Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.
Ülésnapok - 1920-22
A Nemzetgyűlés 221 ülése 1920. évi április hó 8-án, csütörtökön. 339 sével és egészségük kockáztatásával teljesítik szolgálatukat és a megszállott területeken is az államhűségnek fényesen tündöklő példáit mutatják, (Ugy van/ ügy van!) a gondoskodás terén az állam a mai helyzetben korlátozott anyagi eszközei mellett a maximális támogatást nyújtani hajlandó. (Helyeslés.) Azok a konkrét javaslatok, amelyeket Homonnay igen t. nemzetgyűlési képviselő ur indítványában 18 pontba foglalt, csak részben olyanok, amelyek az adminisztráció körében közigazgatási utón intézhetők el. Ezekre vonatkozóan én, aki csak néhány napja foglaltam el a kereskedelemügyi ministeri széket, azt az Ígéretet tehetem, hogy a T eggondosabb, a leghiggadtabb és legszeretetteljesebb mé^egelésben fognak részesülni, már csak azért is, mert e tárca szolgálatában magam is 30 esztendőt töltöttem és igy azt a szeretetet viszem bele az ügybe, amelyet tágabb értelemben vett kartársaim, a vasutasok tőlem elvárhatnak. (Éljenzés a haloldalon).. Nem hallgathatom el azonban, hogy az indítványnak néhány és pedig igen lényeges, a megélhetés kérdését előbbre vinni alkalmasnak látszó pontja olyan, amelynek pénzügyi kihatása államháztartásunk és finánciánk mai helyzete mellett igen komol y megszivlelést igényel. Patacsi Dénes: Igaz ! Emich Gusztáv : Erre való tekintettel engedje meg a t. Nemzetgyűlés, hogy az indítvány e konkrét javaslataira vonatkozóan a pénzügymin ister ur tehesse meg észrevételeit. (Halljuk! Halljuk!) B. Korányi Frigyes pénzügyminister : T. Nemzetgyűlés ! Természetes, hogy a mai viszonyok között, amikor szomorúsággal kell látnunk azt, hogy a nyomor mindnagyobb mérveket ölt, ami előrelátható volt egész közgazdaságunk pangása folytán, az összes rétegek egymásután előállnak jogos panaszaikkal és azt a nagy nyilvánosság és a Nemzetgyűlés szine elé hozzák. A magam részéről is azt tartom, hogy a vasutasoknak mindazt meg kell adnunk, amit csak elbir az állam teljesítő képessége, ép ugy, mint az állami tisztviselők egyéb kategóriájának is. (Ugy van! a baloldalon.) A tárgyalási módra vonatkozóan azonban legyen szabad megjegyeznem, hogy azok a kívánságok, amelyeket Homonnay képviselő ur előadott, pénzügyileg igen nagy horderejűek, mert hozzávetőleges számítással körülbelül egy másfél milliárd pénzbeli áldozatot jelentenének, tehát itt olyan összegről volna szó, amelyet törvény nélkül, ezen a módon elintézni ma nem lehet. A törvényes rend már helyre lévén állítva, itt törvényhozási intézkedésre van szükség. Az én tiszteletteljes nézetem szerint tehát az indítvány most nem tárgyalható, hanem majd csak a költségvetés tárgyalása alkalmival, amelyet, remélem, rövid idő múlva, az indemnitás letárgyalása után be fogok nyújthatni. Akkor lesz helye annak, hogy az indítványt tárgyaljuk. Ezért bátor "vagyok proponálni, hogy ezt az indítványt most vegyük le a napirendről s majd a költségvetés tárgyalása alkalmával vegyük ismét elő, mert ma nincs mód arra, hogy törvényes intézkedést tegyünk egy indítvány alapján. {Helyeslés.) Elnök : Az indítványozó képviselő urat illeti meg a szó. Méltóztatik észrevételt tenni a minister urak felszólalására? Homonnay Tivadar : A kereskedelemügyi minister ur és a pénzügyminister ur válaszát a magam részéről tudomásul veszem, azonban arra kérem a pénzügyminister urat, hogy az indemnitás beterjesztése után méltóztassék az indítványt haladéktalanul a Pénzügyi Bizottságnak kiadatni. (Zaj. Felkiáltások jobbfelől : Nem lehet !) Elnök : Azt kívánja a képviselő ur, hogy az indítvány bizottságokhoz utaltassék? Homonnay Tivadar : A magam részéről az indítványt a Pénzügyi Bizottsághoz kérem utaltatni. (Félkiáltások a jobboldalon : Ezt nem lehet ! Nem szokás!) B. Korányi Frigyes pénzügyminister : T. Nemzetgyűlés ! Nézetem szerint szükségtelen, hogy az indítvány a Pénzügyi Bizottságnak kiadassék. Az inditványt vagy tárgyalni kell, vagy le kell venni a napirendről. Minthogy pedig most nincs itt az ideje és módja annak, hogy ilyen nagy pénzügyi kihatású kérdést indítvány alakjában tárgyaljunk, ezért javaslom, hogy most az indítvány vétessék le a napirendről. (Helyeslés a jobboldalon.) Homonnay Tivadar: T. Nemzetgyűlés! A pénzügyminister ur halk hangját nem hallottam tisztán, innen eredt a nézeteltérés. Én ugyanis ugy értelmeztem az ő válaszát, hogy egyáltalán nem kívánja az ügyet tárgy altatni. (Felkiáltások : Most nem !) A magam részéről ilyen formában hozzájárulok a pénzügyminister ur javaslatához. Elnök : Akkor a kérdés világos. Ugy az indítványozó képviselő ur, mint a pénzügyminister ur azt kívánja, hogy az indítvány a költségvetés során tárgyaltassék. (Élénk felkiáltások : a jobboldalon : A napirendről levétessék !) Az inditványt nem lehet levenni a napirendről, (Felkiáltások : De igen !) mert nincs napirenden. (Zaj.) A házszabályok értelmében a Háznak határoznia kell afelett, vájjon tárgyalni kivánja-e az inditványt, vagy pedig nem. (Élénk felkiáltások a jobboldalon: Nem!) Ugy értettem, hogy ugy a pénzügyminister ur, mint pedig az indítványozó nemzetgyűlési tag ur azt kívánja, hogy az indítvány a rendes költségvetés során tárgyaltassék. (Ellenmondások a jobboldalon.) B. Korányi Frigyes pénzügyminister ; Azt indítványozom, hogy a napirendről vétessék le most az indítvány, de ezek a kívánságok a költségvetés során tárgyaltassanak, amikor a Háznak módjában áll törvényhozásilag tárgyalni a kérdést. Most kérem a napirendről való levételét. Elnök : Nincs napirenden. Most kell határozni afelett, hogy kitüzik-e napirendre vagy sem. Szóval azt méltóztatik kivenni, hogy az indítvány ne tűzessék ki tárgyalásra. (Helyeslés.) kz indítványozó nemzetgyűlési tag urnák mi az álláspontja 1 Kivánja-e vágy nem ? 43*