Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.

Ülésnapok - 1920-45

38 A Nemzetgyűlés 45. ülése 1920. évi május hó 19-én, szerdán. hetetlen munkaerők minél sürgősebben szabad­ságoltassanak ? Hajlandó-e az igen t. minister ur intéz­kedni, mivel ez nemcsak egyes embereknek, hanem országunknak is fontos érdeke, más fog­lalkozású emberekkel őket, mig a nyári fontos munkálatokat elvégzik, helyettesiteni. (Elénh helyeslés és taps jobb felöl és a középen.) Elnök: Az interpelláció kiadatik a honvé­delmi minister urnák. Ki a következő interpelláló ? Haller József jegyző : Madarász Zsigmond ! Elnök : Madarász Zsigmond képviselő urat illeti a szó. Madarász Zsigmond : T. Nemzetgyűlés ! Annyi elégedetlenség, mint amennyi ma van ebben a szerencsétlen kis országunkban, talán még sohasem volt. Friedrich István : Mert jó a kormány, azért van ez! A ti kormányotok! (Derültség bal felöl.) Ruppert Rezső: Közös kormány! (Zaj és ellenmondás oh a szélsöbaloldalon.) Madarász Zsigmond: Ennek egyik oka az is, hogy nincs meg bennünk az összetartás. Igaz, hogy a kormányunk sincs abban a helyzetben, hogy az elégedetlenek táborát mind kielégithesse, mert hiszen a helyzetünk olyan, mint ahogyan egy régi közmondásunk tartja, amelyet kint a vidéken jól ismerünk, hogy : Üres konyhának bolond a gazdasszonya ! (Igaz ! Ugy van !) Friedrich István : Hol a kormány ? Nincs a kormány képviselve ! Elnök : Figyelmébe ajánlom a t. képviselő urnák, hogy a házszabályok nem irják elő azt, hogy a kormánynak az ülésen jelen kell lennie. Friedrich István: Azért illenék, hogy leg­alább a kormány egy tagja jelen legyen. Hencz Károly: Sok dolguk van! És mégis mindig azt mondják, hogy nem sokat dolgozik a kormány. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék beszédét folytatni. Madarász Zsigmond: T. Nemzetgyűlés! Az a gazdasszony, aki az üres konyhában van, a legnagyobb jóakarattal sem bir Ízletes, gaz­dag ebédet feltálalni az üres konyhából. Ugy nekünk, mint a kormánynak arra kell törekednünk, hogy az elégedetlenek táborát minél szűkebb körre szorítsuk, hogy ne szapo­rodjanak, hanem igazán minél kevesebben le­gyenek, az összetartásunk pedig fokozatosan erősbödjék, és ha rajtunk áll, egyszer végre már lerázzuk magunkról azt a mondást, és tovább már ne vonatkoztathassák ránk, hogy : átok veri a magyart, mert soha össze nem tart. Friedrich István: Tartson össze a kormány! Helyes! (Derültség.) Madarász Zsigmond: Az elégedetlenek tá­borából kaptam panaszos levelet, a jegyzőgya­kornokok panaszkodnak. Kicsi tábor ez, de azért figyelembe kell vennünk őket, mert ha tudunk rajtuk segíteni, ennyi elégedetlennel is kevesebb lesz az országban. Százan a jegyzőgyakornokok közül kerestek fel e levéllel, amelyben elpa­naszkodnak, hogy már a háború előtt letették az érettségi vizsgálatot, sokan közülök a jegy­zői tanfolyam elvégzéséhez szükséges egy évi gyakorlatot is megszerezték, és a helyzetük most az, hogy sem a világháború alatt, sem azóta nem nyílt meg a számukra jegyzői tan­folyam. T. Nemzetgyűlés ! Mindenki egy bizonyos célért dolgozik . . . Rupert Rezső: El kell nekik engedni az iskolát, hadd tegyenek vizsgát anélkül. Mind­egyikük belejött már a gyakorlatba! Elnök: Kérem a képviselő urat, ne mél­tóztassék parallel szónoklatokat tartani. (He­lyeslés.) Madarász Zsigmond: Mindenki egy bizo nyos cél felé törekszik egy évtizeden át, ami g tanulmányait elvégzi és csak arra törekszik, hogy egyszer már a képesítése meglegyen. Én tehát a következő interpellációt vagyok bátor a belügyminister ur elé terjeszteni, hogy ezek­nek az elégedetleneknek a táborát is szüntes­sük meg. Hiszen az nem kerül nagy költségbe, hogy nekik egy jegyzői tanfolyamot nyissunk, hogy azok is legalább ezen a címen megelége­désüket érhessék el. Interpellációm a következő (olvassa): »Interpelláció a belügyminister úrhoz : Van-e tudomása a belügyminister urnák arról, hogy azon jegyzőgyakornokok részére, akik az érettségit már a világháború előtt le­tették, sőt már a tanfolyam eléréséhez szük­séges egyévi gyakorlatot is megszerezték, sem a világháború alatt, sem azóta jegyzőképesitési tanfolyam nem volt? Akar-e a belügyminister ur intézkedni, hogy a jegyzőképesitési tanfolyamok sürgősen megnyíljanak, hogy azok a világháborút végig­szenvedő jegyzőgyakornokok ÜZ őket megillető képesítést megnyerhessék.« (Általános élénk he­lyeslés.) Elnök: Az interpelláció kiadatik a belügy­minister urnák. A szólás joga megilleti a következő inter­pelláló képviselő urat. Haller József jegyző : Frühwírth Mátyás ! (Felkiáltások: Nincs itt!) Elnök : Minthogy a képviselő ur nincs je­len, az interpelláció töröltetik. Haller József jegyző : Őrgróf Pallavícini György! (Felkiáltások: Nincs itt!) Elnök : Minthogy a képviselő ur nincs jelen, az interpelláció töröltetik. Haller József jegyző: Maczky Emil! Maczky Emil : T. Nemzetgyűlés ! Interpellá­ciómat intézem a honvédelmi minister úrhoz a vidéki karhatalmi alakulatokhoz magasabb rang­gal bíró tisztek beosztása tárgyában. Egyúttal az igen t. honvédelmi minister urnák bejelentem — és szeretnem, ha ő itt volna és hallaná, —

Next

/
Oldalképek
Tartalom