Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.
Ülésnapok - 1920-26
458 A Nemzetgyűlés 26. ülése 1920. zottaknak és ezzel a csoporttal együtt a hadiárváknak, rokkantaknak és nyugdíjasoknak. Tudom, hogy ezek a kérdések rendkívül kényesek és igen nagy izgatásra adnak okot, de beszélnünk kell ezekről. Hiszen méltóztattak látni, hogy a Nemzetgyűlésen, — fájdalom — ehhez a kérdéshez nem szólt hozzá senki. Pedig ez most rendkívül fontos kérdés, mert az ország pénzügyeinek konszolidációja nélkül lehetetlen, hogy itt a közgazdasági viszonyok konszolidálódni tudjanak. Ami már most azt illeti, hogy mit kellene csinálnunk, — mert hiszen könnyű valamit kritizálni, de tenni is kell, — arra vonatkozóan jelentettem a Nemzetgyűlésnek, hogy nem vagyok megelégedve azzal, amikor a pénzügyminister ur mindenre azt mondotta : non possumus, ahelyett, hogy megmondotta volna, hogy előbb vagy utóbb hogyan akarunk kievickélni ezekből a bajokból. Hiszen örök időkre az építőipart sem lehet megállítani, a gazdák működését sem lehet megbénítani, valamiképen mégis ki kell jutnunk ezekből az állapotokból. Es épen a Nemzetgyűlésnek, a kormánynak, az egész magyar intelligenciának és a sajtónak feladata, hogy itt termeljünk ötleteket és gondolatokat, hogy ebből a csávából hogyan juthatunk ki. Megfigyeltem a külföldi sajtót, a külföldi irodalmat s a külföldi intelligenciának óriási erőfeszítését s azt látom, hogy könyveket, ezer- és ezeroldalas köteteket irnak erről a kérdésről és állandóan felszínen tartják ezeket a problémákat, hogy mindenki termeljen gondolatot abban az irányban, hogy hogyan lehetne kikerülni ebből a rettenetes nagy bajból. T. Nemzetgyűlés ! Azt hiszem feltétlenül szükséges, hogy előbb vagy utóbb rátérjünk végre államháztartásunk ren,dbehozásának kérdésére. Nem lehet ezt egyszerűen ugy elintézni, hogy az egyenes adókat nem szabad emelni, mert a gazdák nem akarják. A kérdést én igy teszem fel : Mi volna jobb az igen t. gazdaképviselőtársaimnak, mit vállalnának szivesebben ma, annak az egymillió métermázsa gabonának leszállítását, vagy pedig egy megfelelő adót? En azt hiszem, hogy mindenki inkább az adót fizetné meg, mert hiszen a pénzt könnyebb volna ma kiadni, mint a gabonát. Itt van azonban a punctum saliens, valószínűleg igaza van nagyatádi Szabó minister urnák, hogy az idén még az egyszer ezt az egymilló métermázsa gabonát, illetőleg azt az X százezret, amit a közélelmezési hivatal meg fog állapítani, le kell adni. Mert ha mi] csak pénzben utalnánk ki a közalkalmazottak fizetését, megeshetnék az, hogy megint elbújnának a gabonanemüek, elmennének a malmokhoz, a kereskedőkhöz, eltűnnének ott, ahol az árdrágítók működni tudnak, esetleg kicsempésznének óriási mennyiségeket és végeredményben itt éhínség volna és megint mindenkiévi április hó 15-én, csütörtökön. nek volna órási mennyiségű papirpénze otthon, a ládafiában. Ezeket a kérdéseket — én ugy tudom —. a békében is nemcsak a Nemzetgyűlésen, hanem egyéb helyeken is meg szokták beszélni és kész javaslatokkal szoktak az Országgyűlés elé lépni. Nem látom ezt a sürgés-forgást sehol az országban. Békeidőben az újságok tele voltak azzal, hogy itt is ott is ankét volt e kérdésekben. Mindenki mosolygott ugyan az ankétezésen, mégis az fontos szerve volt a normális életnek ós a törvényhozásnak. Áttérek a kereseti adókra, amelyekről azt mondja Exner könyvében, hogy Magyarországon egy év alatt körülbelül 426.000 ember fizet III. osztályú kereseti adót, és abból csak 3% fizet 2000 koronánál nagyobb jövedelem után, azaz 13.000 ember, 413.000 ember pedig kétezer koronán aluli jövedelem után fizet adót. Nincs Magyarországon olyan orvos, akinek jövedelme adózás szempontjából magasabb volna 6000, s nincs olyan ügyvéd, akinek 8000 koronánál volna magasabb a jövedelme ebből a szempontból. (Derültség. Zaj.) Itt arról van szó, hogy én Magyarországon az adóügynek igazságtalanságára, az adópolitikának relative rossz eltolódására akarok rámutatni, s nem az ügyvédeket, az orvosokat akarom megtámadni. Egyszerűen arról beszélek, hogy Magyarországon az adómorál már a békében olyan volt, hogy az államháztartás mindig deficittel dolgozott. Ezt azonban mindig eltitkolták, amint azt Korányi igen t. pénzügyminister ur is elismeri és igazolja helyzetjelentésében. Már tiz esztendő óta állandóan deficittel dolgoztak a régi kormányok is és mindig eltagadták. A pénzügyminister ur kényszerült ezt kimutatni. Ez az adómorálunk hiánya. (Ugy van! balfelől.) Én nem az orvosokat akarom támadni, mert hiszen azt is mondhatnám, hogy ha egy kisgazda 30 hold föld után 100 korona földadót fizet, többet fizet, mint egy orvos, vagy ügyvéd, akinek 70.000 korona jövedelme van és bevall 6000 koronát. Nem igy akarom beállítani a kérdést, csak rá akarok mutatni arra, hogy Magyarországon az összes egyenes adót fizető emberek igyekeznek az adózás alól kibújni és ezen nekünk változtatnunk kell, ha szociális irányban is fejleszteni akarjuk az országot. (Helyeslés a baloldalon.) Fangler Béla: Angliában a legbecstelenebb embernek tartják azt, aki eltitkolja adóját. Ereky Károly : Angliára már hivatkoztam. A pénzügyminister ur negative ugyanabba a hibába esik, mint Szende Pál. Szende Pál azt mondta, hogy olyan adót fog fizettetni az emberekkel, amilyeneket a világ még nem látott, — de nem csinált semmit. Az igen t. pénzügyminister ur azt mondja : nem merem az adót emelni, nagyon meggondolom a dolgot, — és azérfc a végén mégis csak emelni lesz kénytelen.
