Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-39

A Nemzetgyűlés 39. ülése 1920. évi május hó 10-én, hétfőn. 411 kőzik, kielégítő felvilágosításokat kaptunk arra nézve, amit kérdeztünk, bogy mennyiben vonatkozik ez a mezőgazdasági munkásokra. E téren teljesen kielégítő a válasz, bogy t. i. a nyolcórai munkaidő nem vonatkozik a mezőgazdasági munkásokra, amintbogy az természetesen lehetetlen is volna. T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk ! Halljuk !) Ezekben voltam bátor ismertetni részleteiben a békeszerződésnek, hogy ugymondjam, betűszerinti tartalmát. A szerződés rossz, nagyon rossz, még mostani fogalmazásában is. Szabó István (nagyatádi) közélelmezésügyi minister: Gonosz! Gr. Teleki Pál külügyminister: Méltóztassanak meggyőződve lenni, én nem látom kevésbé tisztán a szerződés rossz voltát annak az udvariasabb hangnak következtében, amelyen nekünk átadatott. Mert hiszen udvariasságok jól eshetnek embereknek, de nemzetek udvariassággal nem érhetik be. (Igaz! Ugy van!) Különben is az udvariasságot bizonyos mértékben ekviparálja az, hogy a mi szerződésünk a legsúlyosabb. Méltóztassanak megengedni, hogy amikor ezt kimondom, visszatérjek abból az atmoszférából, amelybe belehelyezett engem a szerződés részleteinek ismertetése, abba az atmoszférába, amelyben beszédem elején voltam és amely egy távolabb, magasabb, általánosabb és a történelmi idők perspektíváját tekintő nézőpontból szemléli a dolgokat. T. Nemzetgyűlés ! A nemzetek nemcsak az élőkből állanak, hanem azokból is, akik meghaltak és azokból is, akik születni fognak. (Ugy van! Ugy van!) Es az élők a meghaltaknak tetteiből merítve erőt, dolgoznak a jövő generációkért. (Igaz! Ugy van!) Azt hiszem, ez az az alaptétel, az az alaphang, amelyet nem szabad magunkból kikapcsolni, amelyet nem szabad a lényünkből egy pillanatra sem kihagyni, amikor ezekkel a súlyos kérdésekkel, nemzetünknek ezzel f a súlyos történelmi fordulatával foglalkozunk. En elismerem és tudom azt, hogy ez a generáció, amelynek tagjai vagyunk, szerencsétlen generáció. Epoly szerencsétlen, mint az, amely a mohácsi vészt megérte, époly szerencsétlen, mint az, amelyből IV. Béla szervezte hadseregét. És az az összetartás, az a nemzeti érzés, amely összefűzi azt a kevés embert, aki e világon magyarnak nevezi magát, — mert hiszen kis nép vagyunk és épen ezért kell hogy minél jobban összetartsunk — ez az összetartás, értem, hogy sokakban szinte azt a godolatot érlelte meg, azt a kétségbeesett, dacos gondolatot, hogy szemben azokkal, akiket el akarnak szakítani tőlünk és akik a szerencsétlenebbek : inkább velük menjünk, inkább egy teljes felosztás... Rassay Károly: Ugy van! Gr. Teleki Pál külügyminister : ... inkább egy Lengyelország, inkább annak a sorsa! De, i Nemzetgyűlés, akármilyen természetes volna is ez a nemes érzésekből fakadó gondolat, ezt nem szabad végrehajthatónak gondolnunk. Lipták Pál: Ez igy van! Gr. Teleki Pál külügyminister : Nekünk fenn kell maradnunk, mert mi, — nem mintha a lengyel nemzetnek szenvedéseiből, amelyek évszázadokon át tartottak, akármit le akarnék vonni, nem — de mi még talán súlyosabb helyzetben lennénk, mert minket nem nagyhatalmak vesznek körül (Felkiáltások : Bablók ! Zaj.) és ez a felosztásnál is többet jelentene. (Mozgás.) De, t. Ház, a magyar nemzet mindig nagy volt a szerencsétlenség óráiban. (Igaz! Ugy van!) Amikor nem voltak a szerencsétlenség órái, akkor sokat veszekedett ; veszekedett ugyan a szerencsétlenség óráiban is, de mégis ezekben végeredményben mindig nagy tudott lenni s azt hiszem, hogy tudunk lenni és fogunk tudni lenni most is és fogunk tudni lenni ugy, amint egy nemzethez illik, amelynek hátrafelé is nagy történelmi perspektívája van s amely ezért meg tudja előrefelé is a nagy történelmi perspektívát találni. Gaal Gaszton : Akármennyit mesterkednek is ! Szmrecsányi György : Béke addig nem lesz ! Gr. Teleki Pál külügyminister : Mi, azt hiszem, hogy ezt azzal dokumentáljuk, — nem is tudjuk másképen — hogy egész magatartásunk alapvonása ne az életért való könyörgés, hanem az élniakarás legyen. (Általános élénk helyeslés és taps.) Vass József: Jogunk követelése legyen! B. Szterényi József: Dolgozzunk érte! Gr. Teleki Pál külügyminister: A békedelegáció, amelyet nemzetünknek nagy fia, nagy patriarch áj a vezetett az ő nagy méltóságával, ezt a méltóságát a nemzetnek meg tudta tartani, (Felkiáltások : Éljen Apponyi ! Éljenzés és taps a ház minden oldalán.) meg tudta őrizni és mindig ugy állt ott, mint aki nem könyörög az életért, de a ki élni akar s tudja, hogy élni fog, (Igaz! Ugy van!) aki tudja, hogy élni fog, mert ha sokat veszített is, de kultúrája, erkölcsi és nemzeti ereje megmaradt. Ezeknek fentartásával mindig meg fogjuk találni az utat, bármilyen hosszú is legyen, hogy ez a nemzet ismét oda jusson, aho?a Mohi után jutott és ahova Mohács után jutott, mert nem tudom máshoz hasonlítani a mostani időt, mint ehhez a kettőhöz. Mondom, az igazság és a természet erői keresztül fognak törni, keresztül fognak törni, meglehetősen hamar fognak kezdeni keresztültörni, mert nagyon sok mindenféle kérdés lesz, amelyet kénytelenek lesznek a különböző bizottságok, a különböző kiküldöttek, akik idejönnek, nem a békeszerződésnek rideg és néha homályos pontjai szerint, hanem a józan ész és a természet szerint megoldani. (Igaz! Ugy van!) Itt van — egy csomó apró kérdést csak ugy kiragadok, mert hiszen hosszadalmas volna, hogy, ha mindent felemlítenék — de itt van 52*