Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-34

A Nemzetgyűlés 34. ülése 1920. annak is van igaza, és az hivatott arra, hogy vezesse az ország ügyeit. Gaal Gaszton : Most nincs 67-es senki sem. Forgács Miklós: Mi nem szidjuk minduntalan a zsidót. Ha ezt megtennők, azt hiszem, ez inkább ellenkeznék a keresztény felfogással, mint hogy amellett bizonyítana, őszintén megmondom, ha szidni kellene a zsidót, vele együtt szidnám azokat is, akik boldoggá tették azokat. (Tetszés jobbfelől.) Legyen szabad csak egy pillanatnyilag is rá világi tanom, hogy mi történt a múltban. Hisz, ha oka van valakinek a zsidót gyűlölni, a falu népe az. Hiszen a falu elől halászta el a földet, a falu vett meg uzsoraáron mindent. Én tudom, hogy a lipótvárosi milliomosoknak, ha nem az apjuk, de a szépapjuk, vagy a nagyapjuk, mind falusi kocsmáros volt (Felkiáltások : Ott kezdték ! Regálebérlők !) De ha keressük, ki adta nekik ezt a jogot, nem a kisgazda és nem a falu. (Felkiáltások : A nagybirtokosok ! A hatvanhetes kormányok ! Jó kortesek voltak I) Mások adták. Egy esetet hozok fel, amely alkalmas lesz arra, hogy a legjobban rávilágítson, hogyan jutottak a zsidók a birtokhoz. Nálunk ugyanis az történt, hogy gróf Erdődynek volt egy birtoka, néhány ezer hold. Mi, a szomszéd községek, kértük a grófot, ezelőtt 15 évvel, hogy legyen olyan szives, ugy hallottuk, eladó a birtok, engedje át a községeknek. Elsőizben eltagadta, hogy nem eladó. Mikor megtudtuk, hogy de mégis komolyan tárgyalnak egyes bankok és faktorok a birtokra, ismét megjelentünk és szinte követelőleg léptünk fel. Nem adta el. Két hétre rá eladta egy zsidónak. A zsidó megvette 320 koronával, eladta egy banknak 600 koronával s a háború előtt, 1913-ban, megvettük mi a banktól 900 koronáért. Ki itt a bűnös, tisztelt Nemzetgyűlés, a zsidó, vagy én ? így emelkedtek itt a bankpaloták, igy lettek a Lipótvárosban milliomosok. Rubinek Gyula földmivelésügyi minister: Sajnos, de igy van. Forgács Miklós: Itt el kell monadnom még, ami a kommün alatt történt velem és négy úgynevezett nem tudom milyen biztossal. Csak olyan biztos volt, hogy mellette az embernek vagy a rajtavalója, vagy az élete nem volt biztos. Csak az ő neve volt biztos. (Derültség.) Ezek bejöttek a faluba. És természetesen mit kérdeztek ? Hiszen ők boldoggá akarták tenni a világot, a szegényeket fel akarták emelni, ez volt a jelszó. De azért nem azt kérdezték a faluban, ki itt a legszegényebb ember, kinek mit kellene adni, hanem ki itt a leggazdagabb ember, mit lehetne tőle elvenni ? (Derültség.) Akkor kérdeztem tőlük, hogy gondolják ezt a kérdést megoldani ? Én belenyugszom, oszszák el a vagyonomat, csak arra volnék kiváncsi mégis, kié lesz, hogy lesz ? Kié lesz a házam, földem, vagy a portám, azt szeretném tudni, látni, igy belenyugszom. Azt felelték rá, ezzel ők nem foglalkozkoznak. Ezt csak tanuságképen hoztam fel arra, hogy mi is ne azt keressük, ki a zsidó, hanem azt. ki évi április hó 24-én, szombaton. 251 a keresztény (Helyeslés.) és azon segítsünk, akin segiteni kell. Azt az osztályt emeljük fel, amely el van esve. Mert ha a milliomosokat keressük meg, hogy üssük őket, addig nem tudom, nem pusztul-e el a szegény ember. Én tehát sokkal sürgősebb és inkább keresztény kötelességemnek tartom azt, hogy először keressük meg azt keresztényeket és a szegényeket, azután fogjunk hozzá törvényekkel, nem a zsidóüldözéshez, hanem a rendcsináláshoz. (Élénk helyeslés.) Hogyan kell megcsinálni ezt és miért nem volt jó ez a múltban ? Ha egy falusi ember eladott, nem mondom az árát, egy malacot, bor jut, lovat, mi történt? Igaz, az iskolában kitanították, hogyha, a kovács ráfot huz, először tűzbe teszi, azután hogyan megy föl a ráf ; báiha kiment a gyerek a kovácsműhelybe, úgyis meglátta és megtanulta. De azt nem tanították az iskolában, ha eladsz egy malacot, meddig kell érte szavatosnak lenni. Az egyik állat beteg lett és elpusztult nyolc nap múlva, a másik 15, a harmadik 30 nap múlva. Jelentkezett a vevő és \ issza kellett adni az összeget és a szegény embernek elveszett az egész kis jövedelme. Ez volt az, ami a mezőgazdát nem védte. Ezer ilyenformát tudnék elmondani. Lovaknál, mindennél, igy történt. Tehát szavatos voltam azért, amit eladtam, ellenben a kereskedőnél az a falusi asszony bement a boltba és ott mértek neki 100cm. helyett 70 centiméter, amikor kijött és jelentkezett a rendőrségen, ott azt mondták neki »Jaj, lelkem, miért nem nézte meg?« Mig az az állat igazán annak az embernek a hibáján kivül pusztult el, az Isten adta rá a vészt, mégis felelőssé tették. Ugyanakkor a kereskedő, akármilyen svindlit csinált, a törvény nem tette felelőssé. (Igaz ! Ugy van I) Ez csak egy kis rés^, amelyet kiragadtam. Itt látom a szociális törvények hiányát. Tessék a kereskedőket — akár zsidók, akái keiesztények — tisztességes kereskedelmi törvényekkel odaszorítani, hogy ne tudjanak olyan rohamosan, olyan minden törvényt kijátszó módon rettenetes nyereségekhez jutni. (Helyeslés.) Azután itt vannak a fogyasztási szövetkezetek. Ezeket kell nekünk először megalapoznunk. Gabonagyüjtő-raktárakat kell létesítenünk. (Elénk helyeslés.) Ki kellene küszöbölnünk azt a sok kezet, amelyek a vidékről ide bejövő egyes fogyasztási cikkek árát háromszorosára, négyszeresére emeli fel. (Ugy van! Ugy van!) A fogyasztó nem azt szidja, aki olyan könnyen jutott ehhez a nyereséghez, hanem egyenesen a termelőt. Én, t. Nemzetgyűlés, ugy nagy általánosságában elmondtam a véleményemet s bevégzem a beszédemet, ismét csak azzal, amivel kezdtem, hogy az a nagy erkölcsi erő, amely a földmivesnépben rejlik, soha nem rendülhet meg, ha annak a népnek lelki világához hozzáférkőzünk és igyekszünk neki olyan módot, olyan megélhetést nyújtani, amely, tudom, nem lesz könnyű a jövőben ; de ő szorgal-