Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.
Ülésnapok - 1920-25
A Nemzetgyűlés 25. ülése 1920. '. évi április hó lé-én, szerdán. 431 kereseti forráshoz juttassa. Az alkalom megvan rá, hiszen majd minden hivatalban óriási restanciáról és arról panaszkodnak, hogy nem tudják a nagy ügyirathalmazt elintézni. Tessék beosztani ezeket a tisztviselőket és állami alkalmazottakat a hivatalokba, tessék rájuk róni a munkát, amelyet kötelesek fizetésükért elvégezni. Vagy ottvannak a menekült tanitók és tanárok. A népoktatási törvény nagyon szépen előirja azt, hogy az oktatás sikeresebbé tétele érdekében egy tanitónak a keze alatt egy osztályban 40-nél több gyermeknek nem szabad lennie. Különösen vidéki iskolákban, falvakban nagyon gyakran azt látuk, hogy egy-egy iskola dohos piszkos termében 100, 200 sőt 240 gyermek is be van zsúfolva. Tessék ilyen helyekre kiküldeni a menekült tanítókat vagy tanárokat, akik igy egészséges szétosztás utján még a kultúrának is nagy szolgálatot tehetne!:, amennyiben kevesebb gyermekkel jobban foglalkozhatnak. (Ugy van!) Thomas Ferenc : Hol a tanterem ? Budaváry László : Tantermet is lehetne erre a célra kisajátítani. Azt is beszélik, hogy ezeknek az állami tisztviselőknek és állami alkalmazottaknak ott kellett volna maradniok és egyszerűen le kellett volna tenniök a hűségesküt. Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés ! Ezen a téren nagyon is különbözőek a felfogások. Én ugy gondolom, hogy az eskü a legnagyobb szentség, amelyet nekünk meg kell tartani. Becsületes, tisztességes magyar ember mindenféle ellentétes dolgokra nem esküszik. Ha az az állami tisztviselő és állami alkalmazott hivatalba lépésekor felesküdött a magyar államra és a magyar törvényekre, akkor nem teheti azt meg nyugodt lelkiismerettel, hogy most meg az oláh államra és az oláh törvényekre esküdjék fel. Hogyha azok a területek — mint ahogy reméljük is — fel fognak rövidesen szabadulni, akkor ezek megint tegyenek esküt a magyar államra? ! Ezt nem kívánhatjuk tőlük, mert ez megtagadása volna az eskü szentségének, nekünk pedig vigyáznunk kell arra, hogy a magyar államnak hűséges polgárai legyenek, akikben minden körülmények közt meg lehet bizui. Az olyan hivatalnokban, tisztviselőben nem bizhatunk meg, akinek egészen mindegy, hogy máma mire esküszik és holnap mire esküszik. Nekünk csak egyetlenegy dologra szabad felesküdnünk és ez a magyar állami keresztény eszme, amely mellett még életünk árán is ki kell tartanunk. Ezt megkövetelhetjük mindenkitől, aki magát becsületes, tisztességes magyar embernek mondja. Nem volt elég még az a sok szenvedés, nyomorúság, amely ezeket a menekült állami tisztviselőket és állami alkalmazottakat várta ! Még itt volt a lakáskérdés. Lakáshoz egyáltalán nem juttatták őket. Még most is százával, sőt ezrével vannak állami tisztviselők és állami alkalmazottak, akik egész családjukkal kénytelenek vagonlakásokban és deszkabódékban időzni. Magam győződtem meg erről : láttam egy ilyen vagonlakásban öt menekült családot 28 családtaggal bezsúfolva. Ez olyan rettenetes állapot, amelyet tovább tűrni nem lehet és a kormánynak, ha szociális téren akar működni, ha emberi, társadalmi jólétet akar itt teremteni, akkor elsősorban itt kell azoknak a helyzetén segíteni, akik ebbe a szerencsétlen helyzetbe épen a hazájukhoz való rendületlen ragaszkodás révén jutottak. Vannak még magánhivatalok, ahol szintén el lehetne őket helyezni. A kommunizmus bukása után az állami hivatalokban mindenütt söprést rendeztek, jól — rosszul, igen sokat otthagytak, akiket ki kellene onnan seprüzni. De azok, akik valamelyes mértékben bűnösnek értezék magukat a kommunizmus vétségében, többnyire elmenekültek magáncégekhez, magánvállalatokhoz, bankokba és itt elhelyezkedtek, mert nagyon jól tudták, hogy ott nem fogja őket senki sem keresni. Az ilyen helyeket is kell nyomozni és kérlelhetetlenül kikergetni onnan azokat, akik a magyar állameszme és keresztény érzés ellen állást foglaltak, akik a hazájukat és hitüket elárulták. Arról, hogy milyen lehetetlen állapotok vannak ezen a téren és hogy milyen tisztviselők foglalják el mindenütt a helyet a menekült keresztény és nemzeti érzésű tisztviselők helyett, csak egy példát akarok felhozni. (Halljuk/) Van itt egy u. n. Magyar Város és Községfejlesztő E.-T., amelynek 82 tisztviselője közül csupán egyetlen keresztény ember van. Fangler Béla : Szép kis fejlesztés ! Elnök : Kérném a képviselő urat, hogy tekintettel a ház hangulatára és arra, hogy a képviselő urak már 10 óra óta vannak itt, ne tessék interpellációi át hosszura nyújtani. Budaváry László : Eögtön befejezem. Ha mi ezeken a tisztviselőkön és állami alkalmazottakon segiteni akarunk és ki akarjuk ragadni őket abból a lehetetlen helyzetből, amelybe ma vannak, akkor az is nagy fontossággal esik a latba, hogy azt a sokat emlegetett áruuzsorát és lánckereskedelmet végre-valahára letörjük. Ezek előrebocsátása után a következő interpellációt intézeín az összkormányhoz (olvassa) : 1. Hajlandó-e a kormány hatályon kivül helyezni azt a korábbi ministertanácsi határozatot, melynek értelmében a menekült állami tisztviselők és állami alkalmazottak önhibájukon kivül elvesztett illetményeiket visszamenőleg nem kaphatják meg és fizetésükhöz is csak abban az esetben juthatnak, ha uj beosztást nyernek ? 2. Hajlandó-e a kormány a menekült állami tisztviselők és állami alkalmazottak részére a törvény értelmében jogos illetményeiket visszamenőleg és folytatólag kiutalni és részükre megfelelő munkaalkalmakat teremteni, esetleg a nemzeti érzés szempontjából megbízhatatlan szabadkőmives állami tisztviselők és alkalmazottak elmozditása, valamint ezek eltávolítása által, akik állásukat a tanácsköztársaság idején politikai felkínálkozás folytán nyerték, vagy ugyanezen okból státusukban jogtalanul, mások rovására előhaladtak?
