk közepesnek Ígérkező — termést arra, hogy valutáris helyzetét általában valamikép javítsa. Ez az áldozat, amely ilyképen — mert bizonyos mértékig áldozat — a földmives osztályra fog egyoldalúan ránehezedni, az egész ország előnyét fogja jelenteni, de egyúttal a földmivelésnek az előnyét is. Mert hiszen, mondjuk, ha kiviteli célokra én 1000 koronáért veszek el egy mm. búzát a gazdától, ez az 1000 korona ma, ugyebár, megér 25 frankot. Ha azonban a valutát ezen a réven javítom, — több milliárd bevételre számit az állam ennek a révén — akkor ez az 1000 korona őszre már, mire az egész tranzakció lefolyt, nem 25, hanem esetleg 250 frank lesz, aminek a következménye az, hogy én az iparcikkeket is, mint fogyasztó, sokkal olcsóbban fogom megvásárolhatni. Tehát igen helyes bekapcsolása a kérdésnek, hogy az államnak most nyilik alkalma arra, hogy a kivitel révén a maga valutáját javítsa még pedig azáltal, hogy idegen valuta ellenében adja csak el a kivihető gabonát, burgonyát s egyéb ilyen cikkeket, amelyek kivihetők lesznek s nem magyar valutáért, — mert hiszen magyar valuta még nincs.