Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-35

262 Â Nemzetgyűlés 35. ülése 19.20. évi április hó 26-án, hétfőn. Indítványozom ennélfogva, hogy ezt a sza­kaszt a penzügyminister ur javaslata szerint mél­tóztassék mint 5. §-t elfogadni és a költségvetési törvényjavaslatba beiktatni. Részletes indítvá­nyomat a 4. §. után kivánom a t. Nemzetgyűlés elé terjeszteni. (Helyeslés.) Elnök: A penzügyminister ur kíván szólni. Báró Korányi Frigyes pénzügyminister: Igen tisztelt Nemzetgyűlés ! (Halljuk ! Halljuk !) Méltóztassék megengedni, bogy az általános vita folyamán történt megjegyzésekre és kritikákra a válaszomat megadjam. (Halljuk! Halljuk!) A kritikáknak legnagyobb része arra vonat­kozott, bogy ennek a törvényjavaslatnak szerkezete eltér a szokásos felhatalmazási törvények szerkeze­tétől és hogy ebbe a törvényjavaslatba — amint egyik t. képviselőtársunk kifejezte magát — be vannak pakolva bizonyos adóintézkedések is, amelyek a javaslatot kétségtelenül túlkomplikálttá teszik. T. Nemzetgyűlés ! Ennek az az oka, hogy ez a javaslat az első pénzügyi javaslat, amelynek alkal­mából olyan intézkedéseket lehetett proponálni, amelyek nemcsak feltétlenül sürgősek, hanem amelyeknek könnyű keresztülvihetősége már bizo­nyos, igen jelentékeny jövedelemtöbbletet biztosit­hat az államnak. Ebbe a felhatalmazási javaslatba kellett továbbá beletennem azokat a jóváhagyási szakaszokat, amelyek olyan intézkedésekre vonat­koznak, amelyeket szükségből rendeleti utón kellett megtennünk akkor, amikor a törvényhozás nem ült együtt. Ezeknek minél előbbi szankciója volt szükséges. A javaslatnak tényleg — amint már egyszer mondottam — szépséghibája az, hogy amennyiben adótörvényekre vonatkozik, jóformán csak az indirekt adókra vonatkozik és igy azt a benyo­mást keltette nem egy képviselőtársunkban, mintha a kormány jóformán csakis a fogyasztási adók emelésével akarna foglalkozni és ezzel akarná az állam pénzügyi egyensúlyát, ugy ahogy, helyre­állitani. Ez teljesen téves felfogás, mert hiszen expozémban voltam bátor jelezni egész hosszú sorát azoknak az adótörvénymódositásoknak és adóemeléseknek, amelyekre szükség lesz, amelye­ket elő fogunk terjeszteni. Csakhogy ezeket a mó­dosításokat, illetőleg adóemeléseket teljes lehe­tetlenség lett volna már itt most az indemnitási javaslatba felvenni, nemcsak terjedelmüknél fogva, hanem azért is, mert az egyenes adókra vonatkozó javaslatoknak előkészítése, már technikai okoknál fogva is, sokkal nagyobb gondot igényel. Azt hittem, hogy a felhatalmazási törvény­javaslatot valóban röviden, egy-két nap alatt le tudjuk tárgyalni. Ez igen nagy előny lett volna, mert akkor a jövedékekre és a fogyasztási adókra vonatkozó szakaszok igen rövid idő alatt hatályba helyezhetők lettek volna, ugy hogy azoknak pénz­ügyi hatását az állam hamar élvezhette volna. Nem igy lett volna az egyenes adókkal, ha az egyenes adókra vonatkozó intézkedéseket vettük volna be a javaslatba, mert hisz az egyenes adók­ról nem elég a törvényt megszerkeszteni, annak végrehajtása igen nagy előkészületeket kivan ; a kivetési eljárás maga mindenesetre csak később teszi lehetővé, hogy nyilvánuljanak az eredmények. Ami a fogyasztási adókat illeti, több oldalról ugy tüntették fel, egyes t. képviselőtársaim, mint­ha itt a teher igen nagy lenne a fogyasztókon. Ez a teher minden emelés dacára nem olyan nagyon súlyos. Békében — fejre átszámítva — fejenként a fogyasztási adóknak és a jövedékeknek terhe ki­tett 134 korona 72 fillért, az emelések folytán a fejkvóta felemelkedik 186 korona 40 fillérre, tehát összesen 51 korona 68 fillérrel emelkedik, ami a mai viszonyok között bizonyára nem olyan nagy megterheltetés, amely alatt összeroskadnának az emberek. Ez az aránylag kis emelés is azonban 4—500 milliónyi különbséget tesz az állami bevé­teleknél, ami mindenesetre olyan bevétel, amelyről lemondania a pénzügyi igazgatóságnak nem lehet. Szóvá tették, főleg Kenéz képviselőtársunk, azt, hogy az előterjesztés bizonyos irrealitást fog­lal magában. De hiszen nem költségvetésről van itt szó, hanem csak egy felhatalmazási javaslatról amelyben a kereteket csak azért voltunk bátrak feltüntetni, hogy bizonyos alapot mégis nyújtsunk a köz tájékoztatására és arra, hogy megkezdőd­hessék a rendes gazdálkodás. Természetes, hogy ezek a keretek, amelyek fix összegnek nem tekint­hetők, — de hiszen maguk a költségvetési tételek sem tekinthetők soha fix-összegnek, — nem lehet­nek reálisak abban az értelemben, hogy ne lehet­nénk elkészülve kisebb-nagyobb kilengésekre. De méltóztassék a helyzetet elképzelni. Az államháztartásban a forradalmak alatt egyáltalában felborult minden rendszer. Mikor az alkotmányosság alapjára helyezkedett kormány megkezdte működését, akkor technikailag ugy ol­dottuk meg a kérdést, hogy kéthetenként pénz­szükségleti kimutatásokat készíttettünk a minis­teriumokkal, amelyek természetesen abszolúte nem voltak reális alapon, de mégis keresnünk kellett olyan számadatokat, amelyek leginkább bevál­hatnak a gyakorlatban. Az igy nyert tapasztala­tok alapján lehetett összeállítani ezeket a kerete­ket, amelyek most a felhatalmazási törvényjavas­latba vannak felvéve. Hiszen magában a felhatalmazási javaslatban, a 2. §. második bekezdésében felhatalmazást kérek épen arra, hogy az egyes ministeriumokkal egyet­értőleg ezeket a keretekben foglalt összegeket fel­oszthassuk rovatok szerint ugy, ahogy a most folyó költségvetési munkálatok során ez a felosztás már lehetővé válik, amint erre bázist nyerünk. Ugyancsak Kenéz képviselőtársunk felhozta azt, hogy szerette volna, ha bizonyos részletezést mutattam volna be a Háznak. Ez akkoriban, ami­kor benyújtottam a javaslatot, március 17-ikén még teljesen lehetetlen volt, épen azért, mert a költségvetési munkálatok még jóformán csak akkor kezdődhettek meg. Most azonban bizonyos ada­tokkal* szolgálhatok, amelyeket, ha megengedi a

Next

/
Oldalképek
Tartalom