Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.
Ülésnapok - 1920-7
72 A Nemzetgyűlés 7. ülése 1920. évi február hó 27-én, pénteken. Erkölcstelen volna a mi részünkről, méltánytalan és igazságtalan azokkal a testvéreinkkel szemben, akik ma idegen uralom alatt szenvednek, ka nélkülük, róluk akarnánk intézkedni. Be kell tehát várni azt a percet, amikor ők is mind részt vehetnek a jövő megalapozásában és addig ideiglenes módokkal kell magunkon segíteni. Elfogadom a javaslatnak azt az alapgondolatát, hogy ideiglenesen államfőt válasszunk, mert tényleg szükség van rögtön és azonnal egy erős végrehajtó hatalomra, amely a magyar államot képviseli, azt vezetni képes és megadja a nemzet erőinek azt az egységet, amelyre a mai viszonyok között olyan rendkívüli szükségünk van, ámbár — és erre majd később visszatérek —faz államfő hatalmának megalkotása nézetem szerint teljesen hibás, mert az államfőnek nincs annyi joga, amennyi abba a helyzetbe hozhassa, hogy kötelességeinek igazán megfelelhessen : nagyon helyesnek és nagyon bölcsnek tartom, hogy mindjárt az első alkalommal kimondja a Nemzetgyűlés, hogy a közös birtoklásnak a pragmatika szankcióban lefektetett elvével szakitl Ezt az elvet eltemette a világtörténelem ; ez az elv egyik halottja annak a harcnak, amely most lezajlott. Eltemette az a tény, hogy a régi osztrák-magyar monarchiát, vagy Ausztriát képező egyetlenegy állam vagy nép sem akarja a régi köteléket fentartani. Véglegesen eltemették nemzetközi szerződések is, és igen helyes, ha mi most sietünk kijelenteni, hogy szakitunk ezzel a gondolattal és kimondjuk, hogy az elválaszthatatlan és együttes birtoklás alapján álló monarchiát egyszer és mindenkorra megszűntnek tekintjük. (Általános helyeslés.) Helyeslem a törvényjavaslatnak azt az alapelvét, hogy most a nemzet nevében beszélni és cselekedni ennek a Nemzetgyűlésnek van joga. (Általános helyeslés.) Nem könnyen határoztam el magam, hogy erre az álláspontra helyezkedjem, hogy magam fellépjek a Nemzetgyűlésben. Mert nekem alapmeggyőződésem, hogy a létező jognak felrúgása veszélyezteti a jogrendet állandóan ; ez nemcsak egy törvénynek és egy jogszabálynak a megpenditését jelenti, hanem igy az egész jogrend bizonytalanná válik. De nem térhettem ki, el kellett fogadnom azt az utat, amelyre a kormány tért, mert ez az egyetlen járható, az egyetlen lehető ut. (Igaz! ügy van ! a ház minden oldalán.) A rendes, törvényes, alkotmányos ut nem volt járható. Kifejtette az előadó ur igen szép, tartalmas beszédében, amelyért fogadja üdvözletemet, (Éljenzés a baloldalon.) azokat az okokat, amelyek miatt a rendes alkotmányos élet-nem funkcionálhat. A király, az országgyűlés, mindegyik kijött a rendes formájából, egyik sem töltheti be a maga alkotmányos szerepét. Most tehát mikép segítsünk magunkon ? Segítsünk magunkon egérutakon, amelyek az alkotmányosság egytizedének fentartása mellett idővesztességgel jártak volna és azzal a kockázattal, hogy veszélyeztetik azt a főcélt, amelyet el akarunk érni ; hogy a forradalmak korát lezárjuk, hogy végleges állapotot teremtsünk, ami kizárólag csak magának a nemzetnek megnyilatkozása által érhető el ? Mikor a rendes ut nem vezet célhoz, akkor egyetlen lehetőség van : ha az ember a nemzethez fordul, ahhoz a nemzethez, amely minden jognak forrása, amelynek boldogulása minden jognak és minden jogi intézménynek és jogi szervnek legfőbb, egyetlen célja, amelyből meríti minden jogrend az erejét. Nem képzelhető olyan jogrend, —legyen az törvényes vagy nem •— amely meg tudna állani, ha állandóan a nemzet szilárd akaratával szemben áll. A nemzet az egyetlen erő, amelyre támaszkodhatik minden államrend, minden államforma. (Általános helyeslés.) Ezért igen természetes, hogy amikor a rendes alkotmányos ut a mi hibánkon kivül elzáródott, akkor mi kerestük a legegyenesebb utat a nemzethez, nyilatkozzék az, mondja meg, mit akar, mutassa meg az utat, amely visszavezet a jognak, az alkotmánynak alapjára. De, mint már mondtam, igen súlyos aggodalmaim vannak a részletekre vonatkozólag. Először is — ez inkább csak általános aggodalom, inkább formalitás, de ki akarom emelni •—• a használt terminológia bennem azt az érzést kelti, mintha nem volnánk teljesen tisztában a céljainkkal. A tisztelt előadó ur előadói beszéde és a javaslat indokolása is igen helyesen rámutat arra, hogy a mi célunk tulajdonképen az, hogy visszatérjünk a jogi alapokra, tehát ne tabula rasát csináljunk a létező alkotmányban, hanem a létező alkotmányhoz a gyakorlati lehetőség által alkotott módon térjünk vissza. De mikor azt látom, hogy olyan terminológiát használunk ebben a javaslatban, mely a létező alkotmány szerint nem minket, hanem egy más testületet illet meg, akkor felébred bennem az az aggodalom, hogy talán nem gondoltuk végig ezt a gondolatot, hogy esetleg erőt vehet a magyar nemzeten az a gondolat, hogy jobb az ezeréves, lassan fejlődött, tehát hibákkal is telitett, de tradíciókból eredt, a nemzet érzelmeihez, múltjához hozzákapcsolódó alkotmány helyébe egy papirgyártmányt, egy újonnan készített, teóriákon alapuló kísérletet állítani oda. Ez óriási hiba volna, mert az emberi ész sohasem tudja a megoldást olyan biztosan megtalálni, mint a hosszú tapasztalat, a történelem nyomása, a szükséghez, a kényszerhez alkalmazkodó fejlődés. A legnagyobb hiba volna, ha ki akarnók rúgni magunk alól azt s 'a talajt, melyen eddig álltunk, a történelmi fejlődésen alapuló történelmi alkotmányt. A magyar nemzet büszkesége az volt, hogy az angolon kivül egyetlenegy európai nemzetnek sem volt ilyen történelmileg kialakult, saját igényeihez és szükségleteihez alkalmazkodó, régi megszentelt j ogrendj e és alkotmánya,. melyben a magyar géniusz önállósága is kifejezésre tudott jutni. Ha mi most elszeleskedj ük a dolgot s az izgalom perceiben, a forradalom lázában ehhez a szent alkotáshoz nyulunk, kockáztatjuk a nemzet jövőjét, (ügy van ! ügy van !) Nem hiszem, hogy hozzáakarnánk nyúlni, csak a kifejezések tekintetében
