Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-17

A Nemzetgyűlés 17. ülése 1920. ket és bajokat, amelyek között a mezőgazdasági munkások élnek.Ez a mai mezőgazdasági munkásság tulajdonképen nem is munkásosztály, mert" hiszen a régi kisgazdaosztálynak a parcellázások, osztozkodások által elszegényedett és valósággal lezüllött tagjaiból áll, akiknek talán felerésze már olyan viszonyok közé jutott, hogy egyáltalán semmi néven nevezendő vagyonnal nem bir. Legalább is egy harmadrészük olyan körülmények közé jutott, hogy alig van valami kis ingatlana és vagyonkája és azon az utón van, hogy rövid idő múlva az lehet a sorsuk, hogy semmi ingatlanuk nem lévén, két kezük munkája után, mint mezőgazdasági munkásoknak kell megélniök. (Zaj. Közbeszólások.) Méltóztassanak türelemmel lenni, igyekezni fogok ezt a kérdést teljesen kimeríteni, de miután a nemzetgyűlési vitákhoz hozzászokva nem vagyok, ha netalán tévednék, vagy bizonyos tekintetben gyarlónak mutatkoznám, ne méltóztassanak zavarni, mert gyöngeségem ezáltal még jobban fog mutatkozni, még nehezebben fogom tudni előadni mondandóimat és még tovább fog tartani előadásom. Elnök : Kérem a képviselő urakat, ne méltóztassanak zavarni a szónokot. Molnár János: T. Nemzetgyűlés ! Méltóztassék figyelembe venni, hogy falun a közönségnek körülbelül felerésze ilyen, s hogy különösen azokon a részeken, ahol az egyke-rendszer nem divik, ha a fennálló bajokon időközben nem segítünk, a népesség további szaporodása és a folytonos osztályozás és parcellázás eredményeképen elő fog állni az a helyzet, hogy alig egy-két ember lesz, aki tisztességesen meg tud élni a maga birtokából, a többi pedig, mint teljesen vagyontalan, mezőgazdasági munkássá válik. Legyen szabad itt hivatkoznom az 1848-at követő időkre, mint amelyek igazolják az elmondottakat. 1848-ban a nemesség a maga nagylelkűségével felszabaditotta a jobbágyságot és az urbériség megszüntetésével bizonyos menynyiségü telekhez juttatta őket. Es ugyebár, 1848 után hosszú ideig ebben az országban a legnagyobb csend és békesség uralkodott, a hazafiság tekintetében semmi kifogásolni való nem volt, nem volt sem kommunizmus, sem osztálygyülölet, mert a közönségnek az a része, amely mint kisgazda szerepelt, a maga megélhetését, ha szerényen is, de biztosítani tudta, fel tudta nevelni gyermekeit, gondoskodhatott azok jövőjéről s amellett szerezhetett magának betegsége és öregsége idejére is. Ezek az akkor kiadott telkek azonban az évtizedek folyamán a népesség folytonos szaporodása következtében mind kisebb és kisebb parcellákra osztattak széjjel s ennek helytelen- volta egyre jobban érezhetővé vált. A bajok először a 80-as években jelentkeztek, legnagyobb mértékben az Amerikába való kivándorlásban. Mert mi történt ? A 80-as években azok a területek, amelyeket 1848-ban a jobbágyságnak adtak, számos helyen az öröévi március hó 24-én, szerdán. 219 kösödés folytán már annyira szétforgácsolódtak, hogy a családok megélhetését egyáltalában nem biztosíthatták. De nem mindenütt. T. i. a telkek után járó földmennyiség szétosztása nem egyformán történt. Az alsó vidékeken voltak olyan helyek, ahol egy telek után 1000 hold földet is adtak, ez azonban mennél feljebb mentek, annál inkább csökkent, igy Zemplén vármegyében, az alsó részeken 300—400 holdat kaptak egy telek után, a középső részeken a Bodrogközön már csak 30 holdat, még feljebb, Terebes vidékén, 12 holdat, és a legterméketlenebb északon már alig 6—8 hold föld jutott egy családnak. Ebből kellett volna az akkori jobbágyságnak megélnie. És mert az elosztás ilyen aránytalan volt, már a 80-as években, amikor az Alföldön a kivándorlásnak még hire-hamva sem volt, a felvidékről már tömegesen mentek Amerikába, mert a közben eltelt 20—30 év alatt ezek a kis földek még jobban elaprózódtak, s akárhány olyan parcella volt, amit egy jólábu ember akár keresztül is ugorhatott, amit úgyszólván át lehetett lépni, hiszen igen sok embernek alig 5—6 barázdája volt. Az a szegény ember az egyikbe burgonyát vetett, a másikba búzát, a harmadikba kendert, egy kis lóherét, s ebből az egy holdat sem kitevő mennyiségből kellett az egész családnak tengődnie. Ezért kezdődött a tót vidékeken a kivándorlás, s ezért nincs hatása a kivándorlásnak az Alföldön még most sem olyan mértékben, amint pusztított az a felvidéken már a 80-as években. Hogy miiyen eredményre vezettek ezek a parcellázások, arra egy példát vagyok bátor mutatni a mélyen t. Nemzetgyűlésnek. (Halljuk! Halljuk!) Ezeket a dolgokat részletesen tárgyalni nem lehet és én csak azért hozok fel egyes eseteket, hogy ebbe a nehéz alapvető kérdésbe legalább belepillantani lehessen, hogy a dolgokat megismerhessük és orvoslásukat a mélyen t. Nemzetgyűlés és kormány megtalálhassa. Ott van például nálunk a szomszédos község, Bodrogolaszi községe. Ez a község 12 családból állt, mikor 1848-ban mint jobbágyokat felszabadították őket. Mindegyiknek adtak 24 hold földet, ennélfogva a 12 telekre esett 280 hold föld, amelyben benne volt a két lelkésznek egy-egy telekdotációja, a községre nem esett tehát csak 10 telek. Ha ott 12 telek után adtak ki földet, ez annyit jelent, hogy akkor az úrbéri váltság idejében 1848-ban abban a községben csak 12 család lakott, mert hiszen akkor mindenkinek, aki a községben lakott, ki kellett adni törvényszerűen azt a földmennyiséget. Ha a 12 családot öt családtaggal számítjuk, két szülőt és 3 gyermeket veszünk, ami megfelel a családok átlagos létszámának, akkor azt látjuk, hogy abban az időben Bodrogolaszi községében maximum 80—90 személy lehetett, akiknek kiadtak 280 hold földet. Bodrogolaszi községben most 1500 lakos van, de a 280 hold fölá még ma is megmaradt, 28*