Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-31

 Nemzetgyűlés 31. ülése 1920. évi április hó 2Í-én, szerdán. 131 Oláh Dániel : Azt hiszem, ezzel be is fejezhetem felszólalásomat. Nem vagyok barátja annak, hogy itt sokat beszéljünk. Arra kérném a Nemzetgyűlés minden egyes tagját, hogy inkább lépjünk a tettek mezejére és kérem az igen t. kormány minden egyes tagját, hogy mindazokat a törvényjavaslatokat, amelyeket a nép epedve vár ettől a keresztény irányzattól, lehetőleg minél előbb hozzák a törvényhozás szine elé, hogy megcáfolhassuk azokat a vádaskodásokat, amelyek nem a keresztény, hanem a liberális sajtóban mindegyre elhangzanak felénk, hogy mi nem akarunk, vagy nem tudunk dolgozni. Igenis, mutassa meg a kormány és a Nemzetgyűlés, hogy mi akarunk dolgozni, akarunk még akkor is, ha olyasmit fogunk tenni, ami nekik nem tetszik, (ügy van!) Nem szeretnék a kormánynak sokat kellemetlenkedni ; lehetőleg a kormány jöjjön ezekkel a javaslatokkal. Arra kérem tehát a kormány minden egyes tagját, hogy a munkáskérdésekkel, a munkások megélhetési viszonyaival jobban foglalkozzanak, mint elődeik tették. Abban a reményben vagyok, hogy a munkások érdekében elhangzott felszólalásom nem lesz kiáltó szó a pusztában. Ebben a reményben és abban a meggyőződésben, hogy a pénzügyminister ur is bizonyára jobb szeretett volna ennél sokkal jobb, talán deficitnélküli törvényjavaslatot hozni a Ház elé és csak azért nem tette ezt, mert nem tehette, a pénzügyminister iránti bizalmamból kifolyólag, a javaslatot elfogadom. (Élénk tetszés és ta-ps.) Elnök : Szólásra következik? Frühwirth Mátyás jegyző: Szijj Bálint ! Szijj Bálint : T. Nemzetgyűlés ! Az indemnités tárgyalása kapcsán leszek bátor az igen t. kormány figyelmét felhivni azokra az anomáliákra, amelyek a jogegyenlőség és az egyenlő elbánás elvébe ütköznek. Beszédem bevezetéseképen megemlitem, hogy a kilogrammonkinti kétkoronás búzaár mellett a fogyasztóknak a búzalisztet 10 koronán felül adják és mégis a termelőre mondják, hogy drágító, uzsorás. Már pedig a búza mégegyszeres árának mindenkor elégnek kell lenni azokra a költségekre, amelyek a búzát terhelik, amig a termelő zsákjából a fogyasztó papirzacskójába elér. (Elénk tetszés jobbfelől.) Békevilágban is meg lehetett venni a legjobb nulláslisztet a búzának kétszeres áráért. Ha most meg is drágult a szállitás, a búza ára is tizszeresére drágult, de ha ebből nem futja a tízszeres szállítási és őrlési költségekre, akkor hogyan fussa a termelőnek az ő termelési költségeire? (Igaz ! ügy van ! jobboldalon.) Ma egy öltözet polgári ruha ára 5.000 korona, tehát 25 métermázsa búzát kell érte adni, mig béke világban 60 korona volt az ára, vagyis 3 métermázsa árából kitellett, (ügy van !) Ilyen körülmények között nem csodálkozhatunk, ha itt-ott találkozik termelő, aki a csempészek rábeszélésére maximális áron felül ad el. Rendeletet adtak ki arról, hogy az ilyen árdrágítókat a maximális ár átlépéséért drákói szigorral büntessék. De nem láttunk még példát arra, hogy az árdrágító termelő mellett megbüntették volna az árdrágításra rábeszélő csempészt is. Igaz, hogy ezen büntetőrendeletről az igazság szempontjából sokat lehetne beszélni, azonban én két hónap alatt, mióta a Nemzetgyűlésen vagyok, két minister ajkáról hallottam, hogy nincs igazság. Betartom tehát én is azt az elvi szabályt, hogy ahol nincs, ott ne keress. De legalább az egyenlő elbánás elvénél fogva megkövetelhetnék azt, hogy ha a termelőt megbüntetik azért, mert a maximális árat túllépi, büntessék meg a csempészt is, aki a termelőt tulaj donképen a bűnre vezette azáltal, hogy rábeszélte a maximális áron felüli eladásra. Még édesanyámtól tanultam meg, aki mint kis gyermeket vallás-erkölcsben és hitben nevelt, amikor kisebb testvéremet gyermeki pajkosságból káromolva, annak ajka káromló szót mondott ki, ugy feddett meg bennünket, hogy a káromlás bűn, a bűn pedig kárhozatra visz. Ezenfelül velem még külön hathatós argumentumok alkalmazásával is tudatta azt, hogy j aj a kárhozónak, de százszorta jaj abb a kárhoztatónak. Ha tehát a csempész bűnre csábítja a termelőt, akkor valósággal ő volt a kárhozatra vezető, a bűnre csábító. Hát miért engedik akkor futni ? De nemcsak frázisképen mondom ezt, konkrét tényeket is tudok elősorolni. Csak két esetet hozok fel, mert nem akarok hosszasan beszélni. Egy hadiasszonyról van szó, akinek férje még ma is távol van, hat év óta Szibéria halálmezőin van hadifogságban s aki egyedül munkálja kis 15 holdnyi földjét esőben, viharban, sárban, fagyban, hőségben, egyedül jár két kis lován, hogy négy kis apró gyermekének kenyeret adhasson és a gazdaságot fentarthassa, mig férje a hadifogságból haza kerül. Megjelentek nála télen a csempészek és gabonaeladásra csábították. A hadiasszony nem* akart eladni szűkös élelmiszer-készletéből, de amikor a csempészek rámutattak kis gyermekeinek rongycs ruházatára, télen is mezítlábas lábacskáira és fitogtatták előtte a nagy numerusu bankókat, megszédült és rábeszélésre átengedett egy keveset szűkös élelmiszerkészletéből. Ám a szemfüles csendőr elfogta a csempészt, a csempész pedig elárulta az eladót, odavezette hozzá a csendőrt, alá visszaadatta a búza árát, a búzát elkobozta, a csempészt eleresztette és a hadiasszonyt 1000 korona pénzbirságra büntették. (Zaj a báloldalon.) Itt könyörületnek lett volna helye, nem a drákói szigornak. Ez az egyik eset. A második eset egy 50%-os hadirokkantról szól, akinek még rosszabb a helyzete. Minthogy vagyona nincs, urasági munkára pedig nem mehet ép emberek közé, mert nem birja a munkát, haszonbérelt 12 hold földet, kis tőkéjét befektette állatokba és a 12 hold gazdasági felszerelésébe. Természetesen az ilyen 50%-os hadirokkantnak a termelési eredménye is csak 50%, mert nem birja ugy megművelni a földet, mint az ép ember, de ha szűkösen is, mégis megélt ebből a bérletből. De télen beköszöntött hozzá a spanyoljárvány, megbetegedett a felesége, három kisgyermeke, orvos 17*