Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-38

A Nemzetgyűlés 38. ülése 1920. elmondani, annyira drasztikus, hogy az ízlésem tiltja, hogy még idézet alakjában is elmondjam. Az a sajnos a dologban, hogy mindezt uri emberek mondották, mintha csak külön szakvizsgát tettek volna a gorombaságból. Pedig azt hiszem, ilyen tanszék nincs sehol Magyarországon. (Derültség.) Egy kis bevezető része van a dolognak

5 meg tetszenek engedni, hogy először ezt mondjam el. Még 1916-ban történt, hogy amikor egy magasabbrangu egyénnel beszélgetve, a többek között azt mondtam neki, hogy, méltóságos uram, ugy látszik, ezt a háborút megnyerjük, ő azt mondta: Hát igen, igen, megnyerjük, de én mégis igen sajnálok egy dolgot, ami be fog következni. Miután itt elhallgatott, én kíváncsiskodtam és kérdeztem, hogy mi lesz az, talán elnyomnak a németek bennünket. Hát hiszen, — ugy mond, — ha megnyerjük, a németek nyomnak el bennünket, ha elbukunk, a franciák nyomnak el minket szegény magyarokat; igy is, ugy is el fognak nyomni, csak azt sajnálom, ami be fog következni nemcsak nálunk, de minden háborút viselő országban. Zaklatásom után aztán kimondta, hogy minden faluban muszáj lesz egy-két embert agyonlőni a háború után, akiknek az Isten a háborúban megmentette az életét és szerencsésen haza kerültek. Ő, — ugy mond, — ezt sajnálja. Azt mondom neki: Méltóságos uram, nálunk ez nem fog bekövetkezni. Gondolja? Gondolom. Jött aztán a Károlyi-féle forradalom. Erről már szinte megfeledkeztem. A nép ugy viselkedett, hogy senkinek egy gyufaszálát sem bántotta. Azt hiszem, a gróf Károlyi-féle erdőben vadászott akkoriban, nem tudom, gróf Andrássy Gyula őexcellenciája-e, vagy egy másik Andrássy gróf. A házigazda azt mondta a grófnak, hogy barátom ez unikum, ezt nem találod fel egész Magyarországon. Ma Manlicherekkel lövik a vadat és megölnék az embert is máshol, és itt, ebben a negyvenezer holdas erdőben szabadon vadászhatsz. A nép jól viselkedett, dicsérték is érte. A Károlyi-forradalom után jött a kommunizmus. A nép megint ugy viselkedett, hogy a kommunisták fel akarták robbantani a falut, de szerencsére hamarább kellett szaladniok, semhogy erre idejük lett volna, de azért a faluból sokat Ujhelyre vittek bebörtönözni. Amikor a kommunistákat letörték, nagy volt az örömünk. Sátoraljaújhelyből jött egy százados a kocsin nemzeti lobogóval. Odamentünk mind, gyerekek, öregek, felemeltük a századost, hogy viszontláthassuk azt a szent lobogót, amelyet eddig nem volt szabad kibontani. De örömünkbe hamar ürmöt csepegtettek. Egy alkalommal megyek a csendőrlaktanyára egy ügyben és az üvegajtó előtt, a folyosón megállva, kemény szavakat hallok. Figyelmes lettem a szavakra, láttam, hogy egy idegen van benn, aki a következőket mondta: »Most a évi április hó 29-én, csütörtökön. 387 románok felhasználásával minden faluból egykét embert meg kell botoztatni, ha szükséges agyon is lövetni. Ha hozzánk jönnek panaszra, mi majd még többet adunk nekik. Meg kell mutatni, hogy mukkanni se merjen a paraszt, nehogy hatalmat vindikáljon magának«. En ezt nem vettem komolyan. Egyébként felszólította a csendőröket is, hogy akik nem tudnak megbarátkozni ezzel a gondolattal, azok lépjenek ki a testületből, mire egy rögtön ki is lépett. De aztán bizony be is következett a dolog. Bejöttek a románok hozzánk is. Hat csendőrhöz beosztottak két románt és ezek a románok botoztak. Kérdeztem a románoktól, akik magyarul is tudtak, amikor hozzám jöttek étkezésre, hogy miért bántják azt a szegény népet ok nélkül, hiszen csak keresve-keresett okokat, ürügyeket találhatnak. Azt felelték : En szinte sirok, de a csendőr utasít erre és akit a csendőr mond, azt muszáj megbotozni. Jelzem, a csendőrök sem értettek egyet azzal a dologgal és csak egy akadt közülök olyan, aki, ha vele mentek a románok, botoztatott. A dologban a legsajnosabb az, hogy ez a csendőrség még ma is ott van a járásban, bár annak idején azt sugdosták, hogy a románokkal együtt nekik is szökniök kell. A botozáshoz itt a törvényhozásban nem mernek hozzányúlni, pedig, amint látható, ez már javában divik a vidéken. Egy 24 éves fiatalembert nálunk azért botoztak meg, mert ki volt dobolva, hogy a románoknak mindenki tartozik egy inget vinni és ő annyival később vitte be az inget, amennyi idő kellett hozzá, hogy az anyja az ingre egy gombot rávarrjon. Ezért 75 botot kapott; Illés József bíró fia. Tehát máris botoznak, nem kell ezt külön behozni. Behozták már a karhatalmiak. Rassay Károly : Megszavazzuk mi is ! Tankovics János: Nem szavazzuk meg! Rassay Károly: Mi megszavazzuk! (Felkiáltások jobbról: Nem szavazzuk meg, mert akkor a parasztot botozzák!) Tankovics János: Nem megyünk vissza Ázsiába ! Pásztor József : A bottal való fenyegetések miatt a nép bizony végtelenül el van keseredve ... Ereky Károly: Kiírjuk, hogy falun nem szabad használni, csak Budapesten. (Derültség és felkiáltások balfélől ; így igen !) Szalánczy József: Azt sem akarjuk! Budapestre sem hozzuk be! Tankovics János : Budapesten sem akarjuk Î Pásztor József: Nagyon sajnálatos ebben a dologban az is, hogy egyes emberek uniformisban követik el ezt az izgatást és vannak olyanok is közöttük, akik reverendában járnak. Ne tessék ezt ugy venni, amint őrgróf Pallavicini t. képviselőtársam mondotta, — odahaza olvastam a lapokban, mert beteg voltam — hogy ebbe a pártba ő nem mehet bele, mert itt a 49*