Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-37

360 A Nemzetgyűlés 37. ülése 192 senek el mindent a tekintetben, hogy a köztisztviselői kar jobb anyagi helyzetbe kerüljön. T. Nemzetgyűlés ! Most apénzügyminister úrhoz volna néhány kérő szavam. (Halljuk ! Halljuk !) Tudom, hogy a köztisztviselők készpénzilletményeinek emelése és a papírpénz forgalmának növelése nemzetgazdasági szempontból rendkivüli káros, mégis azt a kérést intézem a reményét vesztett tisztviselői kar nevében az igen t. pénzügyminister úrhoz, hogy amennyiben el tudná látni az állam a háztartást vezető köztisztviselőket részben vagy egészben naturáliákkal, ezeknek egyszersmindenkori segélyt, a háztartást nem vezető nőtlen köztisztviselőknek pedig az egyszersmindenkori segély mellett még havonkinti rendkívüli segélyt is utalványozzon. Természetes, hogy ezeknél a háztartást nem vezető köztisztviselőknél az élelmiszerrel való ellátás a rendeletben lefektetett elvek alapján akkor elesik. (JJgy van!) Végtelenül nagyra becsülöm, t. Nemzetgyűlés, a pénzügyminister urnák merev takarékossági elveit. Az elveket azonban igen sokszor megbénitja az élet, megbénítják a viszonyok. Arra kérem a pénzügyminister urat, hogy pénzügyi bonckését pénzügyi bajainknak operációjánál eressze kicsit mélyebbre, különben félő dolog, hogy a bajnak gyökere bent marad, az állam pedig nem fog tudni existálni alaposabb érvágás nélkül. Egy szóval nem emliteném a pénzsegélyezést, ha tudnám biztosan azt, hogy az árdrágításra vonatkozó törvényjavaslat törvényerőre emelkedése után lényeges eredményt idéz elő az árak csökkenésében. Én ezt nem hiszem, legyek rossz próféta, csak az országnak a vitális érdekei ne haldokoljanak. Egy másik kérdés, amit az igen tisztelt pénzügyminister urnák a szives figyelmébe ajánlanék jóakaratú megoldás végett, az, hogy a köztisztviselőknek a pénzlebélyegzés alkalmával visszatartott pénze adassék vissza. (Helyeslés. Egy hang jobbról: Az összes kisembereknek!) Én erről eddig a Házban nem szóltam. Meg lehet állapítani egy bizonyos maximumot, amelynek a keretén belül minden köztisztviselőnek a pénzét vissza kell adni. Elvégre nem tagadható az, hogy a kényszerkölcsönre befolyó pénz tekintélyes része a kisembereknek a zsebéből vándorolt elo. A nagytőke szabadon mozog és olyan kezekben kumulálódik, amelyek esetleg ellenünk dolgozhatnak. Láttam ellenben olyan kisgazdát, aki a pénzének a másik felével nem tudott mit csinálni, nem tudott egy lovat, nem tudott egy sertést, egy szarvasmarhát megvenni. Láttam jótékony intézményeket, például köztartásokat, amelyek a legnagyobb anyagi zavarral küzdenek. Láttam szövetkezeteket, amelyeknek az életműködését majdnem egészen megbénította a kényszerkölcsön. (Égy hang balról: A kisiparosokét és a kiskereskedőkét is.) Folytathatnám még tovább is, de interpellációmnak lényege inkább a köztisztviselői kart 1. évi április hó 28-án, szerdán. érinti és igy azokkal kell még tovább egészen röviden foglalkoznom. T. Nemzetgyűlés! Tudjuk, hogy a forradalom előtti Magyarországon túltermelés volt a köztisztviselőkben. A régi Magyarország nemcsak hogy elhelyezni nem tudta köztisztviselőinket, de még az elhelyezetteket sem tudta kellőleg dotálni. Mindenki a szellemi pályákon keresett boldogulást, a praktikus életpályák iránt pedig nagy volt az idegenkedés. Többször hangoztatták azt, hogy a költségvetés keretében kreált állások normálstátusként tekintendők. A gyakorlatban azonban az ellenkező történt. Ma pedig ott vagyunk, hogy ez az ideiglenesen megcsonkított Magyarország az idekötött tisztviselőit sem tudja egészen elhelyezni, eltartani, itt vannak azonkívül a hazájukhoz hű maradt menekült köztisztviselők, az esetleg leszerelendő tisztek és altisztek, akik mind tőlünk várnak segítséget, és szomorú kilátásokat nyújtó jövőjükre fénysugarat vetnünk. Hogyan és mi módon? Ez a kérdés összefügg a státusrendezés kérdésével, amit véleményem szerint gyorsan meg kell oldani. E kérdésnek taglalásába most nem bocsátkozom, csak le kívánom szögezni azt az elvet, hogy e kérdést nem lehet kaptafa módjára elintézni, kezelni, mert itt rendkívül sok és éles disztinkcióra lesz szükség. Az eredmény a tisztviselői létszám csökkentése lesz. Már most kérdés, hogy mi történjék a nyugdíjazással, végkielégítéssel elbocsátott, menekült köztisztviselőkkel, a közpályákon el nem helyezhető ifjú nemzedékkel? Ujabb vérlecsapolásba a háború után mi bele nem mehetünk ugy, hogy értelmiségünk kivándoroljon. Frühwirth Mátyás: Menjen az ipari és kereskedelmi pályára ! Szücs Dezső : Majd rátérek erre is. Szellemi exportról szó sem lehet, mondotta a kultuszminiszter úr, akinek csak az elismerés szavait adhatom azlrt, hogy a kérdés megoldása reális alapjainak egy részére rámutatott. Itt ki kell mondanom azt, hogy a köztisztviselői státusrendezés, létszám a legszorosabb összefüggésben van, véleményem szerint, a földbirtokreformmal, sőt merem állítani azt is, hogy ma nem állanánk szemben a köztisztviselői kar súlyos anyagi helyzetével, ha mindjárt — bár ideiglenesen is — annyi földterülethez juttattuk volna őket, amennyin érdemleges gazdálkodást folytathattak volna,.( Mozgás a jobboldalon.) A megoldásnak egyik oldala az, hogy a tényleges nyugállományú vagy végkielégítéssel elbocsátott közalkalmazottak, a menekült köztisztviselők a kisbirtok méreteit meg nem haladó földbirtokszerzóshez jussanak. Ez az államnak nemcsak azért eminens érdeke, mert ilyen módon a köztisztviselői létszámfelesleget, ha nem is egészben, de részben itt elhelyezheti, hanem azért is, mert az előbb felsoroltak szellemi tőkéjükkel kisebb-nagyobb anyagi javaknak a birto-