Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-37

A Nemzetgyűlés 37. ülése 1920. évi április hó 28-án, szerdán. 357 1. §-a igy hangzik (olvassa) : »Mindazok a lovak, amelyeket az u. n. vörös hadsereg rekvirálás, vagyis bizottsági elővezetés, megvizsgálás és megbecslés utján a tulajdonosoktól elvett s amelyeket utóbb az u. n. tanácsköztársaság bukása után, 1919. évi augusztus 6-ikától kezdődően a magyar katonai közigazgatás birtokába átvett, az átvétel napjától az államkincstár tulajdonába mentek át.« A helyzet tehát a következő : Jogilag nem állhat meg az, hogy amit a kisgazdák az uradalomtól megvettek, azt visszarendeljék, azt pedig viszont, amit a kisgazdáktól a hadsereg vett el, vissza nem adják. Kérem a t. földmivelésügyi minister urat, hogy erre a most emiitett esetre vonatkozólag változtassa meg rendelkezését oly értelemben, hogy ezek a csikók, amelyeket a gazdák megmentettek, ne a volt vételárért és " csekély tartásdíjért, hanem igenis a rendes napi folyóárou kerüljenek vissza eredeti gazdáikhoz. Interpellációm ehhez képest a következő (olvassa) : »1. Van-e tudomásuk a kisgazda- és földmivelésügyi minister uraknak arról, hogy Lederer és Schreiber testvérek törökszentmiklósi bugacpusztai bérgazdaságukból a román betörés elől a fejérmegyei Kisfalud pusztára szállított, lecsigázott, többféle ragályos bajjal fertőzött növendékcsikók, amelyek az elhullás elől egyes kisgazdáknak lettek eladva s amely csikók a Székesfehérvárott akkor és jelenleg is működő Állattenyésztési Felügyelőség által a rendes napiárra lettek felbecsülve, mint jogos tulajdonuk járatlevelekkel is elláttattak, a volt vételárért és a mai árviszonyok mellett aránytalanul kevés tartásdíjért visszarendeltettek Lederer és Schreiber testvéreknek csendőri karhatalommal ? 2. Ha van a minister uraknak ezekről tudomásuk, hajlandók-e ezen intézkedéseket odamódositani, hogy ezen lovak, amelyeket a kisgazdák mentettek meg az elhullástól, ne az 5—6000 korona tartásdíj és a volt vételár ellenében, hanem a pénznek egy év óta történt elértéktelenedése miatt is a mai napi árban adassanak vissza volt tulajdonosaiknak. (Helyeslés.) Elnök: Az interpelláció ki fog adatni a földmivelésügyi és kisgazdaügyi minister uraknak. Ki következik? Bródy Ernő jegyző: Szűcs Dezső. Szűcs Dezső: T. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk !) A köztisztviselői osztály nyomorúságos helyzetével már igen sok, a t. Házban elhangzott beszéd foglalkozott, de azt hiszem, hogy alig volt beszéd, amely a köztisztviselők jövő helyzetével lényegbe^ágólag foglalkozott volna. Legfeljebb csak érintették azokat az alapelveket, amelyeknek az életbe, a gyakorlatba való átültetésével a köztisztviselő osztály jövő létalapjai megoldhatók volnának. Hogy a köztisztviselői osztály állapota milyen nyomorúságos, azt ugy hiszem, nem szükséges külön ecsetelni, de mégis kénytelen vagyok újból és újból hangsúlyozni azt, hogy a magyar nemzeti társadalmat alkotó rétegek közül a munkásosztály mellett ez az osztály vplt az, amely a háborút megelőző időszakban is nyomorúságos viszonyok között élt, sőt gúnynak, lenézésnek volt kitéve, lyukas cipője és foltos ruhája miatt. (Zaj és ellenmondások a jobboldalon). Rupert Rezső : Lenézésnek nem volt kitéve ! (Egy hang jobbfelöl : Az a mi szégyenünk !) Szalánczy József : Inkább talán ő nézett le mást! Elnök : A magyar társadalomról nem lehet feltenni, hogy lenézné azt, aki nyomorúságos helyzeténél fogva szegényesen öltözködik. (Zaj a jobboldalon. Felkiáltások balfelöl: Nem azt mondja ! Ellenmondások.) Rupert Rezső: Sőt büszkék voltunk rájuk, hogy olyan szépen viselkedtek a nyomorúságban. (Helyeslés.) Hencz Károly: Csak nyelvbotlás volt. Szücs Dezső : Én nem a magyar társadalmat vádoltam meg azzal, hogy lenézte a magyar tisztviselői kart lyukas cipője és foltos ruhája miatt, csak odacéloztam beszédemben, hogy akadtak egyesek, akik lenézték épen amiatt a magyar tisztviselői kart, mert szegényes helyzetében nem tudott magának megfelelő ruházatot szerezni. (Zaj és ellenmondások a jobboldalon). Még rosszabbá vált a köztisztviselői kar helyzete a háború alatt és a háború után, amikor fizetése már nem tudott lépést tartani a folyton emelkedő drágasággal. A forradalmak lezajlásáig a kormányok ahelyett hogy a tisztviselői kart hathatós védelemben részesitették volna, csak a türelemnek jelszavát adták neki jutalmul és elmondhatjuk, hogy velük szemben szabadon garázdálkodott minden, a háborús és forradalmi állapotokat kihasználni tudó tényező. (Ugy van! Ugy van! bal felöl.) Ha a magyar köztisztviselői kar a háborút megelőző időszakban szegényes helyzetben volt is, de legalább annyija volt, amiből szegényes falatját meg tudta szerezni. Ma a köztisztviselői osztály még ezen a fokon sem áll. A háborús konjunktúráknak rablóhada és a forradalmaknak — hogy ugy fejezzem ki magamat — zsiványbandája olyan lejtőre juttatta a magyar köztisztviselői kart, amely végveszedelemmel fenyegeti ennek az osztálynak a létalapjait, amennyiben gazdaságilag teljesen tönkrement, adósságokkal küzködik és lassanként eladogatja azokat a javait, amelyeket hosszú idők keserves munkájával szerzett meg magának. (Ugy van! balfelöl.) Sivár gazdasági jövő képe áll a magyar köztisztviselői kar előtt. A köztisztviselői kar múlt és jelen nyomorúságos élettengetésének igen szomorú következményei lehetnek. A múltban a köztisztviselői osztály jogos követeléseit egyáltalán nem honoráló vagy csak részben honoráló