Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.

Ülésnapok - 1920-49

Uô A Êemzetgyûlés 49. ülése 1920. kérdés az, amelyet most felvetek. Mert mit szól majd a vidék, vagy egy fejlesztő irányzat ahhoz, hogy azzal találja magát szembe, hogy nem tudott kisajátítani bizonyos területet középület céljára, hanem igenis kényszeritik arra, hogy egy teret épitsen be. Mert hiszen a főváros felépitette a Tisza Kálmán-tér en a Népoperát, felépitette azt a Népoperát, amelyet a nép titkos örömmel fogadott, hogy mint annak idején a népszinmű megjelent, ugy talán ottan a magyar népnek zene és formaérzéke és kulturális haladása fog helyet találni. (Egy hang bal felől : Ez nem tartozik a tárgyhoz l) Igaz, hogy ez nem tartozik tulaj donképen közvetlenül a 13. §. tárgyalásához, hanem tartozik ahhoz, hogy ilyesmi nem fog megtörténni akkor, ha a főváros intézésébe bekerülnek olyan erők, akik azt a nagy vállalkozási kedvet, azt a nagystilü haladást bizonyos közép meder be fogják szoritani tudni. Ha a középitészeti tanács szintén szerephez juthatott volna a fővárosnál, talán nem is az az épület keletkezhetett volna ottan, nem azokkal az arányokkal és berendezésekkel. Bárczy István : Ez a dolog a közmunkatanácsnál is volt ! Magyar Kázmér : Én ezt csak példának hozom fel. Sokat tudnék még mondani, de csak azt akarom most megemliteni, hogy nagy megnyugvás nekünk az, hogy a fővárosnak vezetésébe behozzuk a konzerválást, a bölcs irányitást, mert igy remélhetjük, hogy nem azt fogjuk ezentúl a fővárosnál találni, amit eddig ott észlelni alkalmunk volt. Mondják, hogy nincsen különbség, nincsen ellenbét a főváros és a vidék között. Igenis, van ellentét, kellett lenni, mert van különbség a főváros népe és a vidék népe között. Hazafiasságot, nekilendülést nem látni a fővárosban. Nem akarok itt másra célozni, mint arra, hogy itt a polgárságnak mindig volt valami különleges érdeke, amelyet nem tudott alárendelni az ország érdekének. A háború utolsó idejében, amikor az egyes pótkeretparancsnokságokat át kellett helyezni az osztrák tartományokba, Kecskemét átadta a maga 38-as pótkeretét, KaposVár és Debreczen is átadta a magáét Csehországnak. S amikor arról volt szó, hogy Budapest adja át a magáét, a 32-eseket, nem is az ország határán túl, hanem csak Halasra, a polgárság érdekében tiltakoztak ez ellen, azt mondván, hogy ez a polgárság érdekét sérti. Megdöbbenve kérdezte a vidék, az ország : hát ez mi ? Ez a mi vezető fővárosunk, ahol a polgárság érdeke tiltakozik az ellen, hogy az összes hadvezetés érdekében lévő terv keresztülvitessék ? Miért tiltakozott ellene a polgárság ? Talán az a polgárság érdeke, hogy az a számvevő őrmester, meg a többi tisztséget viselő ember hazamenjen és délután a maga ügyeit rendezgethesse 1 Hát annak a gazdának és földmivesnek nem kivánja-e meg az érdeke azt, hogy szintén otthon maradjon ? Pedig nemcsak hogy ki nem akarták vinni azt a budapesti pótkeretet Magyarországból, hanem csak Halasra akarták vinni, évi május hó 28-án, pénteken. és a polgárság érdeke nem engedte. Nem rosszul fejezte ki magát a költő akkor, amikor azt mondta, hogy Rómának el kellett pusztulnia, mert polgára volt sok, de nem volt jó fia. Lehetetlenség, hogy amikor a főváros törvényének tárgyalása van, a vidék e bizonyos kis érzéseivel az ember elő ne álljon, lehetetlen, hogy a vidék szót ne emeljen és kifejezésre ne juttassa, hogy igenis van különbség, mert akarja a főváros, hogy különbség és ellentét legyen a vidék és a főváros közt. Egy közélelmezési kérdést hozok fel. Nem tudom, szabad-e egy kis kilendülést csinálnom, de szfireiném tudni, hogy a főváros mikor fordult a vidék felé közélelmezési, vagy közellátási, közszükségleti kérdésben ? Koronatanuja vagyok ennek. Itt állok a Nemzetgyűlés szine előtt és mondom, hogy nehéz időkben, 1918-ban, a városom területén egy gazdasági szerv ezer ^vagon gyümölcsöt és zöldséget ajánlott fel a közélelmezési kormánynak azzal, hogy 50%-ot a termelői árakból enged, de viszont ezer vagon ilyj terményt engedjenek ki a határból, hogy az külföldi forgalomba hozassék. Mit méltóztatik képzelni, mi történt ezzel az ajánlattal ? Azt mondják természetesen, hogy nem a fővároson fordult meg, hanem a közélelmezési ministeriumon. De ez a fővárosi lélek kisugárzása volt. (Zajos derültség a balközépen.) Igenis, a fővárosban székelő kereskedelmi élet, a kereskedők, a hires magyar kereskedők meggátolták azt, hegy ez az 50%-os ajánlat, ezer vagonnak féláron a közfogyasztásba jutása, elfogadtassék. Nevetni méltóztatnak az igen t. demokratapárton. Pető Sándor : Nevetséges is, hogy a fővárost teszi ezért felelőssé. Bocsánatot kérek, de ez nevetséges. Magyar Kázmér : Majd megmagyarázom. A lélek, a felfogás, az itteni szellem sugárzott ki ebből az eljárásból. Állom és bizonyitom. A közélelmezési ministeíiumban ezt nem fogadták el. Miért ? Mit méltóztatik gondolni ? Mert kereskedelmi érdeket sértett, azt a kereskedelmi érdeket sértette, amelynek melegágya Budapesten van. a magyar kereskedelmet, amely magyar kereskedelmet, mondjuk ki őszintén, zsidó kezekben van, mert azt mondják, hogy amagyar nem alkalmas kereskedőnek. Én csak a zöldség és gyümölcs kérdésével kapcsolatosan bebizonyítom, hogy a hires magyar kereskedelem, a mostani és a közelmúlté, a gyümölcskrviteli relációban egy centiméterrel sem tudott tovább jutni a külföldön, mint a magyar parasztkereskedő,, aki az utat oda kivágta. De amikor az utat a magyar parasztok odáig már kivitték, akkor itt volt az élelmes magyar kereskedelem és kiszorította a maga taktikájával jobbra és balra a paraszt magyart. Hogy ez a magyar kereskedelem akadályt ne lásson maga előtt, hogy ismét parasztkereskedelem fel ne üsse a fejét, ezer vagon zöldségtől és gyümölcstől kellett elesnie a fővárosnak, amelynek közélelmezése azt féláron kaphatta volna^