Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.
Ülésnapok - 1920-28
16 A Nemzetgyűlés 28. ülése 1920. bonyqlitják le. Ez eddig még mind rendben van, mert hiszen én az árubiztosításból befolyó jövedelmet az államvasút alkalmazottai helyzetének javítására akarom fordítani, tehát mást célt szolgálnék, ha azt mondanám, hogy ebből vegyék el, azonban nem szükséges az, hogy ide jöjjön egy külön társaság és biztosítsa a szállításra feladott podgyászokat, mikor úgyis én fizetek éite, mint vasút, ha "elvész. Szedje be a vasút a biztosítási dijat. Ha már valaki biztosit, akkor biztosítsa nála, és ez azért is helyes, hogy hamar megkaphassa az összeget és ne kelljen per útjára terelnie a dolgot, hogy áruja értékét'megkapja. De nem tűrhető az, hogy egy idegen társaság csak 40%-kal is, — mert 40%-át vágja zsebre az összegnek — elmeneküljön és ez az összeg idegen zsebbe vándorolj on. Az Országos Menet jegyiroda is idegen kézben van. Ezt is át kell venni az államvasút kezelésébe. Nem megvetendő összeg az Országos Menet jegyiroda révén befolyó jövedelem, amelye a bank vág zsebre. Ha tehát ez nem megvetendő jövedelem, akkor az államvasutak felvirágoztatása megköveteli, hogy azt a jövedelmet, mert hozzátartozik, megadjuk neki. Még egy kérdéssel akarnék csak foglalkozni : a rakhelyek kihasználásával. Ma, amikor ilyen nehéz helyzetben van az ország, amikor kocsijaink le vannak rongyolódva, amikor azokat be kellene küldeni javításra, — ha ugyan válna hova küldeni — nagyon jól tudjuk, hogy azért, mert a Máv. mindig igen szűkmarkúan fizetett a munkásoknak, a kocsik rendesen kihasználatlanul futottak. Egy tiztonnás kocsiba 3—5 tonnát, egy 15 tonnásba 5—7 tonnát raktak mindössze. Megfontolandó, tehát, hogy amikor a kocsipark úgyis olyan kicsi, amikor a kocsik egy részét úgyis javításba kell küldeni, a megmaradó jó kocsik legalább kihasználtassanak. Ennek egyedüli módja, hogy a személyzetet jobban kell fizetni, mert akkor majd meg lesznek rakva a kocsik 6—8 tonnával és nemcsak a kocsi közepére dobálják be azt az árut, hanem felrakják a kocsi tetejére is, a teherbíróképességnek megfelelően. Weiss Konrád : A raktárnokoknak is -vigyázniuk kell. Kerekes Mihály : Meg kell mindenkit fizetni, hogy senkinek se legyen másutt az esze és akkor ha azt mondom, hogy ennyit rakjon be, annyit fog berakni. Azzal a kéréssel fordulok a kormányhoz, hogy az Összes szállítmányozási és fuvarozási vállalatokat szüntesse meg és vegye azokat saját kezelésbe, csináljon az állam maga egy ilyen részvénytársaságot, — nem bánom akármilyen formában — de hosszas tanulmányozások mellőzésével, oldja meg a kormány ezt a kérdést sürgősen és vegye el ezektől a vállalatoktól a jogosítványt még akkor is, ha bármelyik pénzcsoport markába futnak össze a szálak. Ezt meg kell tenni, mert máskülönben az államvasutak fejlesztése lehetetlen lesz és nem fogjuk elérni tudni, hogy a személyzet olyan évi április hó 17-én, szombaton. anyagi helyzetbe juthasson, amely a tisztességes megélhetést biztosítja. Ezzel kapcsolatban rátérek még a jutalék kérdésére. Homonnay Tivadar t. képviselőtársam felvetette azt az eszmét, hogy állittassék vissza az annakidején Szterényi által megadott jutalékrendszer. Ez helyes volna, de én nem tudok jutalékot másként, mint a bruttó jövedelemből elképzelni. Jutalék csak ott lehet, ahol haszon van. Elsősorban tehát azt kell a magyar államvasutaknál biztosítani, hogy haszon legyen. Száz korona többletből nem fognak a vasutasok megélni, teremtsünk ezért először rendet és azután térjünk rá a jutalékolás rendszerére. Mert ha becsületesen fizetünk, akkor becsületes munkát is kapunk. Az a Szterényi-féle jutalékolás különben csak olyan humbug volt, mert az államvasutak deficittel dolgoztak, tehát micsoda jutalékról lehetett volna szó. Hanem igenis, adtak a vasutasoknak egy bizonyos összeget, amit elneveztek jutaléknak s amit csak azért adtak, hogy a tisztviselők ne jajgassanak, őszintén szólva, ez volt az ok. A fel- és lerakás kérdésénél a kormánynak, különösen a kereskedelemügyi minister urnák figyelmébe ajánlom, hogy ezelőtt pl. Budapestről Petrozsényig és vissza — ami 1000 kilométer — egy hónap alatt futott egy kocsi, holott 120 óra alatt ezt az utat meg lehet tenni. Nagyon vigyázni kell azonkívül az árúkra is, ezért szeretném, ha végre-valahára megvalósítanék a vasúti rendőrség intézményét . . . Barla-Szabó József: De vasutasokból! Kerekes Mihály : ... hogy lenne, aki feleljen azért, ha elvesznek az áruk a vasútnál. (Helyeslés.) Mert hiszen szomorú, de tény, — én vasutas vagyok, — hogy a legutóbbi időkben, bizony nem volt biztonságban a vasútra feladott áru az ellopatás veszélye ellen. Ma, amikor úgyis annyi egészséges emberünket, negyven éves embereket nyugdíjba kellett küldenünk, hozzuk vissza ezeket — mert hiszen így is, úgyis fizetni kell őket — és a kormány csinálj a meg a vasutasokból a vasúti rendőrség intézményét. (Helyeslés.) Barla-Szabó József : A tisztviselők is szívesen beállanak ! ( Ugy van !) Kerekes Mihály: Hogyne. Most még csak egy pontról akarok megemlékezni, s ez az, hogy a vasutasok végleges fizetésrendezésének vagyok a híve. Teljesen igaza van Homonnay t. képviselőtársamnak, hogy segíteni kell a vasutasokon, tisztviselőkön stb., ez azonban csak egyszeri, momentán segítés volna. A vasutasok fizetésrendezését a lehető legrövidebb idő alatt kell megcsinálni, ha már láttuk, hogy azokkal a gazdasági forrásokkal, melyeket itt felsoroltam, a vasút bevételeit fokozni tudjuk. Itt pedig célul kell kitűzni, hogy a legalacsonyabb fokozatban levő alkalmazottak megélhetése is biztosítva legyen. Az egyenruha kérdéséről csak pár szóval akarok beszélni. Mindenki tudja, hogy az államvasuti alkalmazottak egyenruházata a múltban a legszomorúbb volt, nem azért, mert nem volt jó
