Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-18

244 A .Nemzetgyűlés 18. ülése 1920. a törvényjavaslattal, melyet a pénzlebélyegzésre vonatkozóan benyújtott. Nagyon jól felfogom a pénzügyminister ur aggályait arra nézve, hogy azok a beszédek, amelyek itt a törvényjavaslat tárgyalásának során elhangzanak, semmikép sem alkalmasak arra, hogy — ha kritikát tartalmaznak — valutánk javitását elősegítsék. Nem célom tehát, hogy szavaimmal kritikát gyakoroljak, egyedül az a szándék vezet, hogy bizonyos dolgokat a tárgyalás folyamán az igen t. pénzügyminister ur szives figyelmébe ajánljak. A vidékről nyert értesüléseink szerint a közgazdaságunk ja vitása érdekében kiadott rendelet ismét csak azokat sújtja, akik ugy a háborúban, mint a forradalom idején és ma is megteszik honpolgári kötelességüket. (Ugy van! Ugy van!) Elég, ha annyit mondok el ebből, hogy a vidéki lebélyegző helyeken eklatánsán mutatkozik az a sajnálatos jelenség, hogy épen azok, akik a pénzt nem munkával szerezték, hanem árdrágitás, láncolás és uzsora utján halmozták össze, most is megmutatják, hogy az ország újraépítésében nem akarnak résztvenni (Ugy van ! Ugy van !), mert mig a szegény kisbirtokos, a föld népe, a kisiparos és a közalkalmazott az utolsó filléreit is felülbélyegezteti, addig oly kereskedők, akik köztudomás szerint százezrekkel rendelkeznek, csak mutatóba visznek el néhány ezer koronát a lebélyegző helyre (Ugy van! Ugy van! half elöl.), többí pénzüket pedig megtartják, külföldre szállítják, vagy idegen valutát vásárolnak rajta. (Ugy van ! half elől.) (Az elnöki széket Bottlik István foglalja él.) • Nem kifogásolom a törvényjavaslatot, mert az bizonyára a legkompetensebb pénzügyi kapacitások meghallgatása után készült, mégis arra kell kérnem a pénzügyminister urat, hogy az igazságügyminister úrral egyetértőleg találjon már végre módot arra nézve, hogy ezek az üzérek, akik hazafiatlanságuknak még most is tanújelét adják, valamikép megfogassanak, hogy valamikép az a vagyonuk, amely addig keletkezett, mig a mi véreink kint a harctéren véreztek, a legradikálisabb módon is bevonassék abba az adózásba, amelynek alapján a mai rettenetes állapotból Icievezni akarunk. (Helyeslés a baloldalon.) Általános megnyugvást keltene, ha az ily célból elkészítendő vagyonadójavaslat ministertanácsi rendelet alapján is életbe léphetne. De feltétlenül elvárjuk a pénzügyminister úrtól, hogy a legközelebbi esetben már ne a kisemberek méltatlankodását kelljen hallanunk, hanem halljuk már egyszer azok jaj gátasát, akik a háborúban a nemzet vérével, ma pedig annak rongyaival kereskednek. (Helyeslés a baloldalon.) Nem akarok senkit megsérteni, de legyen szabad egy hasonlattal élnem. Az ország' szekere kátyúba jutott. Most végre a nemzet megválasztotta képviselőit, hogy a szekeret a kátyúból kisegítsék. A szekérre kocsisnak felült a pénzügyniinister ur. A szekér elé be van fogva két lő. évi március hó 26-án, pénteken. Az egyik a háborúban elcsigázott, de jóvérű magyar fajta, amelynek a bordái is kilátszanak, -a másik jól táplált, de csiklandós szügyü, rugós pára. Most mi, képviselők, odamegyünk, hogy a szekeret végre a kátyúból valahogyan kisegítsük. Sokan sajnálattal látjuk, hogy a pénzügyminister ur csak az amúgy is jóindulatú lovat biztatja, mig a csökönyös, rugós lovat nem meri szorítani, Mi azt kiabáljuk neki, üsse hát azt a másik lovat is. (Helyeslés a baloldalon.) Meg vagyok róla győződve, hogy ütné is, de nem meri, mert ez a ló eddig nem volt szokva a munkához, eddig nem volt befogva, és ha ütni talál rá, talán fel talál rúgni és összetöri a kocsit a kocsissal együtt. (Ugy van! a baloldalon.) Azt óhajtanám tehát, hogy az igen t. pénzügyminister ur találna valami módot, hogy ezt a csökönyös lovat is végre valahogy munkához szoktassa. Mi készen vagyunk a szekeret tolni, ha jóindulatot látunk a másik lovánál is. Megígérjük, hogy abban az esetben, ha a legközelebbi alkalommal ismét a szekér előbbretolásaról lesz szó, a nem húzó lovat nem fogjuk kímélni, hanem most már ostorozni fogjuk, ha kell, a lőcsöt is kivesszük a szekérből, mert nem engedjük, hogy a keresztény magyar nép rovására, a magyar nép zsírján meghízott idegen faj a magyar nép nyomorúságából hasznot húzzon, a teher vise] ésből pedig kivonja magát. (Helyeslés a baloldalon.) Épen ezért a 4. §-t ugy kívánnám módosítani, hogy a pénzfelülbélyegzés körüli visszaélések és a közterhek alóli kivonás a büntetőtörvénykönyvben eddig még nem ismert drákói szigorral büntettessék. Különben a javaslatot általánosságban elfogadom. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök : Ki következik ? Bródy Ernő jegyző : Letenyei Pál ! Letenyei Pál : Tisztelt Nemzetgyűlés ! Mielőtt a javaslathoz pár szóval csak röviden hozzászólnék, mindenesetre előre kijelentem, hogy a javaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom ; elfogadom pedig azért, mert az első lépést látom benne pénzügyi helyzetünk megjavításához. Ezzel azonban még nem mondom azt, hogy a törvényjavaslat engem, valamint a velem együtt érzőket teljesen kielégíti. Nem. Nem pedig azért, mert az megint nagyon súlyosan érinti azokat a földmives embereket, akik már eddig is sok zaklatásnak voltak kitéve. Szerettem volna, ha a pénzügyminister ur mostani pénzügyi rendeletével együtt egy másik rendeletet is kiadott volna, mely legalább a kisemberekre nézve, nagyon megnyugtató lett volna. Amikor 1916-ban életbelépett az a rendelet, melynek értelmében senki sem rendelkezhetik korlátlanul saját termelése felett, hanem köteles abból mindenki a fölösleget az államnak odaadni, egyidejűleg megjelent egy másik rendelet is, mely előírta azt is, hogy mennyit, és milyen árban köteles valaki a fogyasztás rendelkezésére bocsátani. Azóta négy év telt el, a viszonyok változtak, nagyon is változtak, de ez a rendelet még ma is érvényben van.