Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-4

26 A Nemzetgyűlés 4. ülése 1920. évi február hó 23-án, hétfőn. levélben kimentette magát, mert ágyban fekvő beteg és igy az eskütételnél meg nem jelenhet. Felhívom az összeférhetlenségi Állandó Bizottság tagjait, méltóztassanak a ház szine előtt esküjüket letenni. A jegyző ur fel fogja olvasni a névsort, majd az eskümintát. K. Pethes László jegyző (olvassa) : gróf Széchenyi Viktor, Ernst Sándor, Bartos János, Dömötör Mihály, Gaal Gaszton, Huszár Elemér, Kovács J. István, Rupert Rezső, Usetty Ferencz, Vázsonyi Vilmcs. (Felkiáltások : Nincs itt ! Olvassa az eskümintát. A bizottság tagjai leteszik az esküt.) Elnök : A bizottság tagjai az esküt letették. Következik a napirend 3. pontja. A ministerelnök ur kivan szólni. (Halljuk! Halljuk !) Huszár Károly ministerelnök: T. ház! Van szerencsém egy törvényjavaslatot benyújtani az alkotmányos élet helyreállításáról és az államfői hatalom ideiglenes rendezéséről. (Éljenzés.) Kérem ezt a törvényjavaslatot kinyomatni, a képviselők között szétosztani és előzetes tárgyalás végett a Közjogi Bizottsághoz utasitani. (Éljenzés.) Elnök : A törvényjavaslat már ki lévén nyomatva, a tagok között szét fog osztatni és a. Közjogi Bizottsághoz át fog küldetni. Szmrecsányi György képviselő ur kivan a napirend 3. pontjához szólni. (Halljuk! Halljuk!) Szmrecsányi György: Igen tisztelt Nemzetgyűlés ! (Halljuk ! Halljuk !) Amidőn először van alkalmam mint nemzetgyűlési képviselőnak felszólalni, őszintén bevallom, hogy egész valómat az elfogódottság érzete tölti be ; mert ha körültekintek padsorainkon, ha nézem ennek a Háznak képét, akkor itt látom a megcsonkított országot. Számunk négy és félszázról másfélszázra apadt. Hallom a 16 vármegyén kivül élő honfitársaink vész- és jajkiáltását ; lelki szememmel látom azokat a hulló és pergő könnyeket, amelyeket letörölni hatalmunkban és módunkban nincs. Es körültekintve a megmaradt csonka országrészben, látom az anyagi javaknak eddig soha nem tapasztalt pusztulását, és ami még ennél is rosszabb, látom a lelkekben elkövetett azt a rombolást, amelyet az elmúlt rémuralom okozott. T. Nemzetgyűlés ! Háromnegyed esztendő egy nemzet életében, egy nemzet történetében rövidke kis időszak. Mégis e háromnegyed esztendő rövid lefolyása alatt négy olyan rettenetes katasztrófa zúdult erre az országra, amelyhez hasonlót történelmünk nem ismer és amelyek az országot úgyszólván a végső pusztuláshoz vitték. Az elvesztett háború, a forradalom, a proletárdiktatúra, az ellenséges megszállás tönkretették az ország alkotmányát, romokba döntötték területi épségét, helyrehozhatatlan pusztítást okoztak az anyagiakban, és mint kártékony ragály mérgezték meg a lelkeket és bontották fel az ősi keresztény és magyar erkölcsi felfogást, (ügy van ! a baloldalon.) A bűnös kezekkel tervszerűen és készakarattal felszakított zsilipeken át betódult, bezúdult a szennyes áradat és a szennyes, hömpölygő hullámok feltartózhatatlanul rohantak, elbontottak, elpusztítottak mindent. És amikor elvonult az ár, visszamaradt a szennyes iszap, amely beszennyezett, eléktelenített mindent, ami eddig előttünk szent, sérthetetlen és kedves volt. (ügy van ! a baloldalon.) Nem részletezem, tisztelt Nemzetgyűlés, e rettenetes katasztrófáknak közvetlen és közvetett okait, — nincs ma ennek helye és ideje. En csupán, annak megállapítására szorítkozom, amit elvbarátaim maroknyi csoportjával két évtized óta ezekről a padokról hirdettünk. Két évtizeden keresztül hirdettük, hogy az az álliberális irány, amely négy évtized alatt a keresztény nép és a nemzeti eszme rovására egy idegen, destruktiv, nemzetközi elemet a korrupczió minden eszközével és fegyverével mesterségesen nagyra növesztett, végeredményben a nemzet bukását, a nemzet katasztrófáját és úgyszólván teljes megsemmisülését fogja okozni. (Igaz ! ügy van! a baloldalon.) Sajnos, a következmények nekünk adtak igazat. A mostani állapotok felidézéséért a felelősséget áthárítjuk azokra, akiket illet. De ezzel nem segítünk a dolgokon. Anélkül hogy magunknak bármiféle politikai vagy erkölcsi tőkét akarnánk ebből kovácsolni, azt hiszem, megállapíthatom, hogy minden keresztény és nemzetiesen gondolkozó polgára ennek a hazának és minden tagja ennek a Nemzetgyűlésnek abban az irá nyban kell hogy működjék, melyet nekünk a multak tanulságai mutatnak a jövőre nézve. (Igaz! ügy van! a báloldalon.) Ezeknek a katasztrófáknak kellett bekövetkezniük, ennek a szörnyű rombolásnak kellett a lelkeket felráznia abból a tespedésből, amelyben az ország keresztény népe élt. Ezek a katasztrófák felrázták az országot és a lelkekben kitéphetetlenül és elpusztíthatatlanul beleoltották azt a tudatot, hogy ennek az országnak az újjáépítését, a regenerálását csakis a keresztény és nemzeti alapon lehet elérni, (ügy van! ügy van!) Ebben a felfogásban egy vdt az ország a proletárdiktatúra bukása után és egy volt az ország felfogása annak a kormánynak a bukása után is, mely csak egy társadalmi osztályt képviselt, értem alatta a Peidl-kormányt. (ügy van! ügy van!) A népnek egyértelmű akarata érvényesült a választásokon, amikor túlnyomó részben kifejezetten olyan képviselőket küldött a Nemzetgyűlésbe, akik jövő politikai működésük alapját a keresztény és nemzeti irányban jelölték meg. (ügy van! ügy van!) A keresztény magyarság győzött és mint ennek a képviselői ülünk most itt együtt. A. megalakulás formaságain túlestünk, bár ezek a formaságok az eddigieknél talán kissé hosszabb időre nyúltak. A mostani helyzetben nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy a formaságokkal sok időt veszítsünk. (Élénk helyeslés.) Felszólalásomnak épen az a czélja, — és a mínisterelnök ur most benyújtott első törvényjavaslata e tekintetben megnyugtat engem — bogy mielőbb az alkotó munka terére lépjünk. (Helyeslés.) Tanácskozásunk