Nemzetgyűlési napló, 1920. III. kötet • 1920. május 18. - 1920. június 26.
Ülésnapok - 1920-44
A Nemzetgyűlés 44. ülése 1920. évi május hó 18-án, kedden.- 7kívánok részeletekben tovább foglalkozni a javaslattal, hanem a Nemzetgyűlésnek elfogadásra ajánlom a javaslatot, azzal az óhajtással, bárha ez a javaslat és e javaslat alapján majd megválasztandó törvényhatósági bizo'tság egy uj Budapestnek vetné meg az alapját, (Felkiáltások a baloldalon: Keresztény Budapestnek !) nem Nagy-Budapestnek, mert hiszen nagynak elég nagy ez a Budapest — talán most túlnagy is, — hanem egy uj Budapestnek, egy keresztény, magyar, nemzeti ország fővárosához illő keresztény, magyar, nemzeti Budapestnek. (Élénk helyeslés és tetszés a baloldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Szabó Sándor jegyző : Bródy Ernő ! Bródy Ernő : T. Nemzetgyűlés I A parlamenti illem követelménye, hogy az előtte szóló beszédére reflektáljon a szónok. Én nemcsak az illem követelményének teszek eleget, hanem szivem szerint is üdvözlöm az igen tisztelt előadó urat objektiv beszédéért, amelynek csak egy kitétele volt olyan, amelyre majd beszédem későbbi folyamánreflektálni fogok. Az előadó ur beszédében igazán törekedett a kérdést objektíve megvilágitani. Már maga ez a körülmény is késztet arra, hogy az előadó urnák ezért köszönetet mondjak. Az előadó ur beszédének elején plasztikus képét festette a mai Budapestnek. Az az ácsorgás, ami a boltok előtt van, ami a lakáshivatalban van, az embereknek a zsúfoltsága, keresgélése, az a borzasztó helyzet, amelybe a drágaság folytán igen sokan kerültek, az megfelel a tényeknek. Legyen szabad erre reflektálván azt mondanom, hogy az utolsó időkben két nagy kérdés domborodik ki, amelynek megoldása majdnem lehetetlen. Az egyik országom kérdés : a tisztviselői kérdés, melynek a megoldására igazán a legjobb elméknek, a legnemesebb sziveknek és lelkeknek egybe kellene forrniok. A másik kérdés, ami specialiter budapesti kérdés, a lakáskérdés. Itten hallom, szidják a lakáshivatalt jobbról és balról is, pedig az a lakáshivatal tehetetlen. Nincsen neki miben dolgoznia, nincsen neki miben kereskednie. (Egy hang a középen : Nem akar !) Nem akar ? Bocsánatot kérek, épen arra akarok kitérni, hogy nincsen lakás. Ha a háború következtében a főváros lakásépitési akciójának nem kellett volna abbamaradnia, ha az, ami Bárczy István akkori polgármester kezdeményezésére 1910-ben megindult, amikor a lakásépités mint hatósági feladat statuáltatott, amikor egyidejűleg az állam is mint lakásépitó szerepelt — ott van a Wekerleféle kispesti telep, amely két épitési akcióval összesen körülbelül 50.000 embernek adott annakidején lakást, ami nagyon sokat jelentett — ha, mondom, 1910-ben nem akadt volna meg ez a lakásépités, akkor másként jártunk volna. Nem akarok személyes dolgokkal előhozakodni, ez nem szokásom és nem szeretem, mégis legyen szabad rámutatnom, — hogy magamból plagizáljak — hogy én mind a két kérdésben, ha szabad ezt a szót mondanom, előreláttam. A tisztviselői kérdésben, amikor először tárgyaltuk itt a tisztI viselői segély kérdését, 1915-ben felszólaltam és az akkori helyzet megvilágítására két klasszikus ! esetet adtam elő. Az egyik eset az volt, amikor egy törvényszéki biró cipőt talpalt azért, írért nem volt képes egy cipésznek megfizetni a talpalás díját. A másik eset az volt, amikor szintén egy törvényszéki biró egész családjával, négy gyermekevei együtt este 6 órakor í feküdt le azért, hogy megtakarítsa a világítást és a vacsorát. Amikor ezeket a dolgokat előadtam, az volt a válasz, hogy büszkék arra, hogy a magyar biró cipőt talpal. Nem akarok most rekriminálni, nem akarok kritizálni, ez megtörtént, ez a tények: nek megfelel. Már akkor, az első tisztviselői segély ; alkalmával, kértem, hogy foglalkozzunk ezzel a kérdéssel, mert az a nyakunkra fog riőni, figyelmez' tettem, hogy a vasalt nadrágos proletároknak a dolga megoldandó lesz és mindent meg kell tenni arra, hogy megoldassék. A lakás-kérdés tekintetében ugy áll a dolog, hogy azon majdnem lehetetlen segíteni. Itt szintén 'magamból kell idéznem. 1917-ben, áprilisban, tar; tottam egy előadást a Mérnök- és Épi tesz-Egyletben a budapesti laka s-kérdésről és kimutattam, hogy Budapesten abban az időben volt 164.000 lakás. Ebből a 164.000 lakásból egy- és kétszobás ; volt 137.000, tehát 78%-a a lakásoknak. Az összes \ lakások közül tehát csak 4 / 5 rész egy- és kétszobás, Í 1 / 9 rész háromszobás, 1 / 10 rssz négyszobás, ahg 1 / 50 ; rész ötszobás és kevesebb mint 1 / 100 rész, összesen ; 1600 lakás hatszobás. Bartos János : A Lipótvárosban ! Bródy Ernő : Nem is a Lipótvárosban, összel vissza el vanna koszolva. Akkor, amikor a lakások! mk 78%-a egy- és kétszobás, ebből az egy- és kit's szobás lakásszámból nem lehet ugy osztogatni a : lakásokat, hogy mindé ikinek jusson. Ezért a lakás• hivatal tehetetler. Itt csak egy ujabb épitési akció segíthet. De Jhogy lohet építeni ? Az építéshez a legelső dole g a \szénkérdés megoldása. A szénkérdés megoldása ! pedig egyike a legnagyobb nehézségeknek, majd'nem leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Valóbban mélyen fáj nekem és nagyon sajnálom, hogy ; akármilyen akadályok folytán is, de ezt a szép tavaszi időt megint nem használhatjuk fel az épit• kezesekre. Megint elmúlik ez az idő, amikor legjobban lehetne építkezni, s jön majd a tél, amikor ; :nem lehet és ime a nyeisanyagnak, főleg a szénnek hiánya miatt nem lehet ezt a munkát elindítani. Azért mondom, t. Nemzetgyűlés, hogy ebben a két kérdésben igazán arra volna szükség, hogy a legnemesebb elmék' és a legnagyobb agyak 'fogjanak össze azoknak valami módon való megoldására. Friedrich István : És a nem ide valókat ki • kell toloncolni ! Bródy Ernő: Teljesen egy nézeten vagyok Friedrich István igen t. képviselőtársammal. Mindig ezen a nézeten voltam. A nem ide valókat ,ki kell toloncolni. Aki a magyar állameszméhez:
