Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-29

58 A Nemzetgyűlés 29. ülése 1920. évi április hó 19-én, hétfőn. kér semmit. Félretették tehát ezt a javaslatot és akkor bekövetkezett az a helyzet, hogy mivel a Ház műszaki és kezelőszemélyzete a proletárdiktatúrához érzelmi közösségben közelebb állott, — jobban mondva a proletárdiktatúra vezetői állottak az illető kezelőszemélyzettel érzelmi közösségben — a műszaki és kezelőszemélyzetnek sokkal kedvezőbb lett a fizetése, mint a jogvégzett és magasabb rangú tisztviselőknek, akik itt a Házban kinevezett tisztviselőkként működnek. összesen 100.680 koronáról volna szó, (Egy hang balfelől : Csekélység !) hogy a Ház tisztviselői kara tökéletesen meg legyen nyugtatva (Helyeslés.) és sérelmei tökéletesen orvosolva legyenek, (ügy van !) Azonban a Ház elnöksége, nem tudom miért, tökéletesen elzárkózik a kérdés rendezése elől. Ami Szibériában lévő hadifolyainkat illeti, méltóztassanak megengedni, hogy annyit mondhassak, hogy — amint láttam egy pár példát — az illető igen szi vesén odaadta volna azt az 50.000 koronát és vásárolt volna érte 250 dollárt, hogy osak reménye legyen arra, hogy hozzátartozói után küldhet pénzt ; nagyon szivesen odaadta annak a két emberből álló missziónak, amely a múltkor elment Szibériába. Ha mi a falusi népet felvilágcsitjuk arról, hogy ha ő egy bizonyos összeget valamely kiküldendő missziónak — és azt hiszem, legjobb volna e tekintetbea talán az angolokkal vagy a japánokkal érintkezésbe lépni a leendő külügyminist er ur utján — rendelkezésre bocsátana, akkor ezeket a kint sinylődő testvéreinket könnyebben és hamarabb haza tudnánk hozni. Meg vagyok róla győződve, hogy a falusi nép igen szivesen áldozna erre a célra. (Ugy van ! jobbfelől.) Mert mi ne számítsunk arra, hegy az entente majd gavallériából haza fogja hozatni a mi hadifoglyainkat. Ezt az áldozatot nekünk kell meghozni és meg kell hoznunk bármily áron, elő kell teremteni a pénzt bárhonnan, (Ugy van! balfelől.) mert még csak gondolnunk sem szabad arra a borzalomra, hogy fiainknak még egy telet kelljen Szibériában tölteniök. (Igaz! ügy van!) m i»ij " Az igen tisztelt pénzügyminist er ur beszédét a következő szavakkal végezte (olvassa) : »Itt van az utolsó pillanat. Méltóztassanak a történelemre gondolni. A mohácsi vész előtti tanácskozásokra, amelyek elvesztették Magyarországot. Gondoljunk arra, hogy ez a tanácskozás : a Nemzetgyűlés tanácskozása, esetleg egy rosszabb Mohácsra, a végleges Mohácsra vezethet, ha nem sziv] éljük meg azokat a feladatokat, amelyekre a nemzet kiszemelt és ideküldött minket«. Engedjen meg a t. pénzügyminister ur, ha én ezt a nagy ágyúgolyót visszalövöm és megállapitom, hogy mi nemzetgyűlési tagok megtesszük kötelességünket, mi teljes lelkiismeretességgel teljesítjük kötelességünket, (Ugy van! balfelől.) azonban nem látjuk, hogy a mélyen tisztelt ministerium is teljesítené kötelességét. (Ugy van! halfelól. Zaj a középen.) A ministerium nem ad nekünk munkát, a ministerium hagy itt bennünket j munkátlanul, ugy hogy egész nyugodtan megállapíthatjuk, hogy nem igaz az, amit a zsidó sajtó az egész világnak hirdet, hogy a Nemzetgyűlés munkaképtelen, hanem az az igaz;, hogy a kormány munkaképtelen, és ezért vagyok én bizalmatlansággal a kormány iránt. (Helyeslés halfelól.) Benárd Ágoston népjóléti minister: így lehet segitségére sietni a zsidó sajtónak. (Ugy van ! a középen.) Fangler Béla : Méltóztassék megengedni, hogy most már rátérhessek az indemnitási javaslatra. (Halljuk! Halljuk! halfelól.) Korányi pénzügyminister ur beszéde szerint a deficit fedezésének teoretice három módja van : az államhitel igénybe véltele, az adók igénybevétele és azután a sokat hangoztatott nagy vagyonadó. Az államhitel igénybevételét remélem, hogy a pénzügyi közigazgatás nem akarja forszirozni és nem akar ismét hitelből kormányozni tovább, marad tehát az adó igénybevétele. Világos dolog, hogy itt elsősorban a földadó emelésére kellett gondolnunk, amelyről azonban a pénzügyminister ur három-négy sorban a következőkép nyilatkozott (olvassa) : »A földadó emelésnél sokszor felmerült az az eszme, hogy nem lehetne-e itt behozni a progresszivitást. A földadónál, mint hozadéki adónál, adótechnikai okokból a progresszivitást behozni lehetetlen.« (Felkiáltások jobbfelöl : Dehogy nem lehet !) Tudjuk, hogy a földadót Magyarországon az 1849. évi október 20-iki, illetőleg az 1850. évi márczius 4-iki nyilt parancs hozta be. Akkor, az akkori kormányzat intézkedésére, községenként felállították, felfektették az adókatasztert, hogy ennek alapján a földadókataszterben feltüntetendő tiszta jövedelem figyelembevételével, a földadó ki legyen vethető. Ennél a földadókataszternél, amelynek célja volt, hogy minden egyes ingatlan jövedelme megállapittassék, alapul vették a közönséges művelésű földeket, az átlagos termést és az 1825. évi gabonaárakat. Az igy előállott tiszta jövedelem 16%-ában állapították meg a földadót. Ehhez a 16%-hoz időközben hozzácsapták az u. n. rendkivüli hadij áruié kot, mint háborús adót, továbbá a földtehermentesitési országos járulékot, ugy hogy 1865-ben ez az adó kétszeresére emelkedett. A földadó kitett 1851-ben 13 millió forintot, 1863-ban pedig kitett 22 millió forintot. Az 1875. évi VII. te. és az 1909. évi V. te. közötti időben a földadó kitett 56—58 millió koronát, mig az 1909 : V. te. alapján életbeléptetett földadó kataszternél megállapította a törvény, hogy a kataszteri tiszta jövedelem 340 millió koronát meg nem haladhat és ugyanezen törvény 30. §-a azt is meghatározta, hogy a kataszteri tiszta jövedelem után 20% lesz a földadó s amennyiben a kataszteri tiszta jövedelem 340 millió koronája emelkednék, ha pl. akár a művelési ág változtattása folytán, akár pedig belterjesebb művelés foly-