Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-17

206 A Nemzetgyűlés 17. ülése 1920, felé haladó államháztartás szekerét. Mi biztosítjuk őt ragaszkodásunkról és munkakészségünkről és higyje el, hogy azon az utón, amely az államház­tartás helyreállítására bármilyen keserves és su­jyos megpróbáltatásokkal is elvezet, rendületlenül és egységesen fogjuk követni. A javaslatot elfoga­dom. (Helyeslés és laps a jobboldalon.) Elnök : Szólásra következik ? K. Pethes László jegyző: Ernszt Sándor! Ernszt Sándor : T. Nemzetgyűlés ! Mindenek­előtt kijelentem : világos előttünk, hogy erre a törvényjavaslatra feltétlenül szükség volt és az a párt, amelyhez tartozni szerencsém van, szives­örömest el is fogja fogadni ezt a javaslatot. Köszö­netet mondok a pénzügyminister urnák s azt hiszem, hogy ezt a lépést már korábban is meg kellett volna tenni, (ügy van ! ügy van !) mert rendkívül sok mindenféle következményt elháríthattunk volna, ha ez a lépés már előbb vált volna lehetségessé. Mindez azonban nem ment fel engem attól, hogy — amennyire csak lehetséges — szemléljem azokat a hatásokat, melyek ebből az operációból fognak következni. Elsősorban hatással lesz ez az egész népre, mert bizonyos, hogy a nép körében most rendkívül nagy tezaurált összegek vannak és pedig a legegyszerűbb népnek ládafiában vannak tezaurálva, azoknál az embereknél, akik legkevésbé értettek a pénzekhez, a pénzpiachoz és a pénz­viszonyokhoz. Ezzel szemben azok az emberek, akik tájékozódtak ezen a téren, már régen mást tettek, azok már egyáltalán nem is szokták olyan módon tezaurálni a pénzeket, amint azt a legszegényebb emberek teszik. Másik nagy dolog is jelentkezik, mint ha­tása e törvényjavaslatnak. Valamennyiünknek be kell látnánk, hogy tulaj donképen mindany­nyian szegények vagyunk. Àz ar. egy öröm még megvolt, hogy az emberek rendkívül örvendtek a sok pénznek és nem látták be, hogy ez tulaj don­képen gyermekes öröm, mert a pénz magában /éve nem ér semmit. De még súlyosabb, hogy igen sok kitűnő ember, aki egész éleiében jól rendezett jól szituált ember volt, aid rendben tartotta a maga pénzügyeit, takarékoskodott, dolgozgatott, most egyszerre azon veszi magát észre, hogy sem­mije sincs, koldas leit. Természetesen ez oem en­nek nz operációnak, hanem a habomnak a hatosa. Ha nézem a javaslat hatását a kereskedővi­lágra, nejn vagyok képes teljesen osztozni t. bará­tom aak\és előttem szólónak eptimizmusában, mert én nem gondolnám, hogy az árak olcsóbbak lesz­nek. (Felkiáltások : Bizony nem !) Mikép áll ma a magyar kereskedelem? Fangler Béla : Zsidó kereskedelem ! Ernst Sándor : A külfölddel nincs összekötte­tésünk. Kis területre vagyunk szorítva és mindenütt határrendőr és csendőr vesz minket körül. Sok he­lyütt ez a kis terület drótakadályokkal van körül­véve. Tisztán a magunk erejére vagyunk utalva. Fojtogatnak bennünket keseskedelmi szempont­ból. Ilyen körülmények között jutottunk oda, hogy ma tulajdonképen — tisztelet-becsület a ki­évi március hő 24-én, szerdán. vételeknek •— Magyarországon nem lehet keres­kedésről beszélni, hanem csak uzsoráskodásról. (Igaz ! Ugy van ! Elénk felkiáltások : Nines is más 1) Az ország és a Nemzetgyűlés mégis kénytelen lesz foglalkozni ezzel a kérdéssel, mert lehetetlen, hogy az uzsoráskodás legyen hosszú időre a mi életünk alapja. Kénytelenek leszünk gondoskodni róla, hogy ezt az állapotot okvetlenül megszüntes­sük. (Helyeslés.) Ami az ipart illeti, a háború befejeztekor na­gyon pesszimisztikusan néztem a magyar ipar jövő­jét. Azt mondták akkor egyes érdekeltek, hogy a magyar ipar egy ideig még bírni fogja a nehéz és ke­serves küzdelmet azokkal a megtakarított össze­gekkel, amelyeket a háború alatt, különösen a há­ború utolsó idejében a konjunktúrák kihasználásá­val össze tudott szerezni. De ki gondolt akkor arra, hogy ez az állapot hosszú időkig fog tartani és hogy nemsokára bekövetkezik az az idő, amikor a kezdődő zsenge magyar ipart kommunizálni fogják és kom­munizált üzemekben próbálja majd tovább ten­getni az életét ? Teljesen tönkretéve, mindenből kifosztva, minden anyagból, minden eszközből : így állunk ma az ipari termelésben. Ha nézem a javaslat hatását a pénzügyekre, ez az a tér, amelyen tisztelettel és halával kell adóznom a pénzügyminister urnák, mert világos, hogy egy kétségbeejtő processzust állit meg vele, Megállítja ugyanis egyrészről a közgazdaságban mutatkozó nagy bankjegy-inflációt, másrészről véget vet annak az állapotnak, bogy folyton csak ezekkel a 1 ? értéktelen dolgokkal játszunk és pén­zünk elértéktelenedését napról-napra szemléljük, sőt napról-napra magunk mozdítjuk elő. De ha én azt látom, hogy ez a pénzmennyiség mind vissza fog kerülni a forgalomba, amint kontemplálva van, akkor azt is tudom, hog}, mivel az állam csak arra fogja ezt a pénzt felhasználni, hogy szük­ségleteit fedezze s nem arra, hogy a bankjegy­forgalmat kisebbítse, ennek hatása financiálite­nagyon csekély lesz. De itt van még egy másik körülmény is. Ez a kölcsön végeredményben tulaj donképen, csaií szaporítja az államadósságot és ez az államadós­ság ismét egy privilegizáló államadósság lesz, amennyiben az állam négy százalékos kamatter­het vállal magara. Ezzel természetesen az álla­mon financiális szempontból segítve nem lesz. Eendkivül érdekel engem a javaslatban egy magasabb szempont, a kapitalizmus szempontja. (Halljuk ! Halljuk !) Két és fél század óta az ál­lam teljesen a kapitalista állásponton áll. Azok voltak a nagy államférfiak, akik a kapitalizmust előre tudták vinni és az állam jövedelmeit szapo­rítani tudták ; akik a kapitalista produkciót nagy­gyá tették. Azok voltak a legnagyobb államfér­fiak, akik e téren : a kapitalista produkció terén a legtöbbet tudták teremteni. Megvetették a többi embert ezek az államférfiak, der beschränkte Un­tertanenverstand volt az ő devizájuk. Ők maguk emelték és növelték nagyra ezt az állapotot. Nem lehet tehát csodálkozni, hogy a. XIX. században

Next

/
Oldalképek
Tartalom