Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.
Ülésnapok - 1920-58
326 A Nemzetgyűlés 58. ülése 1920, évi június hó ll-én, pénteken. ment igyekszik gondoskodni arról, hogy ezek a bajok megszűnjenek. Épen azért, mert e bajok kiküszöbölése végett emeltem szót, épen azért, mert — amint mondottam — Széchenyi szocializmusát szeretném megvalósítva látni, hogy ne legyen itt ez országban, éhség mert akkor azok az eszmények is amelyeket követni akarunk, kockáztatva vannak: a valóságban meg kell állapitani, — s azt hiszem, minden becsületes, jószándéku ember és minden jó hazafi megállapítja velem együtt, — hogy akkor, amikor én itt állítólag izgattam, tényleg legfeljebb a lázító tények ellen és azok . kiküszöbölése céljából izgattam. (Ugy van! jobb felöl. ) Igen t. képviselőtársam azt is állítja rólam, hogy én megtámadtam az általam keresztény kapitalizmusnak nevezett nagybirtokos osztályt, azzal, amikor azt mondottam, hogy szekérszámra hordják az elpusztuló gyermekeket a temetőbe és amíg a menekülő tisztviselők kénytelenek földmiveléssel keresni a kenyerüket, addig az ott székelő uradalmak urai és vezetői nézik, hogyan történik a gyermekeknek szekérszámra való kivitele, azt mondja, hogy nem egy esetről, hanem 10.000 esetről beszélek, akkor, amikor ezeket mondom. T. Nemzetgyűlés! Itt van a Nemzetgyűlés tanúságul és itt van a napló is bizonyságul, hogy ez egészen célzatos és nem jóindulatú beállítás (Ugy van! jobbfelöl) és összekapcsolása beszédem egyes részeinek. Meskó Zoltán: Ugy van! Rupert Rezső : Tényleg mondottam, hogy a magyar keresztény társadalom is, illetőleg a keresztény kapitalizmus is épen olyan könyörtelen, mint a zsidó kapitalizmus. Griger Miklós: Ugy van! Ez igaz! Rupert Rezső : Azt mondottam, hogy a városok statisztikája elrettentő képet mutat, hogy szinte szekérszámra hordják ki az éhenpusztult magyar gyermekeket a temetőbe. Ezt a városokra értettem és mondottam, épen a városok statisztikájával véltem ezt igazolhatónak. Tehát nem arról volt szó akkor, hogy a községekben szókelő ' uradalmak — mert hiszen ezt a kifejezést használtam — elnézik azt — mint ahogy őrgróf Pallavicini célzatosan állítja ilyen összefüggésben, — hogy a gyermekeket hogyan viszik ki a temetőbe, hanem azt mondottam, hogy e tekintetben a városi statisztika elrettentő. Csak később, amikor arról beszéltem, hogy antiszemitáskodnak s ezzel tulajdonképen elvonják a figyelmet a lényegről, s miközben antiszemitáskodnak, a keresztény társadalom közönnyel viseltetik a nagy bajok, nagy kérdések iránt : akkor Emiltettem fel bizonyságul, hogy a menekült tisztviselőkkel sem törődik senki, pedig megtagadták ott a hűségesküt, megmutatták az idegen hatalomnak a magyarságukat és szörnyű szenvedések és kockázatok árán eljöttek ide. Akkor azt hiszem, hogy joggal tárhattam fel, hogy megdöbbentő kép az, hogy ennek dacára ezekről a szegény emberekről, ezekről a hozzánk hűséges testvérekről sem gondoskodnak azok, akiknek jövedelme sokszor eléri, sőt meghaladja az ötmillió koronát is évenként. Azt mondottam, hogy abban hibásak, abban közönyösek és abban vétkesek az uradalmak és azoknak a vezetői, hogy elnézik azt, hogy egy táblabíró vagy más nagyállásu ember is — ezt is hozzátehetem — földmiveléssel keresse a kenyerét, kapával járjon ki a mezőre. Azt mondja őrgróf Pallavicini György t. képviselőtársam, hogy végre is ez nem megszégyenítő foglalkozás. Ezt nagyon jól tudom, de ha valaki egy életen át beleszokott egy foglalkozásba, ha valaki elszokott a fizikai munkától, akkor akármennyire megtisztelő is reá nézve a földmivelés, az mégis csak terhes épugy, mintha egy földmives polgártársunkat beültetnek az irodába és arra kényszerítenek, hogy hosszú kolumnákat irjon vagy másoljon le. (Egy hang jobb felől: Próbálja meg ö!) Azt mondja őrgróf Pallavicini György t. képviselőtársam, — és ez a legsúlyosabb vád, amit mond — hogy demagógiát követtem el, amely hasonlatos ahhoz, amely az 1918 októberéhez vezetett. Itt őrgróf Pallavicini Györgyöt súlyos felelősség terheli, mert ismeri a multamat, amely teljesen kizárja azt, hogy én demagógiára vetemedhetnem, ismeri végtelen nehéz küzdelmemet, tudja, hogy én voltam talán az országban a között a tizhusz ember között az egyik, aki már az első pillanattól kezdve a Károlyi-rezsim ellen foglaltam állást. Nekem akkor a kezemben volt a Dunántúl egyik legtekintélyesebb sajtóorgánuma, mely, mondhatom, igen áldásos tevékenységet fejtett ki s nagy elterjedtségnek örvendett ; még ide Budapestre is igen sok példányt küldöttünk, innen is sok előfizetőnk volt. Ez a Veszprémi Hirlap volt, amelynek a szerkesztését vezettem. Kezdettől fogva a legélesebben, ahogy csak lehetett, elitéltem a Károlyi-rezsimet és elitéltem ugyanazokért a dolgokért, amikért most egyes tényezők ellen kifogást emelek, hogy a jogrendet megsértették, a jogrendet kockára vetették. Nekem akkor folytonos üldöztetésben volt részem, — ezt őrgróf Pallavicini György, akinek ez a lap szintén járt, nagyon jól tudja a szociáldemokratáknak exekutiv küldöttségei jelentek meg nálam, hogy tettleg megfenyegessenek, Veszprém utcáin végigvertek és hurcoltak s a kommunizmus el érkeztekor az első volt, hogy börtönbe vetettek s végre is az akasztófa tövéből kellett elmenekülnöm, miután magamnak is igen sok szenvedésben volt részem s miután hozzátartozóim közül is egyike a legkedvesebbeknek véres áldozatául is esett a kommunizmusnak. Ott is künn, a külföldön épen abban a táborban, amelyben őrgróf Pallavicini dolgozott, dolgoztam hazafias szeretettel, anyagi áldozatokat hozva az idegen sajtóban a magyar ügyért, mert még arra is vigyáztam, arra is kényes voltam, hogy, ha akármilyen nyomorultan kerültem is