Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.
Ülésnapok - 1920-26
442 A Nemzetgyűlés 26. ülése 1920. nyeinknek harcbaállitását minden lehető eszközzel és módon támogatni fogj a. A közegészségügynek világhirü magyar apostola, Fodor József, egyizben, amikor a közegészségügy még a Belügyrninisteriumhoz tartozott, azt mondotta, hogy a közegészségügy érdekében a kultuszminister többet tehet, mint a belügyminister, (Ugy van! jóbbfélől.) mert a belügyminister rendelkezik és parancsol, amit az embereknek nagyrésze nem ért- meg, a kultuszminister ellenben nevel. A közoktatásügyi minister ur, t. Nemzetgyűlés, mai állapotunkban ehhez a szép feladathoz egy még szebbet, még súlyosabbat is kapott, t. i. neki kell visszaszereznie határainkat. Ettől az országtól ugyanis ma véráldozatot kivarrni nem lehet. Lépjen ezért a küzdőtérre a közoktatásügyi minister ur kulturális fölényünkkel, kulturális fegyvereinkkel. E küzdelemben azonban pótoljuk a múlt hibáit, használjuk fel ennek szomorú tanulságait. Küldje a kultuszminister ur a magyar fiatalságnak legjobbjait a külföldi, európai és amerikai egyetemekre ; igy egyrészt állandó kapcsolatban marad a Nyugattal való haladásunk, másrészt pedig magyar fiaink az ott elsajátított idegen nyelveken fogják hirdetni a magyar kultúra dicsőségét. (Helyeslés.) Sajnos, e tekintetben ma annyira szegények vagyunk, hogy még az itt működő entente-miszsziókhoz sem tudunk elegendő számban idegen nyelveket beszélő faj magyar összekötő tiszteket adni. (Igaz ! Ugy van !) Ezzel ellentétben a csehek és románok a magyarságnak legfanatikusabb ellenségéhez, Scotus Viatorhoz már a békeidején angol nyelven találták meg a kapcsolatot és szomorúan tudjuk, hogy ennek a harcias személynek, Scotus Viatornak a félrevezetése volt az oka annak, hogy a magyarság már a, világháború kitörése előtt elvesztette az érzések háborúját, a világ szimpátiáját. (Ugy van !) Saját területünkön belül is tegyen meg mindent a közoktatásügyi minister ur főiskoláink, egyetemeink színvonalának, tanításának biztosítása és teljesítőképességüknek legnagyobbfoku emelésére. Mert kétségtelen, hegy megszállott országrészeink fiatalságát csakis kulturális fölényünkkel kapcsolhatjuk hozzá elválaszthatatlanul a mi egyetemeinkhez. (Helyeslés.) Mondjuk ki azonban nyíltan, hogy erre a mai viszonyok között egyetlen budapesti egyetemünk túltengése és a tanításnak ezzel kapcsolatos lehetetlensége miatt teljesen alkatmatlanok, sőt képtelenek vagyunk. Nagyon jól tudjuk, hogy a túltengő budapesti egyetem jogi kara már évtizedek óta elnézéssel engedi meg, hogy a fiatalsága lehetőleg maradjon távol az egyetemtől, mert hiszen az egyetem 100— 200 hallgatóra berendezett tantermeibe egy évfolyam 1200 hallgatóját befogadni nem tudja. Az utóbbi évtizedben ugyanez történt a budapesti egyetem orvosi karán is. A gyakorlatban sohasem lesz használható, embertársainak hasznára váló orvos az, aki az ő gyakorlati képesítését a klinikák és kórházak falain kivül valahol másutt szerzi meg. évi április hó 15-én, csütörtökön. Már pedig az utóbbi időben megszokott dolog volt az, hogy a budapesti egyetem orvosi karán az elméleti szakoknál egy-egy intézetbe 1000—1200 hallgató, a gyakorlati szakokon, mint például a sebészeten, a belgyógyászaton pedig egy-egy professzorhoz 800—900 hallgató iratkozott be akkor, amikor azoknak tantermeiben csak 200 hallgató tudott elhelyezkedni. A budapesti egyetem orvosi kara érezte ezt a lehetetlen állapotot, épen ezért már évtizedek óta azon iparkodott, hogy a klinikákhoz még állami kórházat is kapcsoljon, állami kórházzal jöjjön összeköttetésbe. Ezen nagy túlterhelés érzésének súlya alatt a budapesti egyetem orvosi kara a közelmúltban is, 1919 október és november hónapjaiban a közoktatásügyi minister úrhoz felterjesztést intézett az oktatásügyi numerus clausus behozatalára, vagyis aziránt, hogy a budapesti orvosi egyetem egy-egy évfolyamára 500 hallgatónál több ne vétethessék fel. Ez a túltengés abban leli magyarázatát, hogy mi egyetemek dolgában, hihetetlenül, elképzelhetetlenül szegények vagyunk. A magyar fajnak pedig nagyraképes szellemi hivatottságát hatalmas nivóra lehetne emelni a kevés hallgatósággal rendelkező külföldi egyetemeknek intenzív tanítása, intenzív kiképzése alapján. Mert nézzük csak becsületes szemüveggel a mi szomszéd államainknak állapotát a békeévekben. 1910-ben Ausztriában 9 egyetem működött 24 milliónyi lakosság mellett, tehát 2% millió lakosra esett egy egyetem; Olaszországban 17 egyetem működött 31 millió lakos mellett, tehát lsj i millió lakosra esett egy egyetem, Németországban 24 egyetem működött 63 milliónyi lakosság mellett, tehát 2% millió lakosra esett egy egyetem; Svájcban 7 egyetem működött 3 millió lakes mellett, tehát 450.000 emberre esett egy egyetem ; sőt még Romániában is 2 egyetem működött a lakosság 6 milliónyi száma mellett, tehát 3 millió lakosra esett egy egyetem. ' -| Addig nálunk 1914-ig két egyetem, 1914 óta három egyetem, 1916 óta pedig három teljes és egy csonka egyetem működött szemben 18 millió lakossal, vagyis 6 millió lakosra esett egy teljes egyetem. A népesség számához viszonyítva tehát Olaszországnak ötször, Németországnak négyszer, Svájcnak tizennégyszer, sőt még Romániának is háromszor annyi egyeteme volt, mint Magyarországnak, amely csak Kelet-Oroszországgal állott egy színvonalon. S mégis a pénzügyminist er ur a kultuszminister úrhoz intézett 1920 január 14-ikén kelt 262. számú átiratában a kolozsvári és pozsonyi egyetemek fentartásával kapcsolatban annak az eldöntését kéri, hogy a jövőben egyáltalában lesz-e szükség Magyarországon négy egyetemre. Hiszem, hogy a pénzügyminister ur helytelen információ alapján intézte ezt a kérdést a közoktatásügyi minister úrhoz, mert elképzelhetetlen előttem, hogy egy magyar orvostörténelmi család nagy nevének viselője, egy világhírűén kimagasló orvcstanár fia még csak fel is vethette a kolozsvári és pozsonyi
