Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.
Ülésnapok - 1920-29
68 A Nemzetgyűlés 29. ülése 1920. évi április hó 19-én, hétfon. hanem, és ez volt a hiba, ezt a szervezetben rejlő erejüket nemzetellenes cselekedetekre használták fel és akkor is sztrájkoltak, amikor csak politikai befolyásukat akarták érvényesíteni, (Igaz ! Ugy van ! Felkiáltások balfelől : A zsidó vezérek érdekéhen !) s amikor részben a zsidóságnak, részben pedig a destruktiv munkásvezető zsidóknak érdeke azt parancsolta. (Igaz! Ugy van!) A magyar munkás pedig, t. Nemzetgyűlés, elég bárgyú volt ahhoz, hogy ezeket a destruktiv elemeket követte oda, ahol a magyar nemzet sírját ásták meg. (Igaz! Ugy van!) Az ipartörvény keretében tehát a sztrájk ügyét is okvetlenül szabályozni kell. Nem mondom azt, hogy ne adassék meg a munkásnak az a jog, hogy megvédelmezhesse a maga igazát, azonban ugy történjék ez, mint a külföldi államokban. Hiszen pl. Angliában szinte lehetetlennek tartom, hogy a munkásság végigcsinálhasson egy politikai sztrájkot és belevihessék a munkásságot egy politikai sztrájkból kifolyólag abba, hogy a gázszolgáltatást, a villanyvilágítást és a vízvezetéki viz szolgáltatását megtagadja, ezeket az üzemeket megállásra kényszerítse. (Ugy van!) Az ipartestületekben ez a liberális törvény olyan érdekképviseleteket alkotott, amelyek semmiféle hatáskörrel nem voltak felruházva, amelyek a segédek ki- és bejelentését, az iparostanoncok felszabadítását és beszerződtetését elvégezték ugyan, de ezenkívül azután abszolúte semmiféle hatáskörük nem volt, abszolúte semmiféle ingerenciát nem gyakorolhattak abban az irányban, hogy az iparosság érdekeinek, az iparosság jogos, igazságos követeléseinek szószólói és az iparosérdekeknek megvédelmezői legyenek. (Ugy van! Ugy van!) A reformmal tehát feltétlenül nagy súlyt kell helyezni az ipartestületekre, hogy ezek valóban olyan alakulatok legyenek a jövőben, melyek a rájuk bízott iparosérdekeket a legmesszebbmenőén képesek lesznek megvédeni. (Helyeslés a haloldalon.) Tetézték ezeket a bajokat a kereskedelmi és iparkamarák, ahol úgyszólván ölhetett kézzel nézték, hogy a kisiparosságnak mindinkább hányatott sajkája kezd alámerülni és nem volt a kamarákban senki, aki a magyar kézműiparosság mindinkább hanyatló érdekeit megvédelmezze. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Mahunka Imre: Külön iparkamarákat kérünk! (Helyeslés. ) Pálfy Dániel : A tanoncoktatásnak elhibázott rendszere szintén oka annak, hogy a kézmű- és kisipar ma legyengülten áll és a reá nehezedő feladatoknak alig képes megfelelni. Minden bajnak kútforrása a fundamentumban kezdődik, az iparügyeknek fundamentuma pedig : a tanoncnevelés. Ha a fundamentum rossz, akkor az az épület repedezni kezd és állandóan összeomlással fenyeget. A tanoncnevelés kérdésében az a nagy hiba, hogy mai intéző köreink gondolkozását a túlzó humanizmus lengi át. A tanoncból tudóst akarnak nevelni és azt akarják, hogy a nyolc órai munkaidő mellett a vasárnapja is szabad legyen, azt akarják, hogy a hat munkanapból három, esetleg négy napon keresztül félnapokig szüneteljen. Ilyen tanoncnevelési rendszer mellett a magyar kézműiparosság néhány esztendő múlva ki lesz terítve a ravatalra. En a tanoncnevelés kérdését gyakorlatból ismerem. Ezzel a kérdéssel a gyakorlati emberek alig foglalkoztak nálam többet és merem állítani, hogy azt a fiút, aki megundorodott a betűvetéstől és a tinta szagától s ezért megy el iparostanoncnak, hiába fogják kényszeríteni az iparostanonc-iskolára, abból tudóst nevelni nem fognak, de viszont lehetetlenné teszik a mestereknek azt, hogy ezekből a fiatalokból képzett és becsületes gyakorlati iparosokat neveljenek. Mikor én tanonc voltam, tizenkét óra volt a munkaidő s ezt a tanoncnak reggel is és este is egy félórával meg kellett toldani. És — amint látni méltóztatnak — hál'Istennek egészséggel itt állok, nem roppantott össze a tizenháromórás munkaidő és mondhatom, ennek köszönhetem azt, hogy az élet minden viharai között, bárhová állított a sors, megálltam a helyemet, mert ott megtanultam azt, hogy mit jelent dolgozni s mivel hozzáedződtem a munkához, semmi körülmények között, az élet semmiféle változatában megijedni és kétségbeesni nem fogok. (Általános helyeslés és taps.) Ez a tanoncnevelésnek a Hübnere, hogy igy fejezzem ki magamat, mert a tanoncnevelés gyakorlati kérdés. Ne irni-olvasni tanítsuk a tanoncot, ott ez már elkésett dolog. Sok olyan munkással dolgoztam együtt, aki nem tudott irni-olvasni, a mesterségét megtanulta becsületesen, de érezte, hogy az önállósághoz szüksége van arra, • hogy rajzolni tanuljon, hogy írni-olvasni tudjon s szüksége van arra, hogy bizonyos általános társadalmi műveltséget sajátitson el és erre sokkal alkalmasabb az élet. Ezeket az élet tanította meg és mondhatom, hogy kiváló, becsült polgárai a társadalomnak és senkisem veszi rajtuk észre, hogy 17 éves korukban még nem tudtak irni-olvasni. Én magam is, amit tudok, nem az iskola padjain sajátítottam el, hanem később az élet kényszeritett rá, azokat tanultam meg, amikre tényleg szükségem volt és azokat azután meg is tartottam. (Általános élénk helyeslés.) Olyan életerős kézmű- és kisiparos tábort, amilyenre ennek az országnak szüksége van, csak azok a gyakorlati iparosműhelyek tudnak nevelni. Láttam olyan kontárokat, illetve iparosokatj akik magukat a liberális törvény mellett iparosoknak nevezték, akik négy hónapig faragták vonókóssel és bicskával a rostát. Igaz, hogy kifaragták, de nem ez a mesterség. Az a mesterség, hogy versenyképesen, rövid idő alatt helyesen és jól csinálja meg az az iparos a munkát, s olyan tömegeket tudjon belőle előállítani, hogy
