Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-29

52 A Nemzetgyűlés 29. ülése 1920. évi április hó 19-én, hétfőn, meny miatt öt évi fegyházra ítélte. Mi történik ekkor, nem a mai kormány, hanem az előző kormány alatt? Az igazságügyi államtitkár ur magához rendeli az ügyészt és . . . (Felkiáltások a jobboldalon : Ki az ?) ... Rassay államtitkár ur, — és iparkodik rávenni, hogy a vádat ejtse el és az eljárást szüntesse meg. Kószó István : Szép igazságügy ! Schandl Károly : Az ítéletét meghozzák február 23-án és az jogerős és végrehajtható. Mi történik ismét? Mi történik március 6-án ? Az igazságügyminister egy rendeletet bocsát ki 6433 szám alatt, amely lyel Juhász Ferenc fegyházbüntetését további intézkedésig félbeszakítja és őt azonnal szabadlábra helyezteti. Ilyen körülmények között bizony nem lehet vádolni ezt a mostani alkotmányos rendet avval, hogy itt a bosszúállás politikáját követik, vaskézzel dolgoznak, mikor a kommunistákkal szemben meglehetősen szelíden dolgozunk«. T. Nemzetgyűlés! A magam részéről nem akarom követni azokat a t. képviselőtársaimat, akik ha a közéleti vagy közhivatali tevékenységüket itt a Nemzetgyűlésen bírálat tárgyává teszik, azonnal a Nemzetgyűlés munkaképessége akadályozásának köpönyegébe bújnak, személyeskedéseket emlegetnek és ezáltal igyekeznek a felelet alól kitérni. Én ugy vélem, hogy a közélet terén működő egyénnek mindig és mindenütt helyt kell állania minden cselekedetéért s nagyon helyesnek tartom, hogy ha valaki kritikával illetheti egy közpályán mozgó egyénnek működését, az jöjjön ide a Nemzetgyűlés elé és mondja el a maga jogos kritikáját. Azonban, t. Nemzetgyűlés, azt hiszem, abban is megegyezhetünk, hogy a jogos kritikának legelső feltétele az, hogy aki felveszi a vádló tógáját és vádat emel, az először győződjék meg, vagy legalább igyekezzék meggyőződni a vád alapjául szolgáló tények valódiságáról. (Ugy van! a baloldalon.) Annál inkább elvárhattam volna ezt a t. képviselőtársamtól, — sajnálattal nélkülözöm, hogy nincs jelen — mert hiszen neki ideje is, módja is lett volna hozzá. Ideje lett volna hozzá, hiszen már napok óta be volt jelentve nálam, hogy meg akarnak támadni ebben az ügyben, csak azt nem tudtam, hogy kicsoda, mikor és hogyan. És módja is lett volna hozzá, hiszen a t. igazságügyminister ur nemcsak fizikailag ül közel hozzá, hanem lélekben is közel áll hozzája, tehát módjában lett volna egy igazságügyi esetről magától az igazságügyminister úrtól kérni felvilágosítást. A magam részéről — méltóztassék elhinni — nem annyira személyes megtámadtatás címén kívánok ezzel a kérdéssel foglalkozni, mint inkább a köz szempontjából. Lehetetlen dolognak tartom ugyanis azt, hogy akkor, amidőn az országban ezer- és ezerszámra folynak kommunistaperek, egy képviselőtársam megtorlás nélkül, vagy legalább is megjegyzés nélkül, elmondhassa itt a Nemzetgyűlésen . . . Thomas Ferenc: Helyeslés mellett! Rassay Károly: ... — nem voltam jelen az esetnél, mert különben mindjárt feleltem volna — elmondhassa azt, hogy egy ötévi fegyházra itélt kommunistánál az igazságügyi államtitkár, a keresztény kormánynak egyik tagja, jogosulatlan befolyást akart érvényesíteni és az illetőt meg akarta menteni. T. Nemzetgyűlés ! A t. képviselő ur két vádpontot emel. Az egyik, amelyben azt mondja, hogy a királyi ügyészt magamhoz hivattam ós iparkodtam rávenni arra, hogy a vádat ejtse el és az eljárást szüntesse meg. Ebben a kijelentésében, méltóztassék megengedni, a legsúlyosabb inszinuáció van. Mert fel kell tételeznem, hogy a t. képviselő ur is jártas annyira a bűnvádi eljárásban, hogy tudja nagyon jól, hogy ha a minister el akarja ejtetni a vádat, akkor nem igyekszik rávenni az ügyészt, hanem egészen egyszerűen utasítja őt. Ha pedig ő azt mondja, hogy én azon a hatalmi helyen nem utasítani, hanem rávenni akartam az ügyészt, ebben az foglaltatik, — legalább logikusan és józan értelemmel ezt kell feltenni — hogy a t. képviselő ur azt állítja, hogy dacára annak, hogy tudtam eljárásom jogtalanságát vagy helytelenségét, mégis meg akartam tenni, mert ellenkező esetben éltem volna törvényadta jogommal és utasítottam volna a szóban forgó ügyben eljáró ügyészt. A Nemzetgyűlés iránti tisztelet tart vissza attól, hogy erre a kijelentésre egyebet mondjak .ebben a pillanatban, minthogy ez nem felel meg a tényeknek. Nagyon nehezemre esik, hogy csak igy minősítem ezt a kijelentést. (Helyeslés a baloldalon.) A szóban lévő ügy meglehetősen ismeretes jogászi körökben. Mikor a vádlott egyik hozzátartozója eljött hozzám több csepeli lakosnak, az ottani intelligenciának ajánlólevelével és nyilatkozatával és azt kérte tőlem, hogy érdeklődjem az ügy iránt, én annyit tettem, hogy a tárgyaló királyi ügyésztől szóbeli jelentést kértem. A kir. ügyész ur azt mondotta : »Kérem az ügy tárgyalás alatt van. Kendkivül nyomatékos enyhitőkörülmények forognak fenn, azonban alaki szempontból a vádat fenn kell tartanom«. Erre azt mondottam neki : Kérem az ügyész ur teljesítse kötelességét ugy, amint a törvény előírja. Ez volt a mi szóbeli megbeszélésünk. Én a tegnapi napon a kir. ügyész urat megkérdeztem és tanuk jelenlétében rekapituláltattam vele telefonon keresztül a mi beszélgetésünket és ő ezt megismételte, kijelentvén, hogy a legnagyobb felháborodással vett róla tudomást, hogy ilyen elferditést és vádat emeltek az ő személyével kapcsolatosan. . Ezzel ez a kérdés tulajdonképen el is volna intézve. A másik vádpont az, hogy én az ügyet félbeszakitottam. Méltóztassanak megengedni, hogy erre is röviden kitérjek, ezt azonban nem