Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-43

A Nemzetgyűlés 43. ülése 1920. évi május hó 17-én, hétfőn. 487 az volna, hogy két vagy három kisgazda- és földmívespárti képviselőnek újra való fellépését vonná maga után. Ezért állítják ezt ugy be, hogy nekünk nincs fontosabb dolgunk most, mint az országnak ezekben a rettenetes óráiban három vagy négy mandátum sorsa fölött nem annyira vitatkozni, mint inkább azokat a mandátumokat elnyerni. Hogy ez mennyire nincs igy, t. Nemzetgyűlés, azt bizonyítja az, hogy azok a kerületek, amelyekről itt szó van, olyanok, hogy — valamennyien tudjuk — azok a kisgazdapártnak erős kerületei, ugy hogy anélkül, hogy itt bármiféle jogot vindikálnék arra, hogy pártom nevében beszéljek, a helyzet politikailag az, hogy talán fel se lépnének azokban a kerületekben az ellenpárt részéről jelöltek. Hát méltóztassanak nekem megmondani, hogy hol van az a politikai párttülekedés néhány mandátumért, amikor azoknak a sorsa már eleve el van döntve a pártok által? (Ugy van! jobb felől) A másik ráfogás és beállítás a közvélemény előtt, mondom, az, hogy ennek a pártnak, amelyhez szerencsém van tartozni és főleg azoknak, akik most beszélnek még ehhez a vitához, az a céljuk, hogy a csonka kerületekben június 13-ára tervezett választásokat meghiúsítsák. T. Nemzetgyűlés, ez a vád sem áll. Mert a közjogi bizottságban akkor, amikor még nem késtünk lea június 13-iki terminusról, — ma már lekéstünk néhány nappal, be kell egészen nyíltan vallanom, de nem az állítólag mesterségesen húzott vita miatt, hanem tisztán azért, mert nem tudott létrejönni a megegyezés, — a közjogi bizottságban épen arra helyeztünk minden súlyt, hogy addig van értéke és értelme a kompromisszumos tárgyalásnak igazában, amig a megegyezés olyan időben jöhet létre, hogy a június 13-iki választások az összes kerületekben megtörténhetnek. Tehát annyira nem volt a mi célunk az, amit állítanak, hogy a június 13-iki választásokat megakadályozzuk, hogy ellenkezőleg, azokat mi magunk mindig ugy tekintettük, hogy a túloldal részéről olyan értéket képviselnek, amelyet mi is honorálunk és azt hittük, hogy talán ez könnyebbé teszi a megegyezést. Már most a közvéleményben mégis így áll ez a harc, amely pedig — én merem mondani — ha látszatra nem is valami nagyon fontos törvényjavaslat körül forog, de mégis lényegében igen fontos kérdéseket érint. (Igaz! Ugy van! balfelöl) Itt szó van — és ezt ismét a közvélemény tájékoztatására akarom mondani —- mindenekelőtt a választói jognak érvényesítéséről és pedig a javaslat indokolása szerint, ha az összes csonka kerületeket számításba vesszük, amelyek valamikor felszabadulnak, több mint egy millió választónak jogáról van szó. Ha ez a jog a gyakorlatban nem is fog érvényesülni mindaddig, amig, sajnos, ez az ország területileg nem integer, mindazonáltal ezek a kerületek elvileg is nagy jelentőséggel birnak, mert most elsősorban millióknak szavazati jogáról van szó, másodsorban pedig — és ezt nem győzőm hangsúlyozni, mert eddig nem is hallottam — itt voltaképen arról van szó, hogy ez a Nemzetgyűlés, amely sajnos, csonka, amely érzi, hogy az országnak milyen sok részéből nincs még itt a képviselője, egy pillanatot sem mulaszt el soha, hogy amint ennek az országnak egy darab röge felszabadul, az ismét belekapcsolódjék az alkotmányos életbe. (Elénk helyeslés a báloldalon.) Arról van szó, t. Nemzetgyűlés, hogy mi állandóan tudatában vagyunk ezen Nemzetgyűlés csonkaságának és örülnünk kell és akarnunk kell, hogy amely részek felszabadulnak, azok ismét az alkotmányos élethez juthassanak, hogy azok tényleg a maguk szavazati jogával — ez esetben erről van szó — belekapcsolódjanak a nemzetnek eleven alkotmányos életébe. (Helyeslés a baloldalon.) En ezeket a nagy szempontokat látom, t. Nemzetgyűlés, ezen vita körül és azért voltam kénytelen rámutatni a sajtónak erre a beállítására, amely részben onnan van, mert ugyebár, a határidőre kereszténysajtó mindenképen örül annak, ha a keresztény kurzusnak akadályai támadnak, (Ugy van! a baloldalon.) ha a keresztény kurzus lejáratik, válságba kerül, mert mentül jobban kiéleződik a pártharc, a pártküzdelem, a válság, annál közelebb jut a maga céljához. Ez az egyik oka annak, hogy ezt a beállítást találom. A másik az — hiszen magam is a sajtó embere vagyok több évtized óta és ismerem azt jól, — hogy a felületesség is sokszor szerepel a dologban, mert csak a látszatot nézik és azért e harc körül a tudósítások nem tudnak egyebet kihegyezni, mint ezt a három vagy négy mandátumot, ezeket a külsőségeket. De látok oly lapot, is — és ne méltóztassék ezen megütközni, hogy én lapokkal foglalkozom, de a közvélemény tájékoztatására óhajtok felszólalni, — (Halljuk! Halljuk!) amelynek élén örömmel olvasom, hogy nemzeti keresztény, agrár, pártonkívüli lap (Mozgás) és mégis ezzel a beállítással, amelyről szólok, a közvélemény megtévesztésében jóformán elől jár. (Ugy van! a baloldalon.) Fel fogok olvasni egy közleményt. Megdöbbenve látom abban a hazafiatlanságnak és a pártszenvedélynek oly öntudatlan — mert azt hiszem, hogy öntudatlan — kilobbanását, amelyet le akarok szögezni itt és mert meg vagyok róla győződve, hogy a t. túloldal távol áll ettől a felfogástól és nem osztozik abban, alkalmat akarok adni arra, hogy itt azt el is Ítélje. Mert mit ir ez az újság? (Halljuk! Halljuk!) Azt mondja, hogy mi attól félünk, t. i. a keresztény nemzeti egyesülés pártja, hogy ha Ferdinandy igazságügyministernek indítványa fogadtatik el, hogy a felszabaduló csonka kerületeknek másik része ismét önmagában válasz-