Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.
Ülésnapok - 1920-65
504 A Nemzetgyűlés 65. ülése 1920. évi június hó 22-én, kedden. met nemzetgyűlést adott, illetőleg papiroson igéxt. Nagy volt természetesen Brandschéknál az öröm és igy azután a Gólyavárban ünnepelték ezt a nagy eseményt. Az első ünnepi szónok Jászi volt, a második ünnepi szónok Kalmár-Kohn Henrik, . . . Huber János; Népbiztos. Bleyer Jakab, a nemzeti kisebbségek ministere : ... aki később német népbiztos volt és aki ma börtönben várja méltó büntetését, a harmadik pedig Giesswein Sándor t. képviselőtársam volt. (Nagy zaj és mozgás.) Huber János: Hallatlan! Szép társaság! Bleyer Jakab, a nemzeti kisebbségek ministere : Mindjárt felolvasom, hogy mit mondott. A Pester Lloydból idézek (olvassa) : »Prälat Alexander Giesswein, der als nächster Redner das Wort ergriff, führte aus : das alte Staatsideal war der nationale Staat, das neue Ideal ist in dieser Beziehung der Bundesstaat.« A régi állami ideál a nemzeti állam volt, az uj Ideál a szövetséges állam. »Der Gedanke der Autonomie ist ein Entwicklungsgang zur Bundesstaatsform.« Az autonómia gondolata egy fejlődési fokozat a szövetséges állam felé. Giesswein Sándor: Csak igy lehet Magyarország integritását megtartani. Bleyer Jakab, a nemzeti kisebbségek ministere (olvassa) : »Die Autonomie der Deutschen ist nicht allein für Ungarn bedeutend, sondern sie hat eine hohe Bedeutung für den Fortschritt der Menschheit.« A németek autonómiája nemcsak Magyarország szempontjából fontos, hanem nagy fontossága van az emberiség haladása tekintetében is. »Fast jede Staatsgründung in Osteuropa fällt mit einer Niederlassung deutscher Auswanderer zusammen.« Majdnem mindegyik államalkotás Kelet-Európában összeesik a német kivándorlók egy településével.« És igy tovább. Egyszóval tehát feladta teljesen a régi magyar államot. Én nem mondom, hogy ez helyes, vagy sem. En csak konstatálom a tényt, hogy a Szent István Tudományos Akadémia elnöke feladta, megtagadta teljesen a nemzeti állam gondolatát. (Felkiáltások a baloldalon : Szomorú !) Ennek nem is maradt el a jutalma. Ugy beszélték akkor, hogy Giesswein prelátus ur majd német minister, vagy legalább is soproni német vikárius lesz. Nem ő lett a minister. Az autonómiai néptörvény értelmében a Berinkey-kormány tényleg kinevezett, illetőleg választott egy ministert Junger szegedi táblabíró személyében, egy jószándéku, de teljesen tájékozatlan és tehetetlen embernek a személyében. A ministerium mellé azután megválasztatott a kormány a néptörvény értelmében egy kormányzó választmányt. Ebben a kormányzó választmányban Giesswein t. képviselő urnák is jutott szerep. Az elnök Gündisch Guido volt magyar országgyűlési képviselő lett, az egyik alelnök Giesswein Sándor, a másik pedig valami Andreas Leimeter, aki később a kommunizmus alatt Soroksár és vidékének becsületes svábjai között rettenetes szerepet játszott és aki azóta, ugy tudom, már akasztófára került. Huber János : Ugy is kell ! Bleyer Jakab, a nemzeti kisebbségek ministere : Ez volt Giesswein prelátus urnák a szerepeabban a Károlyi-Jászi-féle nemzetiségi mozgalomban. Már most milyen politikát követett ez a Brandsch-féle Volksrat és ez a kormányzó választmány ? Én erről 1919. március 14-idkén, tehát a kommunizmus kitörése előtt egy héttel írtam egy vezércikket a »Budapesti Hirlap«-ban, amelyet azután Rákosi Jenővel együtt kellett kicsit simitgatnunk, mert annak a veszedelemnek voltunk kitéve, hogy a szociáldemokraták szétrombolják a nyomdát. Itt röviden kiveszem a czikkből azt, amiből kiderül, minő tendenciát követett ez a Volksrat és ez a kormányzó tanács. Azt írtam (olvassa :) »Milyen szellem tölti el ezt a Brandschféle, most Gündisch Guidó dr. volt szász országgyűlési képviselőtől vezetett német néptaneesot s milyen célok felé tört.« Ennek megállapítása igen könnyű volt, mert akkor már egy napilapjuk is volt, az u. n. »Deutsches Tageblatt«. (Tovább olvassa) : »A legvadabb alldeutsch szellem, — most, a nagy német összeomlás után és a legdéhbábosabb alldeutsch célok — most amikor szívszorongva lessük, vájjon a nagy németség még egyszer talpra tud-e állam. Nekik »Ost-Deutschtum« jár az eszükben, a Kelet-Európában szétszórt németségnek országhatároktól független egysége, mely ezentúl a sok házacska helyett a nagy német birodalomban fogja igazi hazáját tisztelni. Hát nem jelenti ez az agyrém a leghóbortosabb irredentát és nem jelentené-e, ha a köztudatba bele volna vihető, ezeknek a százféle gonddal és ezerféle bajjal küzködő kicsi német nyelvszigeteknek teljes romlását?« A cikk végén azután kérdést intézek épen Giesswein Sándor t. képviselőtársamhoz. Azt irom (olvassa) : »Ez az a német politika, melyet jelenleg a kormány érthetetlen türelmével és jórészt a Délmagyarországból származó és kétséglávül j óhiszemü német minister tudtán kivül és háta mögött felelőtlen tényezők a felelőtlenség vakmerőségével csinálnak. De ennek a politikának támogatói között látszanak lenni, mert a Brandsch-féle néptanács Emiltett puccsával jutottak a német kormányzó választmányba, a következő előkelő nevű urak is (Halljuk ! Halljuk ! balfélől) : Giesswein Sándor dr., a Szent István Magyar Tudományos Akadémia elnöke stb. Kérdem ezeket az urakat az ország szine előtt, vájjon ismerik-e a Brandsch—Gündisch-féle kalandorpolitikának céljait és eszközeit. . .« Huber János: De mennyire ismerték! Bleyer Jakab, a nemzeti kisebbségek ministere : »... és vájjon azonositják-e magukat vele ?« Erre a kérdésre Giesswein Sándor képviselő ur, bármilyen súlyos kérdés is ez egy magyar főpapra, a Szent István Akadémia elnökére, magyar képviselőre nézve, — mind a mai napig nem válaszolt. Ezt kívántam itt a Nemzetgyűlés szine előtt