Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-26

452 A Nemzetgyűlés 26. ülése 1920. évi április hó 15-én, csütörtökön. fordult a gróf ur és azt mondta : »ezek a fiatalok ezt már nem tudják«. — Hát, gondoltam magamban, bizony nem. De ha én előállnék az én trigonometriai tételeimmel, ti sem tudnátok ám hozzászólani. Ezt természetesen nem mertem mondani, de gondoltam. (Derültség.) Mindezt annak az illusztrálására hoztam fel, hogy miközöttünk akkor körülbelül két generáció életkülönbség, mintegy 50—60 esztendő volt, ás az én koromban már más volt a művelődés, más volt az életszükséglet, mint annakidején, amikor ezek az öreg urak tanultak. Ma körülbelül ugyanilyen különbség választ el bennünket az én boldogult fiatal koromtól, és azt kell mondanom, hogy a mai középiskolai oktatásnak sem szabad azon a nivón lennie, ahol volt az én tanulóéveimben. De azért nem állok azoknak a radikálisoknak pártjára, akik azt mondják, hogy sem a görög, sem a latin nem kell. Ha csak egy fertályóráig beszélek valakivel, aki reáliskolát végzett s aki latinul nem tanult, egyik-másik szónak helytelen applikációjáról már észreveszem, hogy ez nem volt gimnazista. Mert nem szükséges, hogy valaki minden grammatikai kivételt tudjon, de arra igenis szükség van, hogy mikor például a politikáról van szó, tudja az, aki politikáról beszél, hogy mi is az a politika. Igaz, hogy lehet valaki nagyon jó politikus anélkül, hogy tudná, hogy az a »polis«-szal, az állammal, a várossal van összefüggésben, de bizonyos mégis, hogy minden fogalmat világosabban fogunk fel, ha tudjuk, hogy annak a fogalomnak a neve mihez kapcsolódik, mi annak a fejlődése. Ez az általános műveltség követelménye. A latin és görög terminusokat sohasem fogjuk kiküszöbölhetni és a medikusnak, a patikusoknak mindig szükségük lesz azokra. Az is igaz, hogy lehet valaki jó kertész és alapos latin-görög nyelvismeret nélkül is tudhatja az összes növények latin és görög nevét, mert elvégre az a legfontosabb, hogy tisztában legyen vele, hogy milyen földben marad meg az a növény, milyen művelést igényel, milyen klimát bir, de ha csak egy kicsit beszélek azzal a kertésszel, az ő ügyetlen kiejtéséből mindjárt látom, hogy nem tudja, mit akar mondani, amikor chlorophyllról, vagy amaranthusról beszél. Valaminek helyes megértéséhez szükségünk van tehát a latinra, sőt a görögre is. Nehéz nyelv, azt nem tagadom, de nem szükséges, hogy valaki Xenophont meg Thukydidest tudja olvasni ; a fő, hogy legyen általános műveltsége!

1 De nem akarom a részletekkel tovább untatni képviselőtársaimat. Primum vi vére, deinde philosophare ! Ebben mindig van valami igazság és különösen ma igaz ez, amikor az élelmezés gondjai nehezednek ránk. En például szeretek a könyvnél és az íróasztal mellett ülni, de akárhányszor magamnak is meg kell tennem, hogy, amit azelőtt a nővérem, meg a gazdasszonyom szállított haza a vásárcsarnokból, most nekem magamnak kell gondoskodnom kenyérről és néha egy kis pecsenyéről. (Derültség.) Beszéljünk tehát erről a nagyon fontos kérdésről is. És itt elsősorban a többtermelés gondolatát kell mindenfelé és mindenüvé eljuttatnunk. (Igaz ! Ugy van !) Itt én egy dolgot vagyok bátor különösen figyelmébe ajánlani a t. Nemzetgyűlésnek, azt, amit én a külföldön már a háborút megelőző időben is láttam és tapasztaltam. Például, ha az ember Lipcséhez vagy Berlinhez közeledik, sok apró telkecskét lát, azokban egy-egy filagóriát. Ezek az u. n. Schrőber-kertek. Egy-egy ilyen kert a munkásoknak egyszersmind nyaralóhelye is. Yoltaképen nemcsak a munkásoké, hanem a kisebb hivatalnokoké is. Sőt a nagy hivatalnokok is szívesen vesződnének vele, ha tudnák, hogy igy egy kis zöldség lesz az asztalukon. (Ugy van!) Ezt az eszmét nevelnünk kell teljes szivünkkel, nem prózai és nem kicsinyes, hanem fontos dolog ez; ezért ajánlom különösen. Vannak továbbá más dolgok is, amelyekre a t. földmivelésügyi minister ur gondolhatna, pl. hogy ki tud manapság egy tehenet venni ? Hogyha a városoknak közelében egy-egy kecskéhez juttatnánk az embereket, fejlesztenénk ezzel a kecsketenyésztést. Azután jó mellékkereset volna, — sok szegény embert pecsenyéhez lehetne juttatni — ha a házinyultenyésztést emelnénk. Nem szabad ignorálni ezeket a dolgokat. Ebben a tekintetben a külföldről kell példát vennünk. A magyar földnek, hála Istennek, van termőképessége s ez bennünket nemcsak a háború alatt, hanem még a bolsevizmus ellenére is még mindig tud valahogyan táplálni. A magyar földből azonban nem hoztunk ki még mindent, azt merném állítani, talán még,a felerészét sem annak, amit ki lehetne hozni. Es itt lenne megint az összekapcsolódás a falu és város között. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) A városi ember is szokjék hozzá a falusi munkához ! (Helyeslés a jobboldalon.) Ez szintén nevelő hatású volna. (Ugy van! a jobboldalon.) A városi ember be fogja látni: ime, mennyire szükséges számára, hogy kint a vidéken legyenek akik az ekét forgatják, a földet művelik. (Ugy van! Ugy van!) E tekintetben nagyon szükségesnek vélem a nevelést. Az iskolában kell mindezeket a dolgokat megkedveltetni, ezáltal fűződjék össze a mindennapi élet, a gazdasági élet a kulturális élettel, mert egyik a másikkal a legszorosabb összeköttetésben van. Még egyet akarok említeni. Többször volt szó arról, az előttem szóló is emiitette azt a szomorú dolgot, amellyel nekünk számolnunk kell, hogy t. i. intelligenciánknak jórésze, fele, talán kétharmadrésze elveszti kenyerét. Ha nekünk nem kell majd annyi tisztviselő, úgyhogy egy részüket el kell bocsátani, kötelessége az államnak munkát adni kezükbe. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Munkára kell tanítani őket,