Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.

Ülésnapok - 1920-61

-A Nemzetgyűlés 61. ülése 1920. évi június hó 16-án, szerdán. 395 családja meg nem szerezhet, elviszik. (Ugy van ! ugy van !) T. Nemzetgyűlés ! Az a tisztviselő szívesen adja oda az utolsó párnáját, de akkor adja oda az árdrágító, a valutaspekuláns is ! (Élénk helyeslés.) Weisz Konrád : A pénzügyminisztert ez nem érdekli, társalog ! (Zaj.) Pálfy Dániel : Méltóztassék megengedni t. Nemzetgyűlés, amikor egy ilyen rendelet csak a kisiparost, a kisgazdát, a tisztviselőt, azt a becsületes, nagyon jó, nemzetfentartó magyar elemet sújtja, amelynek a harctéren is patakokban folyt a vére, akkor méltóztassék elképzelni annak a tisztviselőnek elkeseredését, aki odaadja fele zongoraárát, aki a téli ruháját, az egyetlen téli ruháját adta el, amelyet levett magáról, hogy a húsvéti ünnepekre magának emberhez méltó kéthárom ünnepnapot csináljon és ennek a ruhának a fele árát elviszi a pénzügy minist er rendelete, holott az árdrágító, a valutaspekuláns, a nagy pén intézetek, akikre épen bazirozva volt ez a rendelet, hogy álljanak oda és adózzanak le, most, amikor az ország ilyen súlyos helyzetben van, előnyösebb helyzetbe jutottak, mert már hetekkel ezelőtt tudtak róla, hogy ki fog adatni ez a rendelet és postapénzbe, dollárba, frankba, márkába és egyéb más külföldi valutába fektették pénzüket. (Igaz! Ugy van!) Kerekes Mihály: Van törvényszéki biró, aki egy nadrágzsebet nem tud csináltatni. Lyukas a nadrágzsebje. Pálfy Dániel : Mikor már mindent eladtak a tisztviselők, április 24-én nagygyűlést rendeztek Szegeden. Ezen a nagygyűlésen véletlenségből jelen volt Weiss Konrád t. képviselőtársam is és a nagygyűlés őt bizta meg azzal, hogy a .tisztviselők kívánságait a kormány és a Nemzetgyűlés elé terjessze. Weiss Konrád : Mindegyiket elutasították ! Pálfy Dániel : öt bízták meg, mint a tisztviselők bizalmának letéteményesét és mint a tisztviselői ügyek specialistáját, hogy ezt a fontos kérdést illetékes helyen előterjessze. Ez április 24-én volt. Ugyanekkor elhatározták azt is, hogy országos mozgalmat indítanak. Ez az országos mozgalom sikerült is, mert tudomásom szerint néhány nappal később tizennégy nagy magyar város csatlakozott ehhez a mozgalomhoz és egy országos küldöttség járt fenn a kormánynál. Ettől a küldöttségjárástól is hetek választanak már el bennünket és ennek ellenére semmiféle lényeges intézkedés ebben a tárgyban nem volt. Friedrich István : À kormány szilárdan áll, az a fontos ! Pálfy Dániel : A pénzügyminister ur ellenben hétfőn tartott beszédében kijelentette, hogy ő a tisztviselők sorsán ugy akar javítani... Weiss Konrád : Hogy éhen haljanak ! Pálfy Dániel :. . . hogy megvárja, mig valutánk megjavul és pénzünknek meg lesz a vásárló ereje. (Élénk derültség a baloldalon. Egy hang: Jó vicc !) Én, t. uraim, nagyon komolyan fogla'kozom ezzé

1 a tárgygyal s nem tartom én ezt viccnek. Nagyon komolyan foglalkozom vele, mert a nemzetgyűlésnek komolyan kell ezekkei a kérdésekkel foglalkoznia. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Amikor a pénzügyminister ur azt a kijelentést teszi, hogy ő nem ugy tesz, mint Kun Béláék, hogy az éhező tisztviselőnek értéktelen papírpénzzel tömi tele a száját, akkor nem haladhatok el szó nélkül e mellett a kijelentés mellett, mert azt hiszem, hogy ez a kijelentés nagyon alkalmas lehet arra, hogy a Lipótvárost a tisztviselőkérdésben megnyugtassa, és nagyon alkalmas lehet arra, hogy a közvélemény napirendre térjen felette, de arra semmiesetre sem alkalmas, hogy azt az éhező tisztviselőt megnyugtassa, aki két-három napnál tovább havi fizetéséből magát fentartani nem tudja, aki a hó 4-ik vagy' 5-ik napjáig utolsó fillérjét is elköltötte. (Ugy van ! ugy van ! a baloldalon.) Még ott is, ahol momentán pénzbeli adományról nincsen szó, tapasztalom a pénzügyministerium szükkeblüségét a tisztviselőkkel szemben. Egy példát hozok fel erre. Szegeden nagy örömmel fogadták a beszerző csoportnak azt az akcióját, hogy 1600 család részére természetben fogják a zsírt kiszolgáltatni. Ez az akció már annyira e^rehaladt, hogy ott vo"!tak a sertések, azok levágásának meg kellett volna indulnia, de késett a pénzügyminister urnák a távirata, vagy telefonüzenete, vagy válasza, vagy rendelete, melyben a beszerzési ár és a tisztviselők által fizetendő árkülönbözetet magára vállalta volna. Scholtz Ödön : így volt mindenütt ! Pálfy Dániel : Tiz napig tartott a vezető embereknek az utánajárása ebben a kérdésben, amidőn a szegedi hus és vásárpénztár nem tudta a sertéseket már tovább tartani veszteség és kockázat nélkül és kénytelen volt a sertéseket levágatni. A pénzüg3^minister ur rendelete még akkor is késett, de a tisztviselők már azt hitték, hogy talán mégis csak meg fog kezdődni a szalonna kiosztása. Megindult a zarándoklás a várostól két kilométernyi távolságban fekvő vágóhidhoz. 1600 család vándorolt ki oda, maguk a tisztviselők, a tisztviselők feleségei, családtagjai, ezek a mártiromság minden szenvedésein keresztülment úriasszonyok ( Ugy van ! Ugy van !), mert hiszen cselédet a tisztviselő már hónapok óta nem tarthat. Ott aztán arról értesültek a tisztviselők, ezek a szerencsétlen, sokat zaklatott emberek, hogy nem lesz zsirkiosztás, mert a pénzügyminister ur intézkedése még nincs itt. Csak napok múlva történt meg a kiosztás. T. Nemzetgyűlés ! Amikor a tisztviselők ezt a mostoha elbánást látják, azt hiszem, igazán itt van már az ideje, hogy a legkomolyabban és a legbehatóbban foglalkozzunk ezzel a kérdéssel. (Ugy van ! Ugy van !) Én, t. Nemzetgyűlés, felelősségem tudatában most már egy percig sem tartom ezt a kérdést halaszthatónak, és amikor látom és érzem, hogy ennek az országnak egész exisztenciája a szuronyokra van bazirozva és a tollak hegyére van fel50*