Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.

Ülésnapok - 1920-45

50 A Nemzetgyűlés 45. ülése 192 folytonosan kérelmeket intéznek az egyes ministeriumokhoz. Amint egyrészt panaszokat hallok, másrészt az illetékes politikai tényezők részéről többször hallunk olyan felhívásokat, amelyek áldozatkészségre szólítják fel a közönséget. Talán felesleges is bővebben hangoztatnom, hogy ugy a hosszú világháború alatt, mint az azt követő időkben a földmivesosztály volt az, amely a legtöbb áldozatot hozta a haza oltárán. A hosszú világháború alatt a földmives nép volt az, amely ugy anyagiakban, mint vérben leginkább áldozott, annál is inkább, mert a legnépesebb osztálya a magyar társadalomnak. A háborút követő időkben is, pl. a román megszállás alatt, milliókat érő anyagi veszteség érte a íöldmivesosztályt. Csupán az én községemből körülbelül egy millió korona értékű jószágot és mindennemű terményt vittek el a románok, anélkül, hogy abból valamit is megtérítettek volna. Most is folytonos zaklatásnak van kitéve a földmivesosztály. Az örökös rekvirálások, az élelmiszerek, katonai kincstári ruhák után való kutatások, a folytonos előfogat-hajszolások állandó zaklatással sújtják a földmives közönséget. Csak egy példát akarok felhozni arra, hogy az előfogatokat miként rendelik ki a községünkben. Ma a szolgabírói hivatalhoz kell fát vinnünk, holnap az adóhivatalhoz, holnapután a gőzmalomhoz, azután a községházához... (Zaj.) Elnök : Kérem, én a képviselő ur szólásszabadságát legkevésbé sem akarom korlátozni, de négy interpellációja van bejegyezve. Felhívom szives figyelmét arra, hogy a második interpellációja az iparcikkek maximálásáról szól és nem az előfogatokról. Sziráki Pál : E folytonos áldozatkészsége ellenére a földmivesosztály nem tudja elérni, hogy a neki szükséges iparcikkek maximális áron jussanak a kezéhez. A falu népe körében akkora az elkeseredés, hogy joggal lehet tartani attól, hogy ha ezen a téren intézkedés nem történik, akkor legközelebb anarchia fog kitörni a vidéken. Egy uralkodónknak, I. Ferdinánd királynak, amint a történelem mondja, az volt az uralkodói jelszava, hogy legyen igazság, vagy vesszen el a világ. Távol áll tőlem, mintha én a világ elpusztulását kívánnám, de már olyan hangokat hallok a vidéken, — sajnos, hogy még mindig vannak olyanok, akik ezen mosolyognak — hogy a legrosszabbtól lehet tartani, ha ezen a téren intézkedés nem történik. Néhány héttel ezelőtt még. 1900 korona volt egy pár csizma, ma már 3000—4000 koronáról beszélnek. Már azt is hallottam a vidéki közönség köréből, hogy ha ezen a téren sürgős intézkedés nem történik, akkor bekövetkezhetik az, — azt hiszem, senki sem kívánja ezt az eseményt — hogy vásár alkalmával a néptömeg szét fog szedni minden sátrat, ahol iparcikket talál. Én tehát kötelességemet teljesítem, amidőn ./. évi május hÓ 19-én, szerdán. 2JL illetékes tényezőket felhívom ennek az ügy» nek mielőbbi orvoslására, mert ugyebár, ilyenkor a legtöbb esetben ártatlan emberek szenvednek károsodást. Erkölcsi lehetetlenség az, hogy amikor egyik osztály maximális áron és legtöbb esetben a románoknak ingyen adta oda termékeit, akkor olyan horribilis összegért legyen kénytelen megvásárolni a neki szükséges iparcikkeket, aminőről ezelőtt egy évvel még álmodni sem mertünk. Amidőn bátor voltam nagyon röviden indokolni ezen interpellációmat, újból hangoztatom és nyomatékosan felhívom a kereskedelemügyi minister ur figyelmét, hogy ezen a téren mielőbb sürgősen intézkedjék, mert. ha intézkedések nem történnek az iparcikkek maximálása terén, akkor a legközelebb nagyon sajnálatos eseményeknek nézhetünk elébe. Interpellációm a következő (olvassa) : »Tekintettel az iparcikkek folytonos áremelkedésére, hajlandó-e az igen t. kereskedelemügyi minister ur intézkedéseket tenni a folytonos áremelkedés megszüntetésére ? Hajlandó-e az igen t. minister ur erélyes lépéseket tenni az áruelrejtőkkel szemben?« (Helyeslés.) Elnök: Az interpelláció kiadatik a kereskedelemügyi minister urnák. A következő interpelláló képviselő urat illeti a szó. Szabóky Jenő jegyző : Szirákí Pál ! Sziráki Pál: T. Nemzetgyűlés! A legnehezebb és legégetőbb kérdések egyikét vagyok bátor a t. Nemzetgyűlés színe elé hozni. Ez a kérdés a köztisztviselők anyagi helyzetének javítását célzó kormányintézkedések beváltása, vagy pedig az Ígéretek meg nem valósithatósága esetén a köztisztviselőknek esetleg pénzben nyújtandó, rekompenzáció. Általánosan tudott dolog, hogy a tisztviselői kar, ugy a hasszn háború alatt, mint az azt követő időszakban önfeláldozó, hazafias munkásságot fejtett ki minden téren. ( Ugy van ! Ugy van! a baloldalon.) Igaz, hogy a tisztviseselőket nagyon sokszor megdicsérték már bazafiasságukért és önfeláldozó munkásságukért, de elkövetkezett az az . idő, amidőn a tisztviselők ígéretekkel és dicséretekkel már beteltek, elkövetkezett az az idő, amikor sürgősen be kell váltanunk azokat az ígéreteket, amelyek részükre kilátásba helyeztettek. Erkölcsi lehetetlenség, hogy továbbra is megmaradjanak mai szomorú helyzetükben azok a tisztviselők, akik tanulmányaikat mintegy másfél évtizeden át folytatták gyötrelmek, szenvedések, nélkülözések között, mert nagyon sokan vannak ugyebár, akik folyton küzködve, szegényes anyagi viszonyok között jutottak arra a pályára, amelyen ma vannak. (Egy hang a baloldalon: Bár ne jutottak volna!) Amint az élet tapasztalatai is azt mutatják, hogy valamely gyárban, vagy valamely gazdaságban az a gépezet működik pontosan, amelyet rendesen ke-