Nemzetgyűlési napló, 1920. II. kötet • 1920. április 17. - 1920. május 17.

Ülésnapok - 1920-30

94 A Nemzetgyűlés 30. ülése 19k Waterloo!« És azóta vált szállóigévé, hogy a waterlooi ütközetet az etoni játéktéren nyerték meg. Tény az, t. Nemzetgyűlés, hogy ahol sok a játszótér, ott a kultúra is magas fokon áll. Észak-Amerikában, ahol külön Játszótér-Szövetség létesült, az 1909-ig terjedő tizenegy év alatt 55 millió dollárt áldoztak e célra. New-York és Chicago maga 15—15 milliót adott. New-Yorkban különben 73 parkon kivül, 169 játszótér létesült. A norvég parlament törvénnyel igyekezett biztosítani a játszóterek létesítését ! Ugy ott, mint Svédországban, törvényt hoztak, hogy iskola játszótér nélkül nem építhető. Berlinben már 1890-ben alakult meg a kormány kezdeményezésére a »Nép- és ifjúsági játékok fejlesztése ügyét szolgáló központi választmány«, a »Zentral-Ausschuss zur Förderung der Yolks- und Jugendspiele in Deutschland« és a lipcsei mezőkön a kormány támogatásával 80—100 ezer német ifjú szolgáltatott tanúbizonyságot a német faj életképességéről ! Olaszországnak is van központi bizottsága a Testinevelés és a népjátékok fejlesztésére. A mi kormányunknak is gondoskodnia kell tehát,t. Nemzetgyűlés, ilyen, de alkalmasnak bizonyuló szervről, a sportszövetségek szakerőit azonban ebből a nemzetmentő munkából kirekeszteni nem lehet. Es amint az ősz Wellington szavai is igazolják, az a törhetetlen erő, amely nemzetünk lelkéből a játszótéren fakad, az lesz a honvédelmi erényeknek is legszilárdabb bázisa! És aki visszaszerzi majd a mi népünknek is újból játékos, vidám természetét, azt t. Nemzetgyűlés nem szabad majd lekicsinyelnünk, mert hatalmas nemzeti munkát végez, mert »a játékkal szeretteti meg a hazát, az Istent, a szülőföldet, a levegőt és a munkát!« (Igaz! Ugy van!) Az állam megtorpant teherbírási képessége mellett, ismételnem kell azonban, hogy a társadalom áldozatkészségére is kell számitanunk, mert ott, ahol az állam már nem feszitheti tovább a hurt, ott a társadalom még óriási erőkifejtésre képes. De ehhez, t.Nemzetgyűlés, nem elegendő a szóbeszéd ! Eá kell térnünk arra, hogy következetesen létesítsük és támogassuk azokat az intézményeket, amelyek a reorganizálási munka végrehajtói lesznek. Amikor a nyugtalanság érzete már egyre szélesebb körben lett úrrá a lelkeken, mert a bennünket gyűrűként körülvevő szlávság hatalma egyre fenyegetőbb mérveket öltött és, mint valami szörnyű rém, vicsorította ránk fogait a fehér cár birodalma, már akkor voltunk egynéhányan, akik szorongó érzéssel és hazafias aggodalommal eltelve, kerestük, kutattuk a nemzetmentő utat, amelyen haladva nemzetünk ifjúságát zárt társadalmi szervezetbe tömörítve, testi ellenállóképességét megsokszorozni, és megfelelő állami támogatással hazánkat a fenyegető külellenséggel szemben megfelelően erősíteni szerettük volna. '. évi április hó 20-án, kedden. Már 1905-ben ugyanezt a célt szolgálta az Egyetemi Zászlóaljak szervezését célzó s általam megindított országos mozgalom is és a világháború előtti esztendőben, vagyis 1913 őszén, ugyanebből az inditóokból követeltem a »Nemzeti Orsereg«-nek modern formába való öltöztetését, amikor törvénnyel biztosított kedvezményekkel működő szervezetet akartam létesíteni, melyben mindenki megtalálja az őt megillető helyet és ahol a faji energia is megtalálja érvényesülését. A szervezet alapjait a vármegyék szolgáltatták volna s e nemzeti intézmény egyik főfeladata lett volna a szabadtéri sportok népszerűsítése utján az alkohol és a betegség elleni küzdelem, másik feladata pedig a harcászati és népnevelési nézőpontból egyaránt fontos céllövősport fejlesztése és terjesztése. Természetes, épugy mint Olaszországban, a gyakorlatban résztvevőket törvény alapján kellett volna mentesíteni a fegyver gyakorlatokon való részvétel alól. A falusi ifjúság pedig buzdításul még különféle mezőgazdasági kedvezményekben részesült volna. Ha mindez abban az időben és abban a formában, a valódi helyzet fel nem ismerése és a mindent megölő nemzeti betegségünk : a közöny folytán nem létesülhetett, ugy, azt hiszem, ma már, a világháborúnak s a kommunizmusnak szomorú tanulságai után fel vagyunk mentve e kérdés jelentőségét méltató bizonyítási teher alól és ez az idea — azt hiszem — elég érdemes lesz arra, hogy azzal a kormány illetékes tagjai, számolva az adott helyzettel, a legalaposabban foglalkozzanak. Ma mindenesetre más viszonyok között élünk. A helyzet is bizonyos tekintetben sokkal kedvezőbb, hiszen a sportok nemzetnevelő fontosságáról ma már nem kell meggyőznünk a közvéleményt s ma mint az ország kormányzója olyan férfiú áll a letiport ország élén, mint Horthy Miklós, akiről a millennáris sportünnepségek alkalmával a krónikások feljegyezték, hogy a tőrvívásban egy szimpatikus arcú tengerészhadnagy vitte el az első díjat, az arany érmet, ennek előtte fél emberöltője. És az ellenzék élén is Friedrich István t. képviselőtársam áll, aki szintén kitűnő sportférfiu volt. (Mozgás.) Ha közéletünkben, t. Nemzetgyűlés, már igazoltan régóta vajúdott egy vágyódás, olyan intézmény megalakítása iránt, amely — mint emiitettem — a testnevelés ügyét a honvédelmi érdekek s a pedagógiai irányelvek szem előtt tartásával egységes társadalmi keretekbe óhajtotta terelni és nemzeti irányban az eddiginél sokkal magasabbra fejleszteni, ugy ma igazán elérkezett az ideje annak, hogy cselekedjünk. De sohase feledjük el Kossuth Lajos szavait, aki a 70-es években irta egyik munkájában: »A békés szervezkedés idején ne emeljünk válaszfalakat a polgár és a katona között, mert a honvédelem a legnemesebb kötelesség, ne vetkőztessük azt ki a polgáriasság jellegéből. Nevel-