Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.

Ülésnapok - 1920-45

40 A Nemzetgyűlés 45. ülése 1920. évi május hó 19-én, szerdán. latokhoz magasabb ranggal biró századosokat vagy törzstiszteket osszanak be?« (Helyeslés.) Elnök: Felhívom a t. interpelláló képviselő ur figyelmet arra, hogy nem hadügyministert, hanem m. kir honvédelmi ministert ismerünk. (Igaz! Ugy van!) Az interpelláció kiadatik a honvédelmi minister urnák. A következő interpelláló képviselő urat illeti a szó. Haller József jegyző: Sándor Pál! Sándor Pál : Tisztelt Nemzetgyűlés ! Egy praktikus, a nemzet életébe vágó kérdéssel óhajtok foglalkozni interpellációmban. Életbevágó azért, mert ez a kérdés Magyarország gazdaságára nagy súllyal bir és egyszersmind mindjárt még mielőtt a békeszerződést aláirtak volna, a békeszerződésnek megkerülését jelenti. (Halljuk! Halljuk!) Én azt hiszem, hogy ebben a kérdésben pártkülönbség nélkül teljesen egyértelmüleg lehet határozni és szükségesnek látom, hogy mielőtt még itt nagyobb bajok keletkeznének, ez a dolog a Nemzetgyűlés fóruma elé kerüljön. (Halljuk !) Mielőtt ehhez hozzáfognék, miután vasutkérdésről van szó, legyen szabad megjegyeznem, hogy a magyar államvasutnak a múltban való tevékenysége tekintetében nekem mindenkor megvolt a magam véleménye. (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek, nem lehet hallani a szónokot. Sándor Pál : A magyar államvasutaknak a vezetése az én nézetem szerint elsőrangú emberek kezében volt. Férfiak kezében, akik értettek a mesterségükhöz, férfiak kezében, akik egyéniségük egész melegével fogták fel a magyarországi tarifa és általában a közlekedés kérdését. A baj mindig csak az volt, hogy bifurkálva voltak a magyar államvasutnak a kérdései a kereskedelmi ministeriumnak a kérdéseivel. A magyar államvasút praktikus kérdései mindenkor a magyar kereskedelmi ministeriummal kapcsolatos kérdésekkel bifurkáltattak. Ugyanis a magyar államvasút soha sem határozhatott önállóan, hanem volt neki egy vasúti szakosztálya a kereskedelmi ministeriumban és voltaképen ez a bizottság vezette a ministeriumban az egész magyar államvasutat, mert az ő engedélye nélkül az államvasutnál semmi sem történhetett. Az volt a baj, hogy nálunk az előkelő elmék és n;igy férfiak a közlekedés terén, a mag'yar államvasutnál soha sem fejthettek ki olyan működést, mint aminőt akartak. Ez volt az oka annak, hogy ez a kereskedelmi szellem, amely tapasztalható volt különösen pl. a Preussische Staatsbahnnál, amely minden körülmények között mintavasut volt, itt nem verhetett olyan erősen gyökeret, mint verhetett volna. Megjegyzem, a magyar államvasutak dicséretére ki kell mondanom, hogy Európában a Pressische Staatsbahn után közvetlenül a mi magyar államvasutunk következett, ami a modern felfogásban, kereskedelmi szellemben és általában a kivitelben tapasztalható volt, ugy hogy itten nagymérvű szemrehányás a magyar államvasutat nem érhette. Szemrehányás érhette legfeljebb azért, mert minden évben külön ankéteket kellett tartani csak amiatt, hogy a vaggonok tekintetében hogyan és miképen bonyolíthatják le a forgalmat. Méltóztassék most elképzelni, hogy ma, mikor a románok mitőlünk még azokat a vagonokat is elvitték, amelyek a háború roncsaiból megmaradtak, hogy ezeknek a vagonoknak a hiányában hogyan és miképen gondoljuk mi a forgalmat őszre lebonyolíthatni. De, t. Nemzetgyűlés, én másban is kell hogy kifogásoljam a magyar államvasutat. A financiális vezetésben mindig hiba volt. A magyar államvasutak nem hozták meg a kamatját annak a tőkének, amelybe a magyar államvasutnak az üzeme került. Erre kevés tekintettel voltak és erre a mostani kereskedelemügyi jninisterünk is igen kevés tekintettel van. Én mint volt kereskedő, merem mondani azt, hogy az az ország boldogul, ahol a legolcsóbb tarifa lép életbe. Hogy lehet azonban a mai viszonyok között azt képzelni, hogy a mai tarifa alapján a mi szűkebb területünkön — mikor a magyar államvasutaknak a deficitjét körülbelül egy milliárdra taksálom — a magyar állam, a magyar nemzet 'ezt huzamosabb időn keresztül elbírja, ha mi a mi tarifánkat nem fogjuk egyensúlyba hozni a többi államokéval, azaz olyan magasságra emelni, mint aminőkön a modern nyugati államokban ma a tarifák vannak. Ezt el nem tudom képzelni. Tudomásom szerint a t. kereskedelemügyi minister urnák, akit egész életemben tiszteltem és becsültem, még ma is az a felfogása, hogy. nem kívánja tarifánkat emelni, meg akarja hagyni azon az állásponton, amelyen ma van. (Felkiáltások: Egyelőre!) Már pedig nagyon furcsa világot vet reánk, ha mig az egyik oldalon elzárkózunk a tarifaemeléstől, a másik oldalon egy ujabb pofont adunk az állami hivatalnokoknak azáltal, hogy felemeltük házbérüket 50%-kal — bár egyelőre csak papiroson, —• nem gondolva arra, hogy az állami hivatalnokok már előbb is sokkal nagyobb házbért fizettek, mint amennyit az ő lakbérük kitett s ezzel az 50°/o-os házbércmeléssel ismét azokat sújtjuk, akik kisebb lakbérük alapján természetszerűleg nem tudják megfizetni majd az 50%-kal magasabb házbér ekvivalensét sem. Ha szemünk elé varázsoljuk, hogy minden 100°/o-os emelés egy negyed milliárdot tesz ki, akkor — ha csak azt a szempontot vesszük is, hogy az állami hivatalnokokat segiteni akarjuk és rajtuk segítenünk kell, — nem tudom megérteni, miért ne legyünk mi is olyan drágák a mi tarifáinkban, amilyenek a nyugati államok. Hiszen a hivatalnokok annyit legalább megérdemelnek tőlünk, hogy ha képesek vagyunk