Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.
Ülésnapok - 1920-32
A Nemzetgyűlés 32, ülése 1920. évi április hó 22-én, csütörtökön, Rakovszky István elnöklete alatt. Tárgyai : Az államháztartásnak 1920. évi február—április hónapjaiban való viteléről szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. — Az elnök bejelenti az ülések meghosszabbitására vonatkozó inditványt. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak : SimonyiSemadam Sándor, b. Korányi Frigyes, Rubinek Gyula, Haller István, Ferdinandy Gyula, Szabó István (nagyatádi), Szabó István (sókorópátkai). (AZ ülés kezdődik d. e. 10 óra 20 perckor.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezetni fogja Frühwirth Mátyás jegyző ur, a javaslatok mellett felszólalókat jegyzi Kontra Aladár jegyző ur, a javaslatok ellen felszólalókat pedig Szabó Sándor jegyző ur. Szólásra következik? Frühwirth Mátyás jegyző : Budaváry László. Budaváry László: T. Nemzetgyűlés! Alig pár hete, hogy a feltámadás bűvös harangszava ünnepélyes hangulatba ringatta lelkünket; alig pár hete annak, hogy az Istenember sírjáról legördült a nagy kőszikla, amely a jognak, igazságnak, életnek győzelmét jelentette a gazság és elmúlás felett. A Kálvária véres állomásain a via Veritas et vita tündöklő napsugárrá magasztosult a feltámadás gondolatában, örök tanulságául ennek a keresztrefeszitett magyar nemzetnek, amelyet a testvérei között feltámadt széthúzás, a turáni átok, a nemzetietlenség, kereszténytelenség, hitetlenség démonai rángattak fel a Golgothára. A magyar nemzet önmagával meghasonlott; a magyar nemzet eltávolodott azoktól a gyönyörű eszményektől, amelyek évszázadokon át fűtötték át a lelkét. A feltámadás gondolatához kell visszatérnünk és ez adjon nekünk erőt a további munkára, ez inspiráljon bennünket a további küzdelemre, amelynek hatalmas, szent céljai vannak. A magyar nemzet, amely évszázadok minden viharával meg tudott birkózni, ugy látszik, a közelmúlt nagy küzdelmeiben teljesen elernyedt. De nekünk elcsüggednünk nem szabad. Abban a koromsötétsógben, amely a kriptába zárt nemzetet szeme világát ól akarja megfosztani, fel kell gyújtanunk a horiszerelemnek, hitnek vakitő fáklyáit, és ennek világosságánál kell megkeresnünk azokat az utakat, amelyek bennünket a feltámadáshoz elvezetnek. Minden nemzetépítő munkának az alapjaiból kell kiindulni. Teljesen hiábavaló, teljesen céltalan és meddő minden iparkodás, amely mag ánviseli a céltudatlanságnak, a helyzet meg nem értésének a bélyegét. Ezért nekünk meg kell találnunk az alapvető köveket és ezekre kell a jövő évezredek Magyarországát felépítenünk. Egy ilyen alapkőre akarok mai beszédemben rámutatni, egy olyan alapkőre, amely, sajnos, eddig elkerülte az intéző körök figyelmét. Egy olyan nagy állami szervezetről akarok beszélni és egy olyan társadalmi rétegnek a helyzetét akarom itt szőnyegre hozni, amelyről ebben a parlamentben az elmúlt évtizedek alatt is a legkevesebbet beszéltek, sőt voltak olyan időszakok, amikor ezt a társadalmi réteget, a magyar tanítóságot egyenesen figyelmen kívül hagyták. Senki sem hallotta meg a tanitóság jogos követelését, senki sem nyitotta ki a füleit akkor, amikor a magyar tanítóságnak a panasza felhatott úgyszólván az egekig. (Ugy van! Ugy van ! a baloldalon.) Senki sem törődött a magyar tanítósággal, hagyták abban a nyomorult sorsban elsenyvedni, elpusztulni, amely nyomorult sorsba önhibáján kivül jutott épen az a magyar tanitóság, amely tulajdonképen hivatva lett volna az egész magyar nemzetet olyan vértezettél ellátni, amelyről minden ádáz támadásnak a fegyverei lepattogtak volna. Simonyi-Semadam Sándor ministerelnök : Huszár nagyon sokszor beszélt és én nagyon sokszor beszéltem a tanitók érdekében. Budaváry László: Azt hiszem, igen t. ministerelnök ur, hogy az ujjainkon meg lehetne számlálni azokat a képviselőket, akik szóvá tették a tanitóság ügyét és végtelen örömmel hal-
