Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-35

A Nemzetgyűlés 35. ülése 1920. évi április hó 26-án, hétfőn, 277 tottam fel, amikor a bankjegyek lebélyegzését rendeltem el. Igenis ezt tettem, még pedig teljes tudatában annak, bogy mit teszek. Méltóztatnak emlékezni arra, tisztelt Nemzetgyűlés, hogy a Károlyi-kormány pénzügyministere bárom nappal a bolsevizmus kitörése előtt lezáratta a bankoknál lévő letéteket és safe-eket azon a címen, bogy a nagy vagyonadó miatt szükséges lesz azoknak a megvizsgálása. A bolsevisták azután felnyitották a safe-eket, azoknak legtöbbjét tényleg leltározták. Ezek a leltárak ma is megvannak. így örökölte ezt a helyzetet az alkotmányosság alapjára helyezkedett kormány. Amikor megindult az alkotmányos élet, minden oldalról kérték ezeknek a letéteknek felszabadítását. A helyzet az, hogy a Károlyi-kormánynak erre az intézkedésre semmiféle törvényes alapja nem volt. Nincs oly törvény, amely felhatalmazná a pénzügyi igazgatást, hogy magánvállalatoknál privát-vagyonokat lefoglaljon és még kevésbbé van olyan törvényes intézkedés, — sőt büntető intézkedés van rá, — hogy safe-eket, vagy ilyen zárt letéteket bárki is felbontson. Az ezzel az intézkedéssel ellenkező helyzetet talán lehetett tűrni addig, amig az 1920 : I. te meghozatott, de az alkotmány helyreállítása után teljesen elesett még a morális lehetősége is annak, hogy ezt az intézkedést tovább is fentartsuk. Közgazdasági szempontból sem volt ez már szükséges, mert a Károlyi-kormány számos fenyegetődzése a nagy vagyonadókkal "azt eredményezte, hogy a vagyonok nagy részének volt ideje kimenni a külföldre, azoknak a vagyonoknak, amelyek nem tudtak gyökeret verni Magyarországon. És volt erre idejük azoknak, akik a saját szempontjukból olyan előrelátók voltak, hogy a bankokból letétjeiket tömegesen elvitték. Amikor ezek eltűntek és jóformán csak a konzervatív ingó vagyonok maradtak meg a bankoknál, — azt hiszem, a tisztelt képviselőtársaim között is nem egy van, akinek néhány záloglevele ott maradt — akkor jött a zárlat. A zárlat nem érte el azokat az ingó vagyonokat, amelyeknek megfogására én is hajlandó vagyok, de nagy nehézséget okozott épen a középosztálynál, amely, sajnos, addig az ideig, mig a várt és méltán várt jobb idők bekövetkezhetnek, gazdaságilag kénytelen megélhetését ugy biztosítani, hogy eladja az értékeit. Ennek a rétegnek épen a zárolás folytán szinte lehetetlenné volt téve az eladás vagy a kölcsönvétel is, ugy hogy ebben az irányban számtalan kérvény érkezett hozzám. Figyelembe kellett vennünk ezt a szempontot, hogy azoknak, akiknek szükségük van pénzre, módot adjunk a kötvényeik eladására vagy elzálogolására akkor, amikor a pénzlebélyegzés bekövetkezett, mert hiszen előrelátható volt, hogy a pénzlebéíyegzés nyomán pénzszűke fog beállani. Akkor vált tehát leginkább szükségessé az, hogy módot adjunk a közönségnek arra, hogy részvényeire, zálogleveleire kölcsönöket vehessen fel, vagy azokat értékesíthesse. Megjegyzem, hogy akik itt érdekelve vannak, meggyőződésem és tapasztalataim szerint is, mert tájékozódtam, csak nagyon kis részben azok a bizonyos hadmyereségesek, hanem nagyobb részben azok a naivabb emberek, akik a Szende-féle fenyegetőzéstől sem ijedtek meg és értékeiket bennhagyták a bankban. Ezekkel szemben nagy igazságtalanság lett volna előnyben részesíteni azokat az agilisabb embereket, akik azzal tovább operálhatnának s ezen konzervativebb egyének letétét egy esztendőnél tovább mindig zár alatt tartani. Azt hiszem, hogy teljesen nyugodtan vállalhatom a tett intézkedésért a felelősséget. De ha valaki ezt a nagy vagyonadó szempontjából tartotta volna kívánatosnak, akkor sem látok nagy veszedelmet, mert hiszen a pénzügyi igazgatás már tudja ezen safe-ek tartalmát és ismeri ezeket a letéteket, tehát módja lesz utánajárni a netalán elvont vagyonuknak. Ami a külföldre való vitelt illeti, az ingó vagyonnak csak egy töredéke volt elhelyezve a bankokban, főleg a Szende-féle intézkedés után s így, ha nem tudjuk megakadályozni, hogy az ingó vagyonok ki ne csempésztessenek a külföldre, akkor ezeknek nagyrésze ránk nézve elveszett. Mert az, ami a bankokban volt, arány szerint nem tesz olyan nagy különbséget. De hiszen minden intézkedés, ami emberileg lehető, megtörtént, arra nézve, hogy ne legyen olyan könnyű ezeket kicsempészni külföldre. Amit ki akartak csempészni, az már régen künn van. Hogy künnmarad-e, e tekintetben azt hiszem, hogy sok helyen nem fog künnmaradni, mert olyan viszonyok állhatnak elő egyes országokban, hogy majd ész nélkül hozzák vissza megint azokat a vagyonokat; amelyek pedig biztonságban érzik magukat, ezekre nézve alapos reményem van, hogy meg fogjuk tudni állapítani, hogy kik azok, akik vagyonukat kivitték, s ezek vagy vissza fogják azt hozni, — esetleg lesz nemzetközi intézkedés is erre vonatkozólag — ha pedig nem hozzák vissza, én leszek az első, aki kívánni fogom, hogy közzé kell tenni az illetők nevét és meg kell bélyegezni őket az egész ország előtt. (Általános helyeslés.) Én remélem, hogy ez olyan orvosszer lesz mégis, hogy, akiben magyar érzés van, sietve vissza fogja hozni vagyonát. Hegedűs György képviselőtársunk kritizálva a mai gazdasági helyzetet, azt mondotta, hogy állítson fel maga az állam bankot. Én ezt a kijelentést már egyszer hallottam, de nem valami kedvező helyről, nem olyan szájból, ahonnan jól hangzott volna. T. i. ezt Yarga népbiztos mondta — ugy emlékszem — tavaly novemberben, mikor a pénzintézeti vezetőket egyszer értekezletre hivták össze. Varga népbiztos vetette ott fel a kérdést, hogyha a bankoknak