Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-28

A Nemzetgyűlés 28. ülése 1920. évi április hő 17-én, szombaton. 9 Magyarországon, amikor 22 milliárdnyi részvénytőke csak 26 millió korona adóterhet viselt, mig ugyanakkor az épületeknek és a földbirtokoknak 26 milliárdot kitevő tőkéje 96 millió korona adóterhet viselt. Ugyanilyen igazságtalan volt Magyarországon a földbirtok-adó megállapítása. Amig a kisbirtok 5—6—7—8 korona terhet viselt egyenes adóban évente, addig a nagybirtok csak 1—2—3 koronát viselt. Emlékszünk rá nagyon jól, hogy mindig kimatatták nekünk azt, hogy a nagybirtok termel sokat és a nagybirtokrendszert kell fentartani az országban, mert csak ez gazdaságos, azonban azok a politikusok, akik a nagybirtoknak voltak hivei, sohasem jöttek azzal, hogy miután mi többet termelünk és nekünk több a jövedelmünk, hát emeljük fel a mi adónkat, ök voltak hivatva megállapitani az adókat, tehát ugy állapították meg, hogy a nagybirtokokat mentesítették az adóteher alól, ellenben a kisbirtokot agyonsújtották evvel. Ez is igazságtalan volt, ezt is meg kell természetesen változtatni, azonban az általános rendelkezéseknél fogjuk ezt megváltoztatni, meg kell változtatni, mert a jövőben nem állhat meg az, hogy a nagybirtok termel többet, amit a nagybirtok magáról hisz. Én nem hiszem, mert senki sem bizonyította még azt be, hogy a nagybirtok vagy a kisbirtok termel-e többet, csak a statisztikát hozták mindig fel, hogy a piacra többet dobnak, de nem vették számba a kisbirtoknál, hogy ha 100 gazda gazdálkodik 1000 holdon, vagy egy nagybirtokos, a kisgazdának mennyi tyúkja, mennyi lova, mennyi tehene, mennyi disznaja és emennyi egyéb lábasjószága van. Pedig szerintem nemcsak a föld képezi az állam vagyonát és nemcsak az állam az érdeke, hogy én nagybirtokban kezeljem a földet, hanem államvagyon a tyúk is, a ló is, meg minden, ami egy birtokon termelnek. Ennek vitatása ma illuzóriós volna. Vitatkoztak már ezen eleget. Azt azonban meg kell állapitanunk, hogy a földbirtokreformjavaslatot minél előbb be kell terjeszteni, ezt a reformot meg kell valósitani és igazságosan keresztül kell vinni. (Helyeslés.) Áttérek a tisztviselőkérdésre általában. Én nem a nyomort akarom hangoztatni, ezzel foglalkozni nem ma szükséges, ezt mindenki tudja ma Magyarországon. Ma meg kell oldani a tisztviselői kérdést. Kijelentem, hogy mikor a tisztviselőkérdésről beszélek, akkor nem értem bele a tisztviselőkérdés rendezésénél az államvasuti alkalmazottakat, mint tisztviselőket, mert az államvasutaknál a tisztviselőkérdés nem áll fenn olyan formában, mint az államiaknál. Az államvasuti tisztviselői kérdés rendezésére én majd gazdasági javaslatokat fogok tenni, mig ellenben az állami tisztviselői kérdésről, amelynek rendezése adóterhet jelent magára az országra nézve, pár szóval meg akarok most emlékezni. Mindenki tudta a világháború előtt, hogy Magyarországon igen sok a tisztviselő ; annyi a NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ. 1920-1921. - II. KÖTI tisztviselő, hogy kétszer olyan nagy országot lehetne vele eladminisztrálni, mint Magyarország. Mi volt ennek az oka, hogyan jött ez a tisztviselő Magyarországra ? Ez politika volt. Éveken keresztül, amint a vármegyékben tönkre ment a középosztály, a köznemesség, állásokat kellett neki kreálni. Meg kell állapitanom azt a tényt, hogy a magyar köznemesség igenis a függetlenségi harcokban ment tönkre. És valóban, az államnak a köznemességgel szemben ezért kötelességei is voltak. Az már azután a rossz adminisztráció terhére irható, hogy megtörtént az, hogy amikor megszületett a gyerek, már a bölcsőben kinevezték főszolgabirónak. Tudtuk előre, hogy melyik családnak melyik fia lesz a főszolgabiró, de nem juthatott fej. a főszolgabirói állásra az a jegyző, aki pedig jobban megfelelt volna, mert vármegyei privilégium volt, hogy kik lehetnek főszolgabirák. (Ugy van ! Ugy van ! jobb felől.) Ez természetesen az állam kára is volt, mert nem ott alkalmazták a tisztviselőket, ahol legjobban megfeleltek volna, hanem mindig társadalmi állásuknál fogva töltöttek be bizonyos állásokat. (Ugy van ! Ugy van ! jobbfelöl.) Rassay Károly : Végzettségüknél fogva ! Patacsi Dénes : És politikai szolgálatukért ! Kerekes Mihály : Szomorú dolog, de igaz, — ezt csak nem fogja az igazságügyi államtitkár ur sem tagadni, — hogy az állami tisztviselők a mindenkori kormányoknak voltak a kreatúrái. Ha valaki nem parírozott a kormánynak, azt feltétlenül politikai üldözés alá vetették, áthelyezték, ledegradálták és nem mehetett előre. Tehát lehetett akármilyen végzettsége, ha függetlenségi érzelmű volt és mert érzelmeinek kifejezést adni, nem helyezték el az őt megillető helyre az állam közigazgatásában, mert a mérték mindig az volt, hogy valaki milyen jó íiu a kormánnyal szemben. (Igaz ! Ugy van ! jobb felől.) Végeredményben megsokalhatja a tisztviselői kar is, — és azt hiszem, nem is kell erről sokat beszélni — hogy hat esztendőn keresztül különösen a világháború alatt, annyit hivatkoztak a kormányok a tisztviselők hazafias érzésére. Mindig, amikor valamit kellett volna nekik adni, a kormányok a tisztviselők hazafias érzésére apelláltak. (Felkiáltások jobbfelől : Megdicsérték őket ! Ugy van ! Ugy van ! balfelől.) A tisztviselők ma már hazafiasságukból nem tudnak megélni. Én nem mondom ki számokban, hogy mennyit kell nekik adni, csak azt mondom : annyit kell adni, hogy megélhessenek tisztességesen. (Élénk helyeslés.) Taszler Béla : A kerületében mondja el ! Kerekes Mihály: Tekintettel arra, hogy ez a kérdés már oly hosszú ideje megoldásra vár, ezt a kérdést meg kell oldani végre nemcsak anyagilag, hanem létszámilag is. Azokkal a hazafias tisztviselőkkel szemben, akik akár román, akár szerb, akár cseh impérium alól jöttek ide, mert nem voltak hajlandók letenni a hűségesküt azoknak az idegeneknek, az állam maga sem lehet mostoha. 2