Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.
Ülésnapok - 1920-34
A Nemzetgyűlés 34. ülése 1920. melyes megoldását megtalálni. Ez is néppolitika, a falu politikája. (Ugy van! a jobboldalon.) A felhatalmazási javaslatból, annak mellékleteiből, nemkülönben a pénzügyminister ur expozéjából is nyilvánvaló s egész közéletünk is minden vonalon azt mutatja, hogy a romlás szélére jutottunk. Még a kis értékeket is meg kell becsülni, ha a nemzet számára eiót jelentenek. Ilyen nem is épen kicsiny!endő értékekre kívánok rámutatni. (Halljuk ! Halljuk ! jobbfelől.) Amerikában élő honfitársaink 1916. évtől kezdve — innen veszem a dátumot — hozzátartozóik számára folyton küldték azokat az összegeket, amelyekkel segíteni kívántak az itthonmaradt öveiken és enyhiteni akartak azoknak a nyomorán. Megpróbáltak minden utat-módot arra, hogy szeretteik számára tekintélyes összegeket küldjenek s megpróbálták •— amint a bankárok blankettáiból látom — a pénzküldést még szikratávirat utján is. A pénz azonban nem érkezett meg s nem jött el a távirat sem, a szikra pedig ott van még a mai napig is a bankárok szivében, nem bocsátják útnak e szikrákkal azokat az összegeket, melyeket annak idejéé, rájuk bíztak. A magam választókerületében beszedtem az Amerikából már hazajött polgártársaimtól a feladóvevényeket, — mindössze 11 egyénről van szó — amely feladóvevényekkel ez idő alatt segitőösszegeket küldtek övéik számára. Ez az összeg az akkori utalás szerinti korona értékben meghaladja a 8000 koronát. Milyen összeg jelenik meg a szemünk előtt, ha elgondoljuk, hogy Amerikában körülbelül másfélmillió magyar ember él ! Épen azért egy tiszteletteljes kérelmem volna a pénzügyminister úrhoz. Ezeket az öszszegeket megszerezni csakis az illetőknek a reklamálása utján lehet. Az illetőknek a feladóvevény a kezükben van. Azonban tudjuk, ismerjük a mi népünk nehézkes érintkezési módját és az ilyenekben való nehézkes eljárását. Azután egyebet is látunk, azt, hogy valamiképen itt ezeknek az Összegeknek a kiásásánál szinte az állam tekintélyével is kellene támogatnunk ezeknek a kérését. Az volna tehát a tiszteletteljes javaslatom, méltóztassék egy egységes blankettát készíttetni, amely ezeknek az összegeknek a reklamálására alkalmas. Méltóztassék azt altruista intézmények, a Postatakarékpénztár fiókjai és a hitel, valamint fogyasztási szövetkezetek által elküldetni és igy felhívni az érdekelteket jelentkezésre, a blankettákat általuk kitöltetni, a felek által aláíratni és azután összegyűjtve, talán az Amerikába induló altruista szindikátusnak átadni és ezáltal az altruista szindikátus által ezeket az összegeket megnyerni, megszerezni az egyesek és általuk a nemzeti vagyon számára. Én azt hiszem, hogy nagyon sok szép milliót fognak ezek az összegek jelenteni. (Felkiáltások jobbfelől : Dollárokban !), Dollárokban az az összeg, amelyet én felhajszoltam, meghaladta a mostani érték szerint a 480.000 K-t. NEMZETGYŰLÉSI NAPLŐ. 1920—1921. — II. KÖTI évi április hó 24-én, szombaton. 257 Még egy ugyanilyen természetű dolgot ajánlok a kormány szíves figyelmébe, aminek megint csak az a veleje és tendenciája, hogy az Amerikában és általában a külföldön élő honfitársaink ügyét tegyük magunkévá a legmesszebbmenőleg. Egy esetet leszek bátor elmondani. Öt, Amerikából hazajött hívem keresett fel, akik elpanaszolták, hogy Újszegeden még karácsony előtt a szerb rendőrök összes pénzkészletüket elkobozták ; az elkobozásról elismervényt is csak egy magyar tisztviselő erélyes közbelépésére adtak nekik. Az öt elismervényen nyugtatott összeg 4101 dollárt tesz ki, a mai valutáris érték szerint kereken 900.000 korona. Elmondották, hogy összesen 208-an voltak azok, akik igy jártak akkor és akikkel igy bántak el ; voltak közöttük olyanok is, akiktől 3000 dollárt koboztak el. Az igy póruljárt egyik hívemtől — mivel az elbeszélése bizonyos tekintetben gyanutkeltő volt — bekértem az útlevelét, amely aztán mindenre magyarázatul szolgált. Az útlevelet a newyorki szerb-horvát-szlovák konzulátus állította ki és abban honfitársunk — és amint ő mondta : a többiek is mind igy tettek — bácskai illetőségűnek mondta be magát. Amikor ezért szemrehányást tettem nekik, hangoztatva, hogy ezzel vitték magukat a romlásba, azt a felvilágosítást adták, hogy a múlt év őszén, amikor a hazába való visszatérés lehetősége derengeni kezdett, mindnyájukat elfogta a honvágy, tele voltak gyötrő kétséggel, lélekölő gondokkal kedveseik felől, akikről már évek óta semmit sem tudtak, fühöz-fához kapkodtak s egy ügyvivő adta nekik azt a tanácsot, hogy menjenek el a szerb konzulátushoz és ilyen formában, ilyen hamis adat bevallás mellett kérjenek maguknak útlevelet. Ennek az ügyvivőnek a lelkiismeretlensége vitte bele mindnyájukat abba, hogy magukat bácskai illetőségűnek mondják, aminek alapján az útleveleket nekik mint szerb alattvalóknak állították ki és mint szerb területre utazók kapták meg. Mikor azután át akartak lépni Uj-Szegednél a demarkácionáíis vonalat, mint csempészektől vették el tőlük a dollárt. Évek, esztendők verejtéke, megtakargatott pénze, itthon nyomorgó családok megváltó reménye várja a szerb pénzügyministerium fiókjában az igazolást. A külügyminister urnák minden diplomáciai .bölcsességét latba kell vetnie ezeknek a szerencsétlen magyaroknak az érdekében, akiknek elfojthatatlan honvágyát oly végzetes módon használta ki egy ügyvivő önző haszonlesése. 208 ilyen magyarról szóltak hiveim. Hogy a többiek hol vannak, merre vannak, nem tudom, csak azt tudom, hogy tenni kell értök, mert az ő vagyonuk is nemzeti erő. Ezer-ezer dollár elkobzását számítva egy főre, ennek a pénznek 40 millió korona valutáris értéke van. Pedig, t. Nemzetgyűlés, igy forgácsolódik el általában amerikai honfitársaink pénze, amint ők azt sok keserűséggel panaszolják, r. " 33